Ancsel Éva

 

Ancsel Évát leginkább a „bekezdései” és rádiós beszélgetései révén ismerem, néhányszor nagyon finom műelemzései keltették fel a figyelmem. A Tények és tanúk sorozatban nemrég jelent meg ez a kötet. Hőség miatti bezártságomban a napokban ezt olvastam.

A következőkben megosztok a könyvből néhány aforizmaszerű, ill. hosszabb, tűnődésre késztető gondolatsort.

„Én például a gyűlölködő, korlátolt nacionalizmust kipróbált téveszmének tartom, ami történelmi kátyúba visz, ezért úgy gondolom, hogy itt nincs helye semmiféle toleranciának, de arra még ebben a vitatémában is ügyelni kell, hogy mások és saját magunk nemzeti öntudatán sérelem ne essék.”

***

„A lélek nem felejt. […] A lélek jelene sűrű, minden ott van, ami egyszer megtörtént velem, amit egyszer megtettem, vagy amit elmulasztottam megtenni. Legsúlyosabb vétségeinknek éppen mulasztásainkat tekintem. Kafkával értek egyet, aki azt mondja ‒ elég keserű volt, de igaza volt ‒ az emberekről: nem rongyemberek, csak alvajárók. És ezt ő úgy érti, ezt az alvajárást, hogy elmulasztjuk. Úgy vagyunk jelen a fontos pillanatokban, fontos történéseknél, mintha nem lennénk ott. Ez a legkényelmesebb: elaludni, amikor virrasztani kellene. Mi nem vagyunk Júdás utódai, nem vagyunk árulók, már inkább Pilátus utódai vagyunk, amennyiben szeretjük mosni a kezünket ‒ azért nem tiszták a kezeink, mert folyton mosnánk őket. De leginkább azoknak a tanítványoknak vagyunk az utódai ‒ ha már bibliai példával élek ‒ akik abban a kertben, azon az éjszakán elaludtak. Más szavakkal úgy is mondhatnám, hogy nagyon kevés ember követi el a gaztetteket, azok már többen vannak, akik egyetértenek, és a legtöbben, aki eltűrik. De ez nem fokozat a bűnben, mert eltűrni is bűn. Eltűrni az bűn. Megengedem, hogy legyenek fokozatok aközött, aki eltűrte, és aközött, aki elkövette, de eltűrni is bűn, mert nem eshetne meg sok bűn, ha nem lennénk olyan sokan, akik eltűrjük, és mindig többes szám első személyben kell ‒ azt hiszem ‒ etikai kérdésekben fogalmazni.”

***

"Nagy baj van, ha az emberrel csak az történik meg, ami vele történik, és azt is mondhatnám, hogy mi történések közepette élünk, de nem minden történik meg velünk, néha az sem, ami pedig érint minket. Sokszor sok évnek kell eltelnie, hogy egyszerre megtörténjen velünk az, ami lezajlott. Nem most, hanem akár öt éve, tíz éve. De csak jóval később ér utol, ezért talán nyersen fogalmazok, amikor azt mondom, hogy a múlt lasszót vet utánunk, nem várja ki türelmesen, hogy mi leszünk szívesek visszahajolni a múltbeli tetteinkre. Mert én azt hiszem, hogy a múlt nem múlik el."

PS. Ancseltól való a blogon a mottóm, sosem cseréltem le, a tartalmával ma is azonosulok. De egy baki mindig zavart benne, hogy ti. a láncszemek ne gurulnak.

"... a család akkor működik, ha mindenki kipakol minden terhet az asztalra, és minden harcot végigharcolnak, totálisan tabumentesen, és ha kell fájdalmasan. Mindenkinek szembe kell néznie magával és a másikkal és semmilyen szempontból nincsen helye se hazugságnak se kegyelemnek. Nincs hiúság, nincs félrenézés, harc van, mert akkor mindenki egyenlő lehet a másikkal és mind szabadok lehetünk. Ez persze csak a szűk családon belül valósítható meg, nagyon sok empátia kell hozzá, és rengeteg önismeret." 

 

 

"... egyszer csak azt mondtam Anyámnak, hogy én nem vagyok hibrid.

Miféle hibrid, kisfiam?, kérdezte döbbenten.

Én magyar vagyok. És én hiszek a Jóistenben.

Persze, hogy magyar vagy, csillagom.

De akkor is az vagyok, ha a nagyapa lengyel volt.

Szerinted miért vagy magyar?

Mert annak születtem.

És egy janicsár akkor magyar volt, vagy török?

Hallgattam.

Szerintem inkább azért vagy magyar, mert annak neveltünk. Nagyapád meg azért volt magyar, mert úgy döntött. Az akart lenni. Lehet, hogy te egyszer úgy döntesz, hogy lengyel vagy. És akkor félig ilyen, félig olyan leszel, mert a magyarságod nem fogod tudni elfelejteni. Legfeljebb már nem neveled magyarnak a gyereked.

De úgy nem dönthetek, hogy néger vagyok.

Úgy nem, mert az nem a magyar ellentéte, hanem a fehéré. Az fajta. Fehérnek születni kell, magyarnak tanulni. De szerintem egy néger is dönthet úgy, hogy ő magyar. Csak nehéz döntés. Meg nem is nagyon hinnénk el neki, hogy sikerült magyarnak lennie, és akkor elmenne a kedve az egésztől.

De úgy nem dönthetek, hogy nem vagyok semmilyen.

Hát úgy biztosan nem.Ahhoz a születésedtől kezdve egyedül kéne élj a világ végén egy barlangban.

És a zsidó?

Mi van a zsidókkal?

Az magyar vagy néger?

Hát az olyan is-is. Attól még nem leszel zsidó, hogy beletanulsz. De ha annak születtél, akkor is bele kell tanulnod.

Akkor én nem lehetek zsidó, de egy zsidó lehet magyar. 

Hát valahogy így. Neki elég beletanulnia, neked annak is kéne születned.

Ez nem biztos, hogy igazságos. 

Ez biztos, hogy nem igazságos. Ez pont annyira igazságtalan, mint az, hogy a madár tud repülni, te meg nem. Igazságtalanság csak ott van, kisfiam, ahol valaki dönthet.

                                                                                                                 (Bartis Attila: A vége)

Mai idézet

"A megkeseredett ember csak mérget szór szét a világban. Mert csak a saját keserűsége okát látja benne. A megkeseredett ember mindig igazságtalan, mert igazság csak a teljességben lehet. A megkeseredett ember mindig bűntudatot ébreszt azokban, akiknek hálával tartozik, és szövetségest talál azokban, akik a dühe jogosságát fenntartás nélkül elfogadják. És végül mindig elfordul a szövetségeseitől. Ahogy elfordul azoktól is, akik pont azért nem lesznek szövetségesei, mert szeretik." (Bartis Attila: A vége)