2011. május 31., kedd

A tévedés

Visszavonulóban vagyok magamba. Személyesen meg nem élt, de a történelmi tudatból előhívható tapasztalat van hozzá. A csömörnek ezen a szintjén kíméljük az idegeinket, találjunk mindennap "egy kis virág"-ot...

Ez azonban még így is meglep:

"A kormány meg akarja szüntetni az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumot (AKG) fenntartó alapítványt, és a tulajdonosi jogokat az állami többségi tulajdon biztosításával egy nonprofit gazdasági társaság kezébe kívánja adni.

Megdöbbenve olvasta a döntésről szóló hírt a Magyar Közlönyben az iskola pedagógiai vezetője."

"Az állam visszaveszi az AKG-t" - írja egy másik orgánum.
"A kormány felszámolja az 1988-ban alapított Alternatív Közgazdasági Gimnáziumot (AKG) működtető közhasznú alapítványt, és a tulajdonjogot egy nonprofit gazdasági társaságnak adja.

A tulajdonos szándékáról szóló hírt az iskola vezetője a a Magyar Közlönyben olvasta. Horn György (a volt szabad demokrata ügyvivő Horn Gábor testvére) a Népszabadságnak úgy fogalmazott: nem érti, hogyan válik az állam tulajdonossá egy olyan iskolában, amelynek fenntartásához már 15 éve nem ad pénzt."

"Megdöbbenve", "visszaveszi", az iskola vezetője kinek a kije ... Hm.

"Én egyszerű tévedésnek tartom, hogy az állam meg akarja szüntetni az iskolát 23 éve fenntartó alapítványt és a tulajdonosi jogokat egy állami többségű nonprofit Kft. kezébe akarják adni. Úgy vélem, mindez a bürokratikus apparátus sajátos mechanizmusából fakadó baki. Nem látok semmilyen mögöttes szándékot."

"Azon vagyok, hogy megértessem a nyilvánossággal és a döntéshozókkal, hogy ez egy magánalapítvány, amit nem lehet csak úgy államosítani. Nem lehet azt mondani, hogy mostantól kezdve ez egy állami vállalat. Tudom, hogy egy létező határozatot már nehezebb visszavonni, mint azt megelőzni, de az a cél, hogy ne történjen semmi. Hangsúlyozom, hogy az AKG-t magát nem érinti az esetleges fenntartói változás, ez nem az iskoláról szól."

"Én nem akarok ellenállni, nem akarok semmilyen harcot, mert nincs rá szükség."

Nyilatkozza Horn György.

Nem csak a történelmi tudatból hívható elő a tapasztalat, hogy senki sem hiszi, amíg meg nem történik vele. Mondom ezt én mint Horn György testvérének állítólagos "családi barátja".

2011. május 25., szerda

Pénteken még semmi, hétfőn már pipacstól piroslik a mező a dorogi benzinkúton túl. Reggelente ebben gyönyörködöm. A busz ablakából nehéz lenne fotózni – helyette (más tájról ugyan) egy Andráskó-festmény.



2011. május 24., kedd

Zaklatás

Bizonyára előbb elment a busz, amelyikhez jöttem, várhatok a következőre. Egyedül vagyok a megállóban. Aztán jön egy idősebb és egy magam korabeli nő, váltunk pár szót a menetrendről, majd az egyik az orrom elé dug egy szórólapot, hogy 'akarom-e ismerni az igazságot'. Jaj. A hittérítők kérdései és kinyújtott keze mellett szótlanul tovább szoktam haladni. Most nincs hová mennem. Nem akarok udvariatlan lenni, de határozottan elutasítom az ajánlatot. Nem adják fel. Az igaz isten meg az igaz hit meg a tanúk meg a tudatlan szülők... Jézus is azt mondta, a Bibliában is az áll... Kurta elutasítások, már nem is nézek rájuk... Nem, ők nem akarnak meggyőzni, ők csak elmondják...

Fel nem foghatom, hogy gondolják, hogy hitbéli kérdésekben, az utcán egy nem éppen tinédzsernek kinéző vadidegennek ők adhatják az esélyt, hogy megvilágosodjon. Fel nem foghatom, honnan ez a közhelyeket daráló magabiztos korlátoltság, ez a szukszükölő önbizalom.

29-30 fok van, fáradt és szomjas vagyok, ingerült. Végre jön a busz.

2011. május 22., vasárnap

Egy ház

1788-ban II. József uralkodott, Csokonai 15, Berzsenyi 12 éves volt. Kölcsey csak két év múlva jön a világra, Katona József három. Egy ház, amelyet 1788-ban építettek, nemzedékek életének volt a tanúja. Történetei vannak. Sőt: lelke, szelleme.

Jó lenne ismerni.

2011. május 18., szerda

Múlik az idő

Egyszer csak már nem kell pelenkázni.
Aztán a fenekét sem kell megtörölni.
Már egyedül zuhanyozik.
Majd a haját is önállóan mossa.
Egy hónapja voltunk kozmetikusnál.
Órákat tölt a fürdőszobában, az én ruháim között keresgél.

De a körmét még én vágom.

2011. május 17., kedd

Apró örömök

Fény, zöld, levegő, hegyek...
Forró kakaót kortyolni...
Csoki, zene (dolgozatjavítás közben)...
Baráti találkozók...
A gyermek mondatában a magaméra ismerni...
Jegyek a jövő évadra a Müpába...

2011. május 16., hétfő

A pillanat rögzítése

Manikűrözök. A gyermek ül a szőnyegen, és engem rajzol. Ritka délutáni idill. Szóláncot játszunk. "Tenger"– mondja. "Rigó". Mire ő: "Ónagy".

2011. május 15., vasárnap

Szabadka

Ma három hete, húsvét vasárnap átmentünk Szegedről Szabadkára – személyi igazolvánnyal, odafelé gyors ellenőrzés után, visszafelé a határon lépésben, bő félóra alatt; már mentek Nyugat-Európába a vendégmunkások.

A város elsősorban Kosztolányi miatt érdekelt: itt született, itt volt gimnazista (kicsapták az utolsó évben), itt volt gimnáziumi igazgató az édesapja, aki Trianon után elvesztette az állását, mert nem tett szerbből vizsgát.

Szabadka elhanyagolt város benyomását keltette: irtózatos mennyiségű falfirka, borzasztó panel a városközpontban, négyemeletnyi, tűzfalra festett reklámmal... Én csak a szépet fényképeztem.


Ezt például a sétálóutcában.


A szecessziós városháza az egyik oldalról,


előtte Danilo Kiš és Csáth szobra.


A városháza a Köztársaság tér felől.


A városháza egyik kapuja.


Egy szecessziós lakóház s a többi szecessziós gyönyörűség.







Magyar jelen és



múlt a táblákon.


Sok helyen háromnyelvű utcanévtáblákat láttunk.


Sokáig kerestem Kosztolányi iskoláját.



Mellette a parkban a szobra.



A közelben a magyar szecesszió stílusában épült, romló állapotú zsinagóga.



A közelmúlt történelme.


A Caffe Bosst a szecesszió után jártunkban fedeztük fel, sétánk végeztével ide jöttünk egy kávéra, fagyira. A kávéház két utcáról is megközelíthető. A fiatal pincér értett magyarul, kérdésünkre, hogy elfogadnak-e eurót, kicsit bizonytalan, de nem elutasító volt, de kártyával lehetett fizetni. A kávéban sem csalódtunk.


Ez a szobor az Engels utcai bejáratnál áll (s hogy, hogy nem, az utcát nem keresztelték át).




Szobrok a kertben.


Ennek a párja a szegedi Kárász utcában található.

(Fotók: én)

2011. május 2., hétfő

Móricznak ez a novellája volt ma az egyik írásbeli érettségi tétel. Hazafelé a buszon olvastam el, zsigeri szorítást éreztem a gyomrom tájékán... Ajánlom mindazoknak, aki nosztalgiát éreznek a két világháború közötti Magyarország után. S félek belegondolni abba, hogy nosztalgia nélkül is egyre jelenvalóbb, amiről szól.