2024. január 3., szerda

2023, összegzés

 



Holnap megnyitom az idei túraszezont, így ideje összegezni a tavalyit. Három éve ráérek, azóta túrázom nem esetlegesen, de 2023 mérföldkő volt, mert ebben az évben

- mentem a legtöbbet (1568 km-t 85 túranapon),

- jellemzővé váltak a 20 km fölötti távok, kényelmes a 25 is (persze a szintemelkedés, no meg a hőmérséklet nem mindegy),

- először voltam többnapos, sőt egyhetes túrán, és bírtam a sorozatterhelést,

- augusztusban elkezdtem kéktúrázni is (négy és fél hónap alatt 18 túranap 368 km, 31%).

Jártam a Pilisben, a Visegrádi-hegységben, a Helembai-hegységben (Szlovákia), a Budai-hegységben, a Gerecsében, a Börzsönyben, a Mátrában, a Bükkben, a Cserhátban, a Vértesben, a Keszthelyi –hegységben, Toscánában és a Tátrában.

A két legeredményesebb hónap október és április volt (200 fölötti kilométerrel), a leggyengébb május (ekkor voltunk tavaszolni Bolognában, s bár mentünk napi 12-15 km-t, de az nem túra volt).

A legkimerítőbb néhány száz méter föl Szanda várához vezetett, 37 fokban; a leghosszabb megtett táv 34 kilométer volt Gánt és Szárliget között, 34-35 fokban; a legnehezebb a túra Péliföldszentkereszt és Tokod közötti kék 30 cm-es hóban.

Túráztam egyedül, társakkal (Zara Gyöngyi, Parragi György), csoporttal (Alba, Túrázás). Remélem, még sokáig bírom.




S ha már összegzés, akkor jöjjenek a kulturális élmények is!

Havonta 2-3-4-szer megyünk színházba, nem sokfélébé (Katona, Örkény, Radnóti) és/vagy a Müpába koncertre vagy irodalmi estre. A legjobb előadásoknak az alábbiakat találtam: Médeia, Pálos Hannával, Isten (Karsai Dániel ügye igazolta vissza, hogy mennyire fontos erről beszélni). (Régen nem fordult elő velem, hogy ott akarjak hagyni egy előadást: az Egy szerelem három éjszakája a Pestiben ilyen.) Nagyon jó volt Jánossy Lajos beszélgetése Visky Andrással a Müpában és a Szentgyörgymezei Olvasókörben Reichert Gábor beszélgetése Nádasdy Ádámmal.

Moziba nem járunk, de a Saját erdő c. filmet Nádas Péterrel kétszer is megnéztem.
Nagyon szerettem a Gulácsy- és a Renoir-kiállítást a Szépművészeti Múzeumban, gyönyörű Szent Katalin és Szent Borbála szobra Selmecbányán.

Az elolvasott könyvek közül nehéz választani. Álljon itt öt nagyon különböző, amelyek nagyon lekötöttek:
Vodolazkin. Laurosz
Ulickaja: Daniel Stein, tolmács
Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg
Visnyevszkaja: Életem
N. Tóth Anikó: A szalamandra mosolya
Versek, verseskötetek közül Oravecz Imre Halászó embere újra megrendített.

Kétszer voltunk "nyaralni": tavasszal Bolognában és környékén, ősszel Triesztben. Egynapos városnéző sétára mentünk Selmecbányára és Szent Antalra, Nyitrára, Garamszentbenedekre.

Voltak baráti találkozók, beszélgetések, voltak megrázó halálesetek. 
Mivel pótmama is vagyok, így áprilisban pótnagymama lettem. Novemberben pedig eljegyezték a lányomat.

Ha ki tudom zárni, háttérbe tudom szorítani a külvilágot, a belvilágban jól vagyok.


2023. november 30., csütörtök

Túrázás

 

Reggel fölkelsz, több napi ború után végre süt a nap menni kell. Délelőtt nagy pelyhekben havazni kezd ‒ menni kell. Van, amikor így, spontán: túrázás szempontjából szerencsés helyen lakom. Van, amikor hetekkel korábban tudom: ekkor és ekkor egy csapattal indulok.

Nem volt ez így mindig ‒ bár minél jobban stresszelt a munka, annál jobban vágytam arra, hogy a szél, a nap, a fizikai fáradtság átmossa az agyam. Aztán eljött a szabadság ideje ‒ először csak a rendszeresség érdekelt: gyalogolni minden áldott nap. Aztán: gyerünk a környékbeli erdőkbe. Aztán: menjünk távolabb. Legyünk kinn néhány órát, aztán egész nap, majd napokat. És kialakul a belső késztetés: látni azt a völgyet, hegyet, patakot másik évszakban is. És ráébredsz: életed immár fontos részévé vált a túrázás, és átstrukturálod a tevékenységeid, megváltoztatod a fontossági sorrendet. Lehetőséget adsz magadnak új szépségek befogadására, hegyek-völgyek-növények nevét tanulod meg, új kapcsolatokra teszel szert, a „megcsináltam”-érzés növeli az önbecsülésed, jót tesz a fizikai és mentális egészségednek…

Számomra a legfontosabb hozadék: kitágul a világ, a tér és idő érzete, megváltoznak a hangsúlyok, átélem, hogy része vagyok az egésznek.

„… köszönöm nektek, hegyek és erdők, sziklák

és lombok, fák, füvek.”

  

(I.m. Szilágyi Domokos: Hegyek, fák, füvek)

2023. november 11., szombat

Útközben


35 fok körüli hőséget ígértek aznapra, a táv első felén egy alig több mint 400 fős településre, Kétbodonyba érkeztünk. Nem reméltük, hogy vasárnap bármi nyitva legyen, egyáltalán, hogy legalább egy kocsma legyen, hiszen a négyszer akkora Bercelen, ahonnan indultunk, a pékség délután 3-kor (?!), az étterem délben nyitott friss pékáru nélkül persze megoldottuk, egyre melegebb innivalónk is volt.

Ám Kétbodonyban nyitva tartó üzlet is, kocsma is volt ‒ jobb minőségű és alacsonyabb árú sör, mint Bercelen a panzióban, erőt adott a következő tizen… kilométerhez. De Kétbodony nem csak ezért emlékezetes.

A fedett teraszon kortyoltam a hideg sört, ide, az árnyékba húzódott be egy roma férfi. Szóba elegyedtünk. Hogy megvárja a buszt, Romhányba megy, nem gyalogol ebben a hőségben… De hisz az 2 és fél kilométer, a busz egy óra múlva jön… Nem siet, megvárja, mi is azt várjuk? Nem, mi Alsópetényig megyünk, de gyalog… Gyalog?! Ad pénzt, fogadjuk el, tegezzem, anyja lehetnék…mit hozzon nekünk…

*** 


Egy börzsönyi kis faluban hagyom a kocsit, busszal megyek tovább a túrám kiindulópontjához.  Egy magam korabeli asszony várakozik még, az édesanyját megy meglátogatni az idősek otthonában. Muszáj volt beadni, ő hónapokig kórházban volt Vácon, fizetett valakit, aki ezalatt gondozta, de az asszony elfáradt, kért két hét szabadságot… Nem tudott mit csinálni, a kórházból próbált intézkedni, a testvére nem vállalta (át) a gondozást… Azóta a mama az otthonban van, nemigen tud magáról, tavaszra lenne 90. Hogy mi van a nyugdíjával, hogy mit fog örökölni… ez foglalkoztatja a testvért.

Nincsenek haragban, beszélnek, az otthonba a testvér is be-bemegy.

***

Egy líraian szép arcú fiatal pár ül velem szemben a metrón. A lány ölében egy vászonszatyor, megigazítja. Если не сейчас, то когда? ‒ olvasom. A fiún kötött sapka, kék-sárga széles csíkos. Oroszul beszélnek.


2023. augusztus 21., hétfő

Szentantal és újra meg újra Selmecbánya

 



Fél 11-kor van vasárnap mise a szentantali (Sväty Anton, Szlovákia) templomban, addigra oda kell érnünk, ha M.S. mester Jézus születése c. táblaképét látni akarjuk. (M.S. kilétéről többféle teória létezik, az érdeklődő majd utánaolvas… Hét táblaképe ismert: négy van az Esztergomban a Keresztény Múzeumban, egy Budapesten a Nemzeti Galériában, egy Franciaországban, Lille-ben, egy pedig a szentantali templomban. A táblaképek eredetileg a selmecbányai Szent Katalin-templom számára készültek.)

Tíz körül már ott vagyunk. Lassan gyülekeznek a hívek, senkit sem háborgatva meg tudjuk nézni a Születést ‒ az apszisban, az oltártól jobbra található. Gyönyörű, persze. Milyen jó lenne mind a hetet együtt látni (volt erre kísérlet, pont a szlovákok nem adták kölcsön)! Annyit tehetünk, hogy gyorsan, míg friss az élmény, felkeressük a Magyarországon lévőket (Lille-be, nemigen jutunk el).

Aztán kiderül, a mise nem a plébániatemplomban lesz: a pap, a ministránsok, kék szalagos leánykák alakzatba állnak, elindulnak, aztán csatlakoznak hozzájuk a népek. (Gyorsan utánanézek: valószínűleg ünnepi mise Nagyboldogasszony alkalmából.) A templom kiürül, pár percre egyedül maradunk a képpel, amiért jöttünk, aztán a templomi fotós kitessékel bennünket. Utolérjük a menetet: a Koháry‒Coburg kastély kápolnájába mennek, ide nem férünk be ‒ a kastélyt, igaz, jó néhány éve és dermesztő hidegben, de láttuk. A kápolnából zengő templomi ének hallatszik; a kastély kávézója nyitva, kisgyerekes családok az asztalok körül. Békés vasárnap kinek-kinek hite, igénye szerint.

Eddig én vezettem, most átadom a volánt, irány Selmecbánya, 5 km. Az evangélikus templomnál a megszokott (a városban a legnagyobb) parkoló tele, jó messze, a parkolási zónán túl találunk helyet (lesz is 13 és fél ezer lépés).

A Selmecbánya-szerelem régen kezdődött, decemberben lesz 37 éve, hogy először voltam itt, és azóta sokszor, minden évszakban, utoljára tavaly novemberben. A mostani mehetnék oka egy könyv, B.-nek vettem karácsonyra, elvarázsolódott tőle, aztán én is elolvastam: N. Tóth Anikó: A szalamandra mosolya. Különböző korokban, különböző körülmények között Selmecbányán élő nők mesélik az életüket ‒ és ez a szürke, józan fél mondat nem sokat, semmit nem árul el a könyvről. Nem regény, hacsak nem tekintjük Selmecbánya regényének, a városénak, amelynek mozaikjait évszázadok női történetei illesztik össze. (Bár pl. bányászfeleség nem szerepel benne.)

A könyv borítóján M.S. mester Szent Katalin szobrának egy részlete szerepel, a szobor valaha róla elnevezett templomban állt, ahová városlátogatásaink idején még soha sem sikerült bejutni. B. kutakodik a neten: a szobor a Jozef Kollár Galériában van Szent Borbála szobrával együtt (furcsán, háttal egymáshoz illesztve) ‒ álomszépek és hatalmasak.

A három tervezett szépségből kettőt láttunk, a Szent Katalin-templomba azonban most sem jutottunk be. Pedig készültünk: B. tanácsot kért szlovákiai magyar ismerősétől, megkapta egy oldal linkjét, ahol a szlovákiai templomok misézési és látogatási rendje elérhető. Vasárnap elvileg a Szent Katalin 13 és 17 óra között látogatható (hétköznap délelőtt is), belépőjegy 2 euró. Egy óra előtt ott vagyunk, türelmesen várunk... semmi, senki. Az ajtón "bugyi"-ban egy papírlap, néhány sor szlovákul, az orosz alapján kisilabizáljuk: látogatás július-augusztusban, óra nincs megadva, ár, egy telefonszám egyéni látogatási igényhez... Három méterre a templom bejáratától egy idegenforgalmi iroda, várakozásunk alatt ketten-hárman betérnek. Eléggé frusztrált vagyok, bemegyek érdeklődni. Benn prospektusok, hűtőmágnesek... és egy flegmatikus fiatalember, németül nem tud, én meg angolul nem, de azért a lényeg átmegy. Ő nem tud semmit (egy turistairodában, 3 lépésre a templomtól!), szokott-e ott lenni bárki, bármikor nyitva van-e... nagy kegyesen kijön, megnézi a kitűzött papírt, nincs megadva "termin", mondja, az interneten van, mondom, nem az ő problémája, mondja.

Ezután megyünk a Galériába, rajtunk kívül teremtett ember nincs ott. A bejáratot becsukja a fiatal nő, miután megvettük a jegyet, fölmegy a két szintre és kinyitogatja nekünk az ajtókat. Szintén angolul beszél, más idegen nyelven nincs szórólap, prospektus, semmiféle információ. Felbosszantottam magam annyira, hogy kifelé jövet a vendégkönyvbe ékes németséggel leírom a méltatlankodásom.

Selmecbánya 1993 óta világörökség része, ismertségét, turizmusa fellendülését, így az utóbbi évtizedek fejlődését nem kis részben ennek köszönheti. Történelme okán magyar és német nyelvű ismertetőknek, információknak evidensen elérhetőknek kellene lenniük. Nem egy vacak A4-es papírra kell ráírni, hogy a Szent Katalin-templom 15. század végi, késő gótikus ‒ látogathatónak kell lennie.

Több helyen Szlovákiában ‒ ide legközelebb a Koháry-Coburg kastélyban ‒ tudtak a kezünkbe adni magyar nyelvű ismertetőt, és érdekes módon a szerény U Böhma étteremben négy nyelvű az étlap.

Örömmel és bosszúsággal vegyes volt hát a tegnapi kirándulás. A sztrapacska és a sör (különösen a főtéren a kézműves) ízlett, finom volt a "Stara škola" kávézóban a latte, és örülünk, hogy a márciusi tűzvész pusztításának eltüntetésén dolgoznak.

Képek a Facebook-albumomban:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10227272939787147&type=3

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10224132496638031&type=3 


2023. augusztus 2., szerda

BALASSAGYARMATRÓL ELMENT AZ UTOLSÓ VONAT IPOLYTARNÓCRA  ‒ olvasom a hírt.

 

Az ipolytarnóci vonalon vonattal jártam a 70-es évek első felében Balassagyarmatra gimnáziumba. Reggel fél 7 körül indult, visszafelé fél 3 körül, a következő fél 6 kor - hetente kétszer a későbbivel mentem, a délutáni iskolai programok után az időt, úgy másfél órát, a városi könyvtárban töltöttem, ilyenkor fél 7 után értem haza.

A menetidő 30 km-en 55-60 perc volt, a vonatot még gőzmozdony vontatta. Ipolytarnóctól Hugyagig a diákság a Balassiba, a Szántóba, az ipariba vonattal járt (Őrhalomból nem feltétlenül, onnan gyakrabban járt a busz, Szécsényből sem, ott meg irdatlan messze van az állomás), reggel az első kocsi "diákkocsi" volt, furcsán néztünk, ha más emberfia odatévedt.

Szülőfalumban állomásfőnök volt, Sinka bácsi a feleségével az állomásépület emeletén lakott. Szolgálati lakása volt a forgalmista családjának, Fábriczéknak; az őrházban, ott, ahol egy sínpár Szlovákiából jön át, iskolatársam, K.Etelkáék laktak, a falu másik végén lévő őrházban, ahol a vasút, a közút és az Ipoly találkozik, Gasparovicsék.

Szóval a 70-es években ez a vonal még igencsak kihasznált volt. Nem tudom, mikor kezdődött a leépülés. Valamikor, talán egyetemista korom vége felé utaztam egyszer Gyarmatról haza, s legnagyobb megdöbbenésemre a megszokott kék vonat helyett, ahol fejtámlás műbőr ülések voltak, valami muzeális kocsi jött, fapados, vaskályhás... Aztán rendszerbe állt a végtelenül kényelmetlen "Zsuzsi vonat", a Bzmot. A menetidő nem rövidült, a járatsűrűség javult... - én már nagyon ritkán jártam arra... Tavaly aztán kicsit szétnéztem... Pusztulás mindenütt.

Az ipolytarnóci vonal mellett állítólag évtizedek óta érv volt, hogy a szlovák oldalon nincs vasút, Nógrádszakál és Ipolytarnóc között a magyar oldalon megy a teherforgalom. Persze, a trianoni határ. Nagyapám vasutasként még Losoncra járt.

Fejlesztés évtizedek óta nem volt. Így aztán nehéz megmondani, azért változtak-e meg az utazási szokások, mert közúton gyorsabb és kényelmesebb, vagy azért, mert nincs kinek fejleszteni, hisz lakosságukat folyamatosan vesztő településekről van szó, vagy is...

Sic transit gloria mundi.

  

2023. május 17., szerda

Via Francigena 5.

Városok, falvak

Gyönyörűek... Több száz éves épületek kőből, vörös téglából... A bárok előtt napfürdőző, kávézó, ráérő helyiek... San Gimignano és Siena történelmi központja az UNESCO kulturális világörökségének részeleírhatatlan gazdagság: gyönyörűséges freskók, mozaikok, szobrok, kódexek... műkincsek... (Sok fotó a Facebook oldalamon.)

"Egy reggel kinyitottam az ablaktáblákat, és visszahőköltem. Olyan szépség áradt el körülöttem, olyan természetes, gyöngéd, hangtalan szépség, amilyenről soha nem álmodtam, amely könnyekig meghatott, a szó valóságos értelmében, testileg megrázkódtatott. Hideglelésszerű didergés fogott el. Mintha új, addig nem ismert nyelvet tanultam volna" ‒ írja Márai az Egy polgár vallomásaiban Firenzéről. Írhatta volna  Sienáról is.



Lucca épségben megmaradt középkori városfala.



Altopascio, a középkori zarándokút egyik legfontosabb állomása.



Fucecchio és az Arno



San Miniato



Gambassi Terme



San Gimignano látképe: 72 középkori lakótornyából 13 maradt, a Torre Grossa látogatható.



Íme a kilátás.



Colle di Val d'Elsa



Abbadia Isola



Monteriggioni



Siena látképe



Siena



Kilátás a Facciatonéról.



2023. május 16., kedd

Via Francigena 4.



Nemes Nagy Ágnes
: ISTENRŐL

Hiánybetegségeink legnagyobbika

Lásd be, Uram, így nem lehet. Így nem lehet teremteni. Ilyen tojáshéj-Földet helyezni az űrbe, ilyen tojáshéjéletet a Földre, és abba – felfoghatatlan büntetésként – tudatot. Ez túl kevés, ez túl sok. Ez mértéktévesztés, Uram.

Mért kívánod, hogy két tenyérrel átfogható, gyerekjáték-koponyánkba egy univerzumot gyömöszöljünk? Vagy úgy teszel velünk, mint a tölgy makkjával, amelybe egy teljes tölgyfát gyömöszöltél?

Nem bánnék soha úgy a kutyámmal, mint Te velem.

Léted nem tudományos, hanem erkölcsi képtelenség. Ilyen világ teremtőjeként létedet feltételezni: blaszfémia.

Legalább ne tettél volna annyi csalogatót a csapdába. Ne csináltál volna felhőt, hálát, aranyfejet az őszi akácnak. Ne ismernénk a vékony, zöldes, édes-édes ízt: a létét. Irtózatos a Te édes lépvessződ, Uram!

Tudod te, milyen a vércukorszint süllyedése? Tudod te, milyen a leukoplákia halvány kicsi foltja növőben? Tudod te, milyen a félelem? A testi kín? A becstelenség? Tudod-e, hány wattos fényerővel tündöklik a gyilkos?

Úsztál folyóban? Ettél citromalmát? Fogtál-e körzőt, téglát, cédulát? Van körmöd? Élő fára vésni véle, krikszkrakszokat hámló platánra, míg

megy odafönt, megy-megy a délután? Van odaföntöd? Van neked fölötted?

Egy szót se szóltam.



Templomok, kolostorok

Zarándoklat nélkül is minden utazásomon bemegyek a templomokba (túrázáskor erdőn-mezőn megnézem, lefényképezem az út menti kereszteket is) ‒ a templomok nekem nem a vallásos áhítat helyszínei, másfajta áhítatot érzek: az emberi teremtés erejét, az akár évszázadokon át kitartó építkezés eredményét csodálom, a hitből művészi alkotást létrehozó mesterek előtt hajtok fejet. Különös csodálattal vagyok a romanika és a gótika iránt, az úton sok szépséget láttunk.


Lucca, a Szent Mártonról elnevezett dóm  ‒ sajnos, 9 óra tájban még nem volt nyitva, a vasárnapi mise 11-kor kezdődött.






Már Lucca falain kívül, útközben: a templom zsúfolásig tele a vasárnapi misére érkezőkkel. A szertartás előtt három babát keresztel meg a fekete pap. 






Capannori



                                                                          Porcari



Altopascio



Fucecchio



San Miniato, ferences templom és kolostor.



A kolostor San Miniatóban, szálláshelyünk.



San Miniato püspöki székhely is.







A 12-13. században épült a Santa Maria in Chianni templom.







A legfantasztikusabb szobánk: fejünknél a templom fala.



  A szálláshelyünk.



            San Gimignano ‒ a szerény külsejű székesegyház belül csodákat rejt.



Colle di Val d'Elsa



Colle di Val d'Elsa



Strove



Abbadia Isola



Siena, domonkosok temploma.



Siena, dóm.



Nemes Nagy Ágnes: Amikor

Amikor én istent faragtam,
kemény köveket válogattam.
Keményebbeket, mint a testem,
hogyha vigasztal, elhihessem.