2015. január 27., kedd

"S midőn azt hinnők, hogy tanúl..."


Ma 70 éve szabadították fel Auschwitzot.

"Vannak alapdolgok, amiket muszáj elmondani nekik: a zsidótörvényeket, a hatóságok akkori szervilis, túlbuzgó hozzáállását és a lakosság viselkedését."

***

"... készülök hazajönni, és megelőz Mik telefonálása. Igen ijesztő nyugtalansággal sürget, hogy jöjjek haza, majd megmondja, miért. Rohanok izgulva, remegve, mi érhette megint? Szívdobogva jövök fel a lépcsőn, bejövök a saját kulcsommal, és itt ül Mik a lámpa alatt, magába esve, felöltözve, a bőrbekecsben, sapkában, és felém sefordul, mikor kérdezem, hogy mi történt, magamon kívül már. Feltekint, leveszi a sapkáját, és látom, egészen kopaszra nyírták, és rettenetesen elgyötört arccal azt feleli: megkínoztak. De kik és hogyan? – tör ki belőlem, és szinte levegő után kapkodom már, eléje térdelek, és lassan hámozom ki belőle a szavakat, a történetet. – Átszállt az Aréna út sarkán, éppen olvasott a megállónál, mikor hátba vágja egy baka, hogy miért nem szalutál? Nem láttam – feleli ő, és mutatni akarja a szolgálati jegyét, amivel kiengedték a fogorvoshoz. Jöjjön csak velem mondja az, és cipeli magával a szemközti Albrecht laktanyába, ahol már zászlós, hadnagy, hadapród őrmester meg más katonák fogadják, rárivallnak: na, koszos zsidó, majd megtanítunk. Vigyétek! Erre belökik egy sötét zárkába, ahol csak pár percig marad, de előzőleg mindent elvettek tőle, holmiját, cipőfűzőt, nadrágtartót stb. (...) Aztán kiviszik onnan egy másik szobába, ahol egy borbéllyal kopaszra nyíratják, mondván, hogy tetves zsidó, úgy kell neked. Guggolva kell tűrnie a műveletet, aztán saját magának kell elsöpörni, eltakarítani a levágott hajat, sőt még 60 fillért is fizetnie a borbélynak. Aztán kivezénylik az udvarra, hátulról fejbe verik, és jó óra hosszat vagy még tovább legszörnyűbb gyakorlatoztatást csinálják, főleg bukfencezést a puszta poros, piszkos földön, aztán hason csúszást, feküdj-öt, mikor már nem bírja, akkor megrugdossák, és közben hoznak be másik kettőt azzal a felkiáltással: megint fogtunk kettőt! – Két sárga munkaszolgálatos az is, és így nyilvánvaló, hogy ez a kaszárnyaszellem: előre megszervezett vadászat kínzandó alanyokra. A tiszt urak kommentálják a kínzást, hogy: ne félj, koszos zsidó, nem az oroszok fognak győzni, hanem a németek, és én (vagyis ők) még húsz éve múlva is itt leszek. – A két újabb áldozat közül az egyiknek szívbaja van, mint mondja, és sírni kezd, mire jól összeverik. Véres lesz az arca, nem engedik el akkor, amikor Miklóst, hanem elvezetik lemosni, ne vigyen magával külsérelmi nyomokat, és Miklóst megnézik a lámpa alatt. Aztán megfenyegetve kijelentik, hogy „tisztelgési gyakorlat” volt. Megértette? Vagyis hiába tesz jelentést, semmit sem ér, mert nem bizonyítja az esetet."

                                               (Radnóti Miklósné, Gyarmati Fanni: Napló, 1943. március 16.) 

***

"... de az már mégiscsak fölháborító, hogy a társadalom tagjainak szolgálatára, védelmére létrehozott rendőrség származása miatt zaklasson, s már igazoltatás során megbélyegezzen embereket."

Tél, csend



Megunhatatlan táj.



Szabadság.



 Didergés.



Hóvirágzás.


2015. január 25., vasárnap

Pálfordulókor

Ma Pál napja van – apám és nagyapám ilyenkor ünnepelte a névnapját (nem Péter-Pálkor). Gyerekkoromban ilyen tájt vágtunk disznót. Mára (meg talán a következő néhány napra) gyerekkoromat idézően tél lett. Ebéd után (nem disznótoros volt) sétára indultunk.

Séta a Várhegyre meg vissza. A hó elvarázsolja a tájat, elfedi az elhanyagoltságot – bár a Bazilika és környéke minden évszakban szép, az üdítő kivételek közé tartozik.








Mindig jókedvem lesz ettől télen-nyáron kacér egyházfitól.





Méretek 1.



Méretek 2.



Szentgyörgymező. Nekem télen Breughel téli képeinek hangulatát idézi.



Breughel Vadászok a hóban c. képének egy részlete. (Innen).






A séta végére Zazának hózoknija lett, furcsán megváltozott a járása, olykor páros lábbal szökellt. Itthon meleg vízzel olvasztottuk le róla a csimbókokban rátapadt havat, hajszárítóval szárítottam a bundáját – most itt szuszog a lábamnál. Én pedig illatos málnateával melegítem magam a nosztalgiacsészémből.


2015. január 21., szerda

Élmény

A problémák megoldásához, feloldásához a nyílt, őszinte párbeszéd az eszköz. Ezt elvileg mindenki tudja. Miért nem használjuk? 

Öröm, hogy néha megtapasztalja az ember. Mint például ma én. 

2015. január 7., szerda

Beszippant egy könyv


"Azt mondta, úgy érzi, mindig van egy lassú áramlás, amely fel-felkapja, vagy inkább csak emelgeti ezeket a leülepedett emlékeket, mint a lassú folyóvíz apró örvényei a fenékre lesüllyedt faleveleket. Épp csak annyi ereje van, hogy ha kinéz munka közben az ablakon a kertbe, egy fa koronájában játszó fényről eszébe jusson egy gyerekkori délután. De elhatalmasodni nem szabad hagyni: akkor az örvény hirtelen óriásira tátja a száját, s egyre gyorsabban forogva mindent elnyel, ami az útjába kerül. Ezért igyekezett mindig azon, hogy az elméjét reggeltől elalvásig folyamatosan feladatokkal lássa el."
                                                                                          (Péterfy Gergely: Kitömött barbár) 


Ezt olvasom. Pillanatok alatt eltelik a buszon a háromnegyed óra. Gyönyörűséges hasonlatokra bukkanok. De most csalok: itthon is ezt vettem elő – jobban vonz, mint Fanni naplója. 


2015. január 4., vasárnap

:(

Az x. receptben olvasom: " a csokoládét felolvasszuk", pl. itt. Az én keresztem, hogy korrektúrázom a nekem tetsző recepteket, mielőtt wordben elmenteném magamnak.

Kinn 6 fok van :)


"Tovább tombol a tél, durvul a szél és az éjjeli fagy
 Utolsó frissítés: 
Szerző: 

Egyelőre nagyon hideg marad az idő, de keddtől már nem valószínű havazás illetve havas eső, és a szél is csitulni kezd. Szerdától viszont még hidegebbek lesznek az éjszakák, és lehetnek majd olyan helyek, ahol -20 fokig is lehűl a levegő.

Vasárnap napközben   (...)  A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 fok körül alakul, késő este pedig -4, +1 fok valószínű."


***



"- Hogy ityeg a fityeg?

A központnak torkán akadt a lélegzet. Nem tudta, mitévő legyen; vajon ki tudja ezt? Ide kapcsolt, oda kapcsolt, de sehonnan sem kapott épkézláb választ, míg csak ő maga is bele nem zavarodott. Utoljára már csak szánalmas kattogás és ropogás hallatszott a készülékből... Azóta csak satnyult, sorvadt a Különleges Tudakozó, mely ma már a legegyszerűbb kérdésekre sem tud felelni.

Arra, hogy hány óra, reszkető hang így válaszolt:

- Nem tudjuk.

Szegények elvesztették az önbizalmukat."
                                                                                                (Örkény István: 170-100)

2015. január 3., szombat

A téli szünet végén

Az Urániában jártunk, megnéztük a Vatikáni Múzeum c. filmet – bővítendő, rögzítendő személyes élményeinket.

A Szépművészeti Múzeum másfél hónap múlva három évre bezár. Február közepéig még látogatható a Rembrandt és a holland arany évszázad festészete c. nagyon jól felépített, gazdag kiállítás. Nagy a tömeg, érdemes jegyet előre venni. Franz Halsnak a Szent György lövészegyletet megörökítő képei kapcsán eszembe jutott június végi utam Neu Wulmstorfba – az ottani lövészegylet ünnepén vettünk részt, még erről sem írtam. Aktualitása miatt most az egyik kedves képemet teszem ki ide (a Szépművészeti tulajdonában van).


Avercamp: Téli táj korcsolyázókkal (innen)


A téli szünet gimnazista korom óta a nagy olvasások örömünnepe. Most is későn ébredtem, még később keltem: ágyba kaptam a kávét, Zazi odatolta a pofácskáját, vakargattam az állát, közben ott folytattam a könyvet, ahol 1 óra táján abbahagytam. Karácsonyi ajándékként könyvekkel leptük meg magunkat, tobzódhattam. Bele-beleolvastam a Igazi hősökbe, elolvastam egyet-egyet Mérő László Mit gondol a golyó? c. kötetének esszéi közül, elkezdtem Fanni naplóját és végigolvastam Kun Árpád Boldog Észak c. regényét. (Nem irodalmi szempontból érdekes: de micsoda idősgondozás van Norvégiában! Újra konstatáltam: milyen jó, hogy nálunk négy évszak van – milyen szép, amikor Aimé rácsodálkozik az őszre, euforikus boldogság fogja el a hótól...) Utoljára Oravecz Ondrok gödre c. műve után vártam ennyire a következőt.

Két ebookot is bekészítettem az útközbeni olvasásra, a legközelebbi utazás előkészítve, gondoskodtam színházjegyről, a Met-operaközvetítések közül három vár április végéig... Jönnek a hétköznapok.


2015. január 1., csütörtök

Egy nehéz éjszaka és nappala

Szilveszterkor az utóbbi években színházba vagy koncertre szoktunk menni. Az idén is így terveztük, de igazán vonzó (és megfizethető) programot nem találtunk: írtam a Müpának, de azt válaszolták, zárva lesznek, nem közvetítik a Berlini Filharmonikusok koncertjét (két éve megtették), az Uránia műsorában meg későn vettem észre; így 29-ére vettem jegyet Szakcsi és vendégei előadására (nagy csalódás volt: nem Szakcsi, hanem a vendégei). Szóval szilveszterkor itthon voltunk, ráérősen sütöttem és főztem.

Nóra délután sétált egyet Zazával, fél 5 körül értek haza. Ekkor már szórványosan durrogtattak, a városból vagy Párkányból a zene is idehallatszott. A kutya egyre nyugtalanabb lett, nem bírt megmaradni a kedvenc helyén, árnyékként követett, a konyhai előkészületek utolsó fázisában már a szekrény alatt volt (alig fér alá), meg sem mozdult, hangot nem adott, időnként lekucorogtam hozzá egy nyugtatónak szánt simogatásra, vacsorázni sem volt hajlandó. Az este nálunk úgy telt, mint a többi (semmiféle bulira nem vágytam 20 éve sem), a kutya bevonult a fürdőszobába: hátát nekifeszítette a kádnak, összegömbölyödött, ellenállt, ha ki akartuk hozni. Balázs 10 körül – szokásos időben – levitte, de hiába: nem pisilt, teljes erővel húzta őt vissza, aztán bevette magát újra a fürdőszobába. A Himnuszra bekapcsoltuk a tévét, egyig Zazával az ölben pezsgőztünk. Lassan szórványosabbak lettek a durranások, néha percekig csend volt. Balázs tett egy kísérletet: újra levitte a kutyát pisilni – eredménytelenül. 

Fél öttől reggelig nem fogja kibírni, gondoltuk. Kitettünk neki egy pelenkát, meg is mutattam neki, reméltem, hogy emlékszik a szoktatás időszakára. Már pizsamára vettem a kabátot fél kettőkor – ha pisil, gondoltam, az ágyam mellett hagyom aludni. Nem pisilt. Nem tiltakozott ugyan a lemenetel ellen, megtettünk vagy 5 métert, aztán durranás hallatszott távolról, s a kutya kétségbeesetten, lapos kúszásban húzott vissza a házhoz. Az ajtóban ölbe vettem, vártunk egy kicsit, aztán ölben vittem egy másik irányban 5 méterre. A lapos kúszás megismétlődött. Fönt próbáltam megnyugtatni, beengedtem a fürdőszobába, lefeküdtünk.

Hajnali négy körül közelről hallatszó petárdázásra ébredtem. A lakásban csend volt. B. 6 órakor ment le Zazával – a pelenka érintetlen maradt –, s végre sikerrel jártak. Ezután a kutya 9-ig az ágyam mellett aludt, reggelizni nem volt hajlandó, jött utánunk, végighallgatta az újévi koncertet, ebédelt, s azóta fáradtan alszik az ágyam mellett.

Tavaly a Vígszínházból 11 körül értünk haza, előre úgy tervezve, hogy a kritikus időpontban Zazi ne legyen egyedül. Nem gondoltuk – addig nem volt kutyánk, nem tűnt fel, hogy az ünneplés már délután elkezdődik –, hogy már addig is félhetett. Valami világvégi faluba kellene jövőre menni, ha csendet akarunk.