2010. február 28., vasárnap

Örülök, hogy a blogomon keresztül egymásra találnak az ismerőseim, és így egymás online ismerősei lesznek.

0-tól 1-ig és 1-től 2-ig is egy egységnyi a távolság. De csak matematikailag.

Szakcsi Eve of Chance című lemezét hallgatom. Harmónia – legalább – a zenében.

2010. február 27., szombat

"Egy filozófiaprofesszor azzal kezdte az egyetemi előadását, hogy fogott egy befőttesüveget, és megtöltötte 5-6 cm átmérőjű kövekkel. Majd megkérdezte hallgatóit:
- Ugye tele van az üveg?
- Igen - hangzott a válasz.

Ezután elővett egy apró kavicsokkal teli dobozt, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután az apró kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. Ezután a professzor elővett egy homokkal teli dobozt, és elkezdte betölteni a homokot a befőttesüvegbe. A homok természetesen minden kis rést kitöltött.

- És most - mondta a professzor - vegyék észre, hogy ez az önök élete. A kövek a fontos dolgok: a családod, az egészséged, a gyermeked, a barátaid, ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok - az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amelyek igazán fontosak számodra."

(Szörfölés közben találtam.)
Csak utólag veszem észre, hogy még mindig azt írom: "nálunk" - pedig már (csak) nálatok. S nemsokára: náluk.

2010. február 26., péntek

Néha azt hiszem, hogy nagy meglepetések itt már nem érhetnek, de attól mégiscsak felakad a szemem, hogy egy bölcsész végzettségű ember, miután nem tudta kiolvasni Hegel nevét (nyilván lányos zavarában), közölte, hogy sosem szerette a görög filozófiát.

2010. február 25., csütörtök

"Szörnyű idő, szörnyű idő!
S a szörnyüség mindegyre nő."


Update 02 26.
Utólag veszem észre, hogy ez az 500. bejegyzés.

2010. február 24., szerda

Bár a levegő tavaszias, a nap nem akar előbújni. Képet keresek ide balra, valami derűset, sárga krókuszt... Évekig volt a konyhaablakban, ilyenkor már nyílt: világos- és sötétlila, fehér, sárga. Október végén elütettem a hagymákat, néha a hajtásokat hókéreg zárta el a fagytól, de a meleg ablak felől a kéreg alá láttunk. Aztán egyszer nyáron egy denevér tévedt be a bukóra nyitott ablakon, azóta alumínium szúnyoghálónk van, s a virágláda nem fér el. Így, tél végén muszáj krókuszt vennem, de nem az igazi, benn 3-4 nap alatt elvirágzik. A tavalyiról találtam fotót, de nem sárga.

Az ablakról jut eszembe: két hete szerelők jártak nálunk. A ház cirka 22 éves, a műanyagablakok már korántsem zártak tökéletesen, az íróasztal mellett ülve a dunai szél vállat súroló, jegelő hatását is megtapasztaltuk. A környéken látom, hogy egyik-másik házban ablakot cseréltek. Mi a lakásszövetkezet által ajánlott céget bíztuk meg: kijöttek, felmérték a teendőket, aztán a megbeszélt időpontban 3 óra alatt zárat, vasalást cseréltek, alsó zárást építettek be, ékeltek... Tisztán, halkan és precízen dolgoztak, egy évig él a garancia. Azóta mind az öt ablakunk tökéletesen zár - s mindez egy új áráért. Megérdemlik a kéretlen reklámot: ablakszervíz.hu.

2010. február 23., kedd

Mit tehet az ember, ha biztosan tudja, hogy hazudik a másik... Van, amikor dühöt érzek, van, amikor megvetést, van, amikor helyette szégyellem magam.

Kezelhető-e a gátlástalanság? Egészséges közegben talán igen. Itt és most nem.

"A zsarnokság nem csak a zsarnokok műve."

"Az elme, ha megért, megbékül,
de nem nyughatik a szív nélkül."

2010. február 22., hétfő

Tavasz akar lenni

Vasárnap reggel az ablakból.

Vasárnap dél körül.

"Olvad a hó,

tavasz akar lenni."


(Fotó: Rafael Balázs)

2010. február 18., csütörtök

Hála

"... a hatósági ellenőrzés keretében lefolytatott helyszíni vizsgálat során megállapított jogsértés miatt figyelemfelhívó végzéssel köteleztük az intézményt dr. Kolumbán György jogsértő foglalkoztatásának megszüntetésére" - olvasom a Szeretgomon.

Óraadói megbízatása maga a testet öltött abszurditás.

Korábbi bejegyzésem erre vonatkozó részlete:
(Augusztus) 31-én a nyitó értekezleten a maradék tantestület megismerkedik az új tanárokkal, köztük dr. K.Gy-vel, akinek nincs tanári végzettsége, közelebb van a hetvenhez, mint a hatvanhoz, de "ígérvénnyel" tanít társadalomismeretet: megígérte, hogy 4 éven belül megszerzi a szükséges képesítést. Hogy ilyen nincs, az alkalmazási feltételeket előírja a közoktatási törvény? K.Gy. jogász, az igazgatónak pedig normális esetben 1. számú útmutatója épp ez a törvény. Ehelyett: "Én kértem fel őt, s hálás lehetek, hogy elvállalta a tanítást. Azt is vállalta, hogy a legrövidebb időn belül megszerzi a szükséges végzettséget. Nem lesz szavazati joga, nem akar érettségiztetni, csak óraadó – mondta el Kurnász László." (Tudja-e az Oktatási Hivatal? Tudja: egy szülő megkérdezte, lehet-e képesítés nélkül tanítani, egy másik szülő bejelentést tett... Miért nem történik semmi? A jogállam lomha.)

A képviselő szülő bejelentése 2009. november 9-én beérkezett az Oktatási Hivatalba, a válaszlevelet 2010. február 12-én írták. Három hónap kellett a végzettség ellenőrzéséhez.

Az előző tanév végén a fenntartónak lejelentett 437 fős létszám kb. 25%-kal csökkent, 113 tanuló hagyta el az intézményt; a tavalyi 25 teljes állásban foglalkoztatott tanár közül 12 már nincs ott.

Az igazság meg a jog szép lassan visszafoglalja hadállásait... Így hisszük, ezt reméljük. De a rombolás megtörtént. Sokan közreműködtek benne. Pont. És valaki hálás.

Update 2010. 02. 22.
Dr. K.Gy. a hírek szerint ma megtartotta az óráját.

2010. február 17., szerda

Ma többedmagammal Tatabányán voltam bírósági tárgyaláson.
Az ítélet: Jogerősen felmentve rágalmazás vádja alól
A "cikket" a férjem írta.

2010. február 16., kedd

Bájos

Katonás kopogtatás. Tizenéves, de maximum húszas évei elején járó lány áll az ajtóban.

- Jó napot kívánok. A FIDESz-KDNP nevében a kopogtatócédulát... (Nálunk 5. pártként.)
- Idevalósi?
- Igen.
- Ismeri ezt a nevet? (A névtáblára mutatok.)
- Igen, csak gondoltam...
- Ne vicceljen!

Csevej

- Tegnap mikor feküdtél le?
- Fél egykor.
- Azért, mert 2-kor kijöttem pisilni, és csodálkoztam, hogy nem vagy ott.
- ?
- Olyankor még fenn szoktál lenni.
- Csak néha.
- Egyszer olyan is volt, hogy nem feküdtél le.
- ?
- De igen, emlékszem. Csodálkoztam, hogy olyan korán keltél, de apa azt mondta, hogy nem feküdtél le. Arra is emlékszem, hogy miben voltál: farmerban meg piros pólóban.
- (apa a háttérből) Erős kontroll alatt vagyunk.
- Mi az a kontroll?
- Nórika, aludj már!

2010. február 15., hétfő

Szerinted?

"... akármennyire is töprengünk, belül a lelkünk telve van könnyűséggel, finom részegséggel, a szabadság enyhe mámorával. De nem tántorgunk, nem inog a térdünk ettől, mert a sok nehéz tudás ólma már régen jól megülepedett a szívünk vagy inkább valahol a gyomrunk alján, miként az erős, tengerre épült hajók tőkesúlya, s a világnak ez a keserű ismerete, ha le is lassítja nagyon a vitorlánkat, de szilárdságot ad.

Ámbár ezt sem jól mondom. Akármilyen tetszetős hasonlat ez az ólom a hajófenékben, nem jó hasonlat. Abban sem vagyok biztos, hogy olyan nehéz és olyan keserű-e csakugyan, ami lefelé húz bennünket. Csak azt tudom, hogy van egy nagyon mély lerakódás a létezésünk alján, a második vagy legfeljebb harmadik réteg lehet alulról számítva, ami már végleges és változhatatlan, ahol már nem mozdul az életünk, tehát rossz szó rá, hogy lelassít, hiszen egyáltalán mozdíthatatlan és befejezett. Erős és szilárd tartalom ez az emberben, és nem valamilyen szomorú vagy halott dolog, sőt bizonyos tekintetben éppen ez él igazán, ez az, amit létezésünk folyamán létrehoztunk, amit életre hívtunk életünk anyagából. A többi és a további, a fedélzet rengése-ingása, a külsőbb rétegek, mint ez a mai civil életünk, már könnyű, és csak játék, maradék nyári nagyvakáció." (Ottlik Géza: Iskola a határon)



Szerinted is van ilyen kemény magja a személyiségnek? Mindenki személyiségének? S ha van, ismerjük, tisztában vagyunk a sajátunkéval? S mi ad(hat)ja ezt az erős és szilárd tartalmat?

Vagy az ember személyisége inkább olyan, mint a hagyma? Vagy egyesek személyisége hagymaszerű?

2010. február 12., péntek

Vacsorák

Betegségűzésre egy korty konyakszínű (mert aszalt meggy ázik benne) házi pálinka. Aztán mangalicazsíros, házi sütésű félbarna kenyér lilahagymával. A gyermek fahéjas müzlit eszik.

Hatvanas-hetvenes évek, téli szombat esték. A héjában sült krumpli egy tálban, kendővel letakarva - anyám nem győzi elég gyorsan pucolni. Az asztalon abárolt szalonna, kolbász, fagyos vaj. Gőzölög a boros tea.

Mangalicazsír a piacról, házi kenyér az elektromos kenyérsütőből. A héjában sült krumplit is meg kellene kóstolni újra. De valahogy a városban vagy inkább a panelben ez olyan idegenül hat(na).

Van, aki...

Van, aki tanít.
Van, aki felolvassa az aznapi leckét a tankönyvből, és ezt tanításnak hívja.

Van, aki tanul, mert valami nehezen megmagyarázható belső késztetés erre ösztönzi.
Van, aki tanul, mert jól körülírható külső tényezők erre szorítják.

Van, aki fizet, hogy tanulhasson.
Van, aki helyett fizetnek, hogy tanuljon.
Van, akinek fizetnek, hogy tanuljon.

Van-e összefüggés az egyes akik és az általuk elért eredmény között?

2010. február 11., csütörtök

X hét nap alatt ért A pontból B-be. A és B távolsága 50 km.
a) Mennyi volt a napi megtett út, ha feltételezzük, hogy mozgása egyenletes volt?
b) Mennyi volt a naponta megtett út, ha feltételezzük, hogy X hétvégén pihent?

Mit gondolunk X-ről?
a) Az életkoráról, ha tudjuk, hogy X egészséges?
b) Az egészségi állapotáról, ha tudjuk, hogy X benne van a korban?
c) Ha tudjuk, hogy X a helyváltoztatáshoz járművet vett igénybe?

S kiről, miről mit gondolunk, ha tudjuk, hogy X egy levél?

2010. február 8., hétfő

Szerinted?

„Aztán lassan lapozva nézegették, míg besötétedett. Akkor félretették, halat sütöttek, ettek, majd behúzódtak a hodályba, és gyertyafénynél tovább álmélkodtak a sok messzi csudán hajnalig. A mindenféle császárok, pápák, régi auktorok képei kevéssé érdekelték őket, ezeket majd mind egyformának látták egy idő után. Hanem a városok, a hegyek közé épített várak; máshol csillaghullás, egyéb égi csoda; ezek láttán mindig abból kerekedett vita, hogy némelyek kérlelték, ne fordítson még, mások meg, hogy lássuk már, a következő lapon mi van? Amikor Buda képéhez értek – ez két oldalon terült – a nagy fóliáns elé hasaltak, és miután a deák azt mondta, ez a vár Mátyás idején lehetett ilyen: tüzetesen végigszámláltak minden bástyát, tornyot; ki tudja, ezekből a barbár kezén mára mi maradt.”

Szilágyi István Hollóidő című regényében az Első könyv alcíme: Lovat és papot egy krónikáért. Valamikor a törökkori Magyarországon vagyunk, valahol az Alföld és Erdély határán. Egy Tentás nevű deák a határban bujdosó kamasz társaihoz viszi el gazdája, a prédikátor pap kincsét: Schedel nevezetes Világkrónikáját. A fiúk – akik aztán belesodródnak a török elleni harcokba Tentással és annak feltételezhető apjával, Fortuna Illéssel együtt – döbbenten nézik a megtestesült tudást a világról a könyv lapjain.

Van-e ma ilyen erejük a könyveknek? Egyáltalán: az írott szónak?

2010. február 7., vasárnap

Megyünk át Párkányba a hídon, a gyermek mindig megkeresi az országhatárt jelző piros vonalat: már külföldön vagyunk, újra itthon… Kérdezem, emlékszik-e, hogy pezsgőztünk a híd közepén: 3 éves volt, amikor felvidéki rokonainkat itt vártuk (Karcsi nagy vágya, hogy életében újjáépüljön a híd, hogy átsétálhasson rajta, teljesült), karoskosárban a pezsgő, poharak… Emlékszik, de lehet, hogy csak a fényképek miatt. Azt mondja:
- A kiskorom olyan, mintha átaludtam volna, és óvodásként ébredtem volna. Csak azóta tudok magamról.

Ülünk a Sherwoodban, a gyermek rosszkedvű. Arról elmélkedik, hogy jó lenne, ha nem lennének kötelességei. Számba vesszük, hogy mik vannak, de egyikre sem mondja, hogy fölösleges, el kellene felejteni... Mondaná, de erősebb a megfelelni akarás, a józan belátás, a talán már belsővé vált késztetés. Egyenként mind fontos, de együtt mégis terhes: kötelesség. Elfáradt. Utazni, elutazni szeretne.
- De jó volt óvodában! Ott nem volt semmi dolgom.
Aztán abban maradunk, hogy a következő hétvégén csinálunk egy kötelességmentes napot.


A túloldal a hídról

(Fotó: Rafael Balázs)

2010. február 6., szombat

"Megkondúl az esteli harangszó..."

Itt ülök a számítógépnél, s a bezárt ablakon keresztül idehallatszik az estéli harangszó. Ez a szentgyörgymezei templom...

Évtizedeket megyek vissza a másodperc töredéke alatt: az állatokat még világosban megetették, a tyúkokat bezárták, mi is túl vagyunk a vacsorán... Sötétben ülünk, a kályha meleget áraszt, a rádió duruzsol, nagyanyám mondja a rózsafüzért, megnyikordult a kiskapu, apám léptei alatt csikorog a hó... Mindjárt felkapcsolják a villanyt.

Fotó: Rafael Balázs

2010. február 4., csütörtök

Az érvényesülés receptje

Tegnap: 30% tudás, 70% ambíció.
Ma: 5% tudás, 95% ambíció.

(Boldogabb térben és időben: 50% tudás, 50% ambíció.)

2010. február 2., kedd

Rajongás

Rajong: "elfogultsággal határos lelkesedést, szeretetet és bámulatot érez vki iránt".

Arra gondolok, rajongtam-e valaha is valamiért, valakiért. Talán gimnazista koromban Szörényiékért (már Fonográf együttes, az Illést inkább visszamenőleg ismerem meg), József Attiláért, Tolsztojért - pontosabban a zenéjükért, a műveikért.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál."

Erős kritikai hajlammal vagyok megáldva/megverve, elfogultság még a legközelebbi környezetemmel szemben is - azt hiszem - igen kevéssé jellemez. Hogy legyek egy politikus rajongója? Micsoda gyermekded ötlet! - akkor is annak tartom, ha politikai marketing szempontjából hatásos eszköz (lehet): a hatásosság nem cáfolja az infantilizmust. Futball-, pop- és rock- meg filmsztárok után politikussztárok születtek volna, miközben a politikusok társadalmi elfogadottsága a béka feneke alatt van?

A lányom Hanah Montana, Michael Jackson rajongója (remélem, majd kinövi). Én csokirajongó vagyok.

2010. február 1., hétfő

Hommage á Kuindzsi


Fotó (klikkre nagyítható): Rafael Balázs

Szerinted?

"Amikor Fehérvárhoz közeledünk, kiviszem a vagon előterébe a hátizsákot. Leemelem az ágyneműkkel teli szatyrot meg a gyerek kisebb hátizsákját is, kint mindent egymás mellé állítok. A második forduló után kilép utánam az ajtón és megáll szemben. Talán vécére jött. Megkérdezem a gyereket, nem akar-e pisilni leszállás előtt. A férfi közelebb lép, összeugrik az arca az indulattól. Ijesztően halkan szól: - Menjél csak vissza.

Hirtelen arra gondolok, hogy talán ott felejtettünk valamit, mert különben nem értelmezhető, amit mond. De aztán folytatja: - Menjél csak vissza, és pucold le az ülést!

A fojtott hang egészen váratlanul átcsap pattogó kiabálásba: - Pucold le az ülést, amire fölraktad a mocskos lábadat! Te! Hát mit képzelsz te, mi? Összekoszolod a magyar vonatot? A mocskos lábaddal, te?! Rohadt zsidó cigány kurva! Menjél vissza, vagy lelöklek innét! Menjél vissza Irakba, vagy a faszom tudja, hova. Ahol kiszart anyád, oda!

A gyerekre nézek. Az ajtónál áll és vigyorog, de lehet, hogy csak zavarában vagy ijedtében. Érzem, hogy a férfi a kalauznő ordibálásán bátorodhatott fel, az adta meg neki a jelet. Nyilván kereste, hogy kibe lehet belekötni, aztán a hivatalos személy viselkedése megerősítette benne, hogy alsórendű állampolgárok lehetünk. Ránézek, és végzetes hibát követek el. Válaszolok: - Nem koszoltuk össze az ülést.

Állati hangon kezd üvölteni, közben fenyegetően kilép felém.
- Ne pofázz vissza, rohadt zsidó cigány kurva, mer' lerúglak, meg a kölyködet is! Te, mocskos pinaszájú. Aljadék. Ganaj. Hát hogy mered? Hát mit képzelsz te magadról? Lebaszlak innét, hogy beledöglesz! Hát mit képzelsz?!

A gyerekre pillantok. Még mindig vigyorog, mintha rádermedt volna a mosoly az arcára, de közben folyik a könnye. Te jó ég. Sír. Egy pillantással jelzem, hogy nyugi, semmi baj. Közben a vécéajtó mellé letett sörösüvegeket nézem és méregetem a távolságot. Arra gondolok, ha a férfi közelebb lép, felkapok egyet és ütök. (...)

(…)

Poroszkálunk a betonon, de meg kell állnunk, mert a fiam csuklik, úgy zokog. Figyeljük, ahogy a férfi halad az állomás felé, és próbálom mondogatni, hogy nincs semmi baj. Nincs semmi baj. Hogy most már elment, most már elment. Hogy nem kell vele foglalkozni, vannak ilyenek. Leülünk egy padra.

Tűz a nap, várjuk a csatlakozást. Lehetne folytatni a szóláncot, amíg meg nem jön a következő szerelvény: B, mint Balaton, N, mint ne, E, mint egyedül, L, mint lakos, S, mint saját, T, mint takarodj, J, mint jövő, Ő, mint őriz, Z, mint zavar, R, mint remény, Ny, mint nyugalom, vagy nem is, legyen inkább nyelvem - és végül M, mint Magyarország.”



A fenti részlet Tóth Krisztina Szólánc c. novellájából való (Hazaviszlek, jó? c. kötet). Gondolkozzunk!

(A kötetben nagyon sok központozási hiba van - betűhíven idéztem. A hiányzó vesszőket ne nekem rójátok fel!)