Buszon

Az Esztergom-Süttő-Tatabánya vonalon utazók nyilván másodrendű állampolgárok, nekik jó a csotrogány is, fűtetlenül, nem egyszer udvariatlan sofőrrel, reggelenként iszonyatosan túlzsúfolva. A fiatalabb évjáratú buszok az Esztergom-Piliscsaba-Budapest útvonalra vannak vezényelve (mondják a gépkocsivezetők) vonatpótlásra – arrafelé érdemdúsabb, jobb adófizető, felelősségteljesebb munkát végző stb., stb., stb. állampolgárok utaznak.

Ma reggel a fantasztikus műszaki állapotban lévő csotrogány Táton le is robbant. 20 perc múlva megérkezett a mentesítő járat – hogy miért nem az (szintén csotrogány) indult eleve, rejtély. De legyünk pozitív gondolkodásúak: a Volán nem csak utaztat, hanem kalandvágyunkat is kielégíti, ráadásul pluszköltség felszámolása nélkül.

Így aztán a 25 km-es távot sikerült 80 perc alatt megtenni. (Az, hogy reggel csak Dorogon keresztül van járat, holott a rövid úton, Táton át is megtelne egy normál busz, már ne is említsük. Mi lenne akkor az akolmeleggel: a csuklós buszon szorosan egymás mellett állni kényszerülő utasok hőleadása a fűtés. Ja, és jegyük, bérletük épp annyiba kerül, mint azoké, akik ülnek. A bolondnak is megéri – hisz gyalog is menetnének.)

... és egyéb állatfajták

Tegnap a jegesen metsző szélben még látom, ahogy a 18.50-es, rövid úton (Táton át Esztergomba) közlekedő busz 18.43-kor kihúz a megállóból.  Többedszer az elmúlt másfél évben.  Ha egyszer kitart a mérgem hazáig, írásos panaszt teszek a Vértes Volánnál. 

Ma a fél nyolcas pesti busz még épp csak megmozdul, amikor egy szaladó fiatalember eléri az ajtó vonalát. A sofőr juszt sem nyitja ki.

Szakaszonként tengelytörő kátyúk az úton; egész Pestig szemét az út menti árokban, az út szélén; vizeletszagú útitárs; nemzeti trikolor a szélvédőn és koronás címer fönt a sofőr mögötti íven... 

Hazafelé Pesttől Dorogig jön 3-4 fiatal. Az ajtó előtt leülnek a földre. Az egyik gitározik – legfeljebb pengetés –, angolul énekel.  Később hátramennek a forgóba. Rum- vagy konyakszag terjeng, a gitár és az ének hangosabb. Nem vesznek tudomást a többiekről.

Dorogtól Esztergomig jön egy másik társaság, bulizni mennek. – Nem voltál iskolába b.szd meg? – Hogy a f.szba' lettem volna, péntek van.

"A műveltség ad biztonságot a kis népeknek" – mondja az egyetemen az oktató a finnekre hivatkozva.

"Az ám,

Hazám!"

Az Esztergom-Budapest távolság közúton 50 km. Busszal 20 évvel ezelőtt a hivatalos menetidő 75 perc volt, 80 perc alatt reggel is beértünk az Árpád hídhoz. Ehhez most 110 perc kell. Dorogtól Vörösvárig, visszafelé Pesttől Dorogig mint a heringek... Az álló utasok teljes árú menetjegye is 930 forint. A busz koszos. "Negatív fejlődés."

A 'van-e WC-papír', a 'gyerekem nem kapott cetlit a befizetésről', 'a gyerekem a tanítás vége és a busz indulása között nem tud megebédelni' típusú, igazgatói intézkedést váró ügyek, a naponta postán, e-mailben érkező, telefonon vagy személyesen (előzetes egyeztetés nélkül) csak velem beszélni akaró, biztosítást, iskolai kirándulást, fényképezést, cégnyilvántartásban való szerepeltetést, wellness szállodát stb., stb. kínáló ügynökök ezerfelé cincálják az ember agyát, rabolják az időmet, miközben nem haladok azzal, ami viszont az én dolgom. Állandósuló frusztráció. Menjünk egy szinttel följebb! Haza a magasban.

Fölérek Pestre. Nemigen járok itt tömegközlekedéssel – színházba, hangversenyre kocsival jövünk – megkopott a tájékozódási képességem, abban az aluljáróban is bizonytalan vagyok, ahol 20 éve naponta megfordultam. Kicsit elkések, először vagyok ebben az épületben: impozáns nagy tér kinn és benn, de szűk folyosóról nyíló oktatótermek; barátságos, segítőkész egyetemi emberek; reményeim szerint begyöpösödés ellen ható kurzus.

Mikor végzek, elsétálok a Müpába. A Duna felőli oldalon megyek, kevés gyalogossal találkozom. Mélyeket lélegzem, lazul a csuklyásizom, ólomsúlyok szakadnak le a lábamról. Leveszek az állványról néhányféle programfüzetet, leülök az egyik asztalhoz, nyugodtan áttanulmányozom. A maradék schilleres üdülési csekken Bogányi Liszt-Bach koncertjére veszek jegyet, Kocsis Mozart estjére már készpénzzel fizetek. A gyermek kedvéért balettet is nézek, de csak vasárnapra találok – iskolaidőben ez nem megy.

A metróban megüti a fülem: Deák Ferenc tér, Arany János utca...  Szegény Montágh Imre. Régen a bemondók kiejtése, hanglejtése (no meg hangszíne) kifogástalan volt. (A Müpában Petrányi Judité most is az.)

A takarítónő otthonkában és kerti papucsban söprögeti a cigarettacsikkeket, elszórt papírdarabokat, lelkiismeretesen összesöpri a port a méterszer méteres betonvirágtartóban is. A csotrogányban az ülések műbőr huzata töredezett, az ablakok koszosak, helyenként amatőr vésnökök munkájáról tanúskodnak, koszlott matricák szolgálják az utastájékoztatást. A földön szemét, itt nem takarítottak még ma, de tegnap garázsmenet után sem. – B... meg, ezt elrontottam – mondja a sofőr a valószínűleg ismerős utasnak, de még a következőnél is hallhatóan ezen morfordírozik:  – elb...tam. Csuklóján vastag karkötő, nyakában ugyanolyan lánc, formaruhája szürke nadrág, világoskék, oldalt felvágott ing, kívül hordva. 

A busz ablakán kívül két friss matrica a nemzeti trikolor színeiben, feliratuk: "Családbarát munkahely" és "Magyar szolgáltatás". Így hirdeti magát a Vértes Volán.
 

Párizsban turistaként egy fénykép kellett ahhoz, hogy carte orange-t vehessek. Itthon a munkába járáshoz van szükségem buszbérletre. A pénztár nyitva tartási idejében nem vagyok itthon, így megbíztam a férjem, hogy csináltasson nekem bérletigazolványt, vegyen bérletet. Nem tudta elsőre elintézni, mert személyi igazolványt kértek hozzá. Miért is? A bérletnek annyi az ára, amennyi. Nem vehet bárki? Szigorú elszámolású dokumentum a Volánnál, és minden eladott darabról tudni kell, ki vette meg? Vagy mi van?

Saját munkatársai ellenőrzésével törődhetne ennyit a cég. Hogy 10 sofőrből 9 ne a saját zsebére dolgozzon, ráadásul olyan gátlástalansággal, hogy az utasok füle hallatára adják egymás tudtára, hogy hol tették le az ellenőröket, milyen autóval vannak, hogy néznek ki... Arról sem ártana felvilágosítani őket, hogy a munkájuk szolgáltatás: ne beszéljenek közönségesen, ne dohányozzanak a kocsiban.

Gyerekek a politikáról

Reggel a buszon Csabán felszállt gyerekek hevesen vitatkoznak a líbiai katonai akcióról. Nem látom őket, de némelyikük hangját felismerem: hetedikesek (is vannak köztük). Van, aki szerint a koalíció beavatkozása helyes, érvei is vannak. Van, aki azt mondja, hogy ez a harmadik világháborút jelenti. Van, aki szerint nem kell nyolc országnak beavatkozni, ha mondjuk egy 100 milliós népből 500 ezer van veszélyben. – És ha te lennél ott? – kérdezi az egyik? De valamelyikük azt is mondja: – Olvasol te újságot, nézel híradót?

A buszsofőr és egyéb állatfajták

Van egy mérhetetlenül ellenszenves emberfajta, magamban – nyilván irodalmi élményeim hatására – házmestertípusnak nevezem: haragban van a világgal, talán többre hivatottnak gondolja magát, s ezért méltatlannak érzi a helyzetét, körülményeit. Rosszindulatú, állandóan figyel, méricskél, elraktározza az információkat, s kellő pillanatban odaszúr – és ilyenkor elégtételt érez. A régi idők házmestere (van még ilyen foglalkozás?) este 10 után ki- és beengedett, karbantartott, s mindent tudott a lakókról – ez adta "hatalmát", nélkülözhetetlensége tudatát.

A buszsofőrök között is vannak "házmesterek". Egy ilyet az Esztergom-Budapest vonalon évek óta ismerek (egy másik a 3-4-es helyi járaton uralkodik). Bezárja a loholó utas előtt az ajtót (néha nagy kegyesen kinyitja), diákokat egrecíroztat:
– Egy diákot Pestre.
– Tessék?
– Egy diákot Pestre.
– Tessék? Nem értem.
– Egy diákot Pestre.
– Talán kérek. Nem tudsz köszönni?

Tegnap vele jöttem haza. A busz már Vörösváron zsúfolt volt. A második ajtónál felszállt három diák, elő a mikrofont, és leparancsolta őket. Percekig állunk, sok a felszálló, ésszerű szabály lenne, hogy a bérletesek ne kizárólag elöl szállhassanak fel. (Ha valaki ezt jogosulatlanul tenné, az ellenőr őt bünteti meg.)
– Sétáljanak beljebb!
Összepréselődünk, kapaszkodni már nemigen van hol. A következő megállóban újabb felszállók, megint elhangzik a felszólítás:
– Sétáljanak beljebb!
Nemhogy sétálni nincs hely, tömörülni sem igen.
– Ha én megyek hátra...
Kottázni kellene a mondat dallamát. Egy-két ember beszól neki, hogy: – Gyere! – Közben hátulról elgyötört női hang azt kéri, hogy nyissák ki a tetőablakot. Az asszonyt nem látom, egy kéz forgatja a szellőztetőt, nem történik semmi... A körülötte lévők felerősítik a segítségkérést, a sofőrhöz beszélnek: – Valaki rosszul van, nyissa ki a tetőablakot! – Semmi, megyünk tovább. Aztán a hanggal ellentétes oldalról megpillantom egy férfi ideges arcát, megismétli a kérést, már inkább követelést. S mintegy magyarázatképpen hozzáteszi: – Rákbeteg van a buszon, most jövünk a kezelésről... – Mélységesen szégyellem magam a kiszolgáltatottságból fakadó, senkire sem tartozó információ miatt. Végre megállunk valahol, a sofőr kívül (nincs sétálni hely) hátramegy, megkérdezi, mi a baj, aztán visszamegy, hoz valami célszerszámot, és kinyitja az ablakot. A népsűrűség csak Dorogon válik elviselhetővé.

Úgy 18-20 évvel ezelőtt történt, hogy Pestről jöttem haza, a sofőrfülke mögötti ülésen ültem. A fülkében volt fűtés, az utastérben kérés ellenére sem (ez egyébként nemegyszer, más sofőrnél is előfordult; esti, éjszakai járat után meg ballagott haza a sofőr a 10 literes marmonkannával). Láttam, hogy a buszvezető (azonos az előbbi történet szereplőjével) a Bécsi út végén elveszi a pénzt, de már nem ad jegyet. A következő megállónál már figyeltem, s az egész vonalon végig így ment. Késő este volt, viszonylag gyér utasforgalom, s bennem növekvő ingerültség... A végállomáson elöl szálltam le, s beszóltam neki a kisablakon: – Jó fuvar volt, ugye?

Aztán 17 évig nem ingáztam. Jelentem: a buszok korszerűbbek lettek, a sofőrök egyike-másika viszont még mindig lopja a közöst.

"Ön érvényes bérlettel, jeggyel utazik? A bliccelés pótdíjazást vagy utazásból való kizárást von maga után. Az érvényes bérlettel, jeggyel történő utazás közös érdekünk" – olvasható a buszban egy ablakra ragasztott hirdetményen. Tessék mondani: a sofőrnek mi a büntetése, ha saját zsebre dolgozik?


Update 11.22.
Ma egy udvarias, fiatal sofőrrel jöttem haza. Már Dorog közelében jártunk, amikor hátraszólt, hogy mindenkinek rendben van-e a jegye, bérlete. – Nem, nincs – mondták többen, fölálltak, és előrementek. Aztán kattogott, csengett a jegykiadó szerkezet.

A nem buszozók kedvéért:
Ez azt jelenti, hogy minden bizonnyal mérsékelt áron szálltak fel a buszra, jegyet nem kaptak, a pénzt a sofőr zsebre tette (ill. teszi majd a végállomáson: megnézi, a kiadott jegyek alapján mennyi pénznek kellene lenni a kasszában, s amennyivel több, az az övé). Mindenki jól jár, nem igaz? Később azonban a vezető megkapta a fülest, hogy ellenőrök jönnek, s intézkedett. Tucatszor hallottam helyi és távolsági járaton, ahogy a sofőrök egymást figyelmeztetik a várható ellenőrzésre. Így megy ez kis hazánkban, a polgári Magyarországon.

S ilyenkor mi van, ha valaki bejelent egy esetet...