Fő a lencseleves, hajtogatom a pogácsát, közben szól a rádió. A másnaposságról szóló beszélgetésben azt mondja a riporter: 'katcendzsammer'. :)))

A gyerekkori emlék nagyanyámékhoz kötődik... Nem értem, miért: imakönyvön és kalendáriumon kívül más könyvet nem tudok náluk felidézni. Szóval mégiscsak volt ott valami könyv, valami vallásos tartalmú, képes: egy szőke kisgyerek megy át egy sebes folyó fölött egy rozoga hídon, s mögötte kitárt kezekkel egy angyal. Sokszor megnéztem, borzongtam... A kisgyerek voltam. (A másik ilyen borzongós emlékem: otthon a könyvszekrényben A láthatatlan ember... Vissza-visszatérek, elolvasom a címet a könyv gerincén, de nem merem a kezembe venni.)

Akkor talán hittem, hogy vigyáz ránk valaki. Most tudom, hogy csak mi magunk vigyázhatunk. S az is jó lenne, ha valaki így figyelne. (Ha meglenne, most megnézném újra a Berlin fölött c. filmet.)

Ki tudja, hol készültek a képek?

Hiányzik a kert, még három hónap... remélem. Zöldek az örökzöldek, de mennyire más zöld ez, mint nyáron! Gyéren kelt ki az elvetett fűmag. A tűztövisen sok bogyó volt, de a madarak már mind lecsipegették. Most raktunk ki madáreledelt. Meglep, hogy a lonc nem dobta le a leveleit. Nem fagyott el a védettebb helyen lévő muciszáj sem, az árvácska (az ültetett és a magától kelt is) virágzik. A pincében nedves volt a leander földje, de azért adtam neki egy kis vizet.

B. rendszeresen jár ki. Messzire látni.

Azt azért magyartanárként sem tudom megmagyarázni, hogy mitől egy szó a kétségbeejtő, s mitől kettő az életbe vágó.

Kornai János életre szóló döntéseiről írva felidézi, hogy az 50-es években hogyan hatottak rá Németh László drámái, majd így folytatja: "Ez idő tájt ismerkedtem meg az egzisztencialista filozófiával. Először Sartre egyik rövid írása került a kezembe, majd más műveket is tanulmányoztam. Ezekből is elsősorban azt olvastam ki (talán mert elsősorban ezt akartam kiolvasni belőle), hogyha nincs Isten, akkor az ember szabad és kénytelen választani. Nem létezik olyan kétségbeesett helyzet, amelyben ne maradna valami választási lehetőség, és ezzel együtt ne hárulna felelősség a döntéshozóra. Nekem, akibe azt sulykolták bele, hogy »majd a párt eldönti...«, életbe vágóan fontos volt megértenem, hogy a saját döntéseimért én vagyok felelős, nem háríthatom át a felelősséget a körülményekre."

(i.m. Mi a magyar?)

Megerősítésül azoknak, akik maguktól is tudják...

Feltöltődés

24-én készülődés közben Vitrayt hallgattam. Nem sokára 80 éves. Lenyűgöz a szellemi frissessége, ahogy beszélget... A műsornak vannak megrendítő pillanatai, pl. Budavári Zita bejelentkezése: ő a Bölcső Alapítvány létrehozója, segítségével 660 baba talált szülőkre, otthonra – nem, mi nem bölcsősök vagyunk –, gyakorlatilag egyszemélyes intézmény, egyetlen telefonnal... Vagy a Geréb Ágnessel folytatott beszélgetés... ahogy Vitray kérdez, hallgat, figyel, nem foglal állást... Vagy a Vígszínház egykori gazdasági vezetője, aki a hadifogságban töltött karácsonyokról meséli, hogy nem tudták, mikor van karácsony, a hadifogoly mással volt elfoglalva, nem az ünneppel; az 'ételhez jutni' volt az első számú gondolat. Vagy az idős néni, aki minden műsorára, könyvére emlékszik, vagy a másik, aki járókerettel mozog, s a lakásából ki sem tud mozdulni... Vitray mindenkivel megtalálja a hangot... Hol vannak az utódok?

Október óta nem olvastam szépirodalmat, nem emlékszem másik ilyen időszakra az életemben. Az ágyam mellett legalul Szabó Magda Liber Mortisa, valahol az 50. oldal táján a könyvjelző. Fölötte Odescalchi Eugénie Egy hercegnő emlékezik c. memoárja. Gyerekkoromból emlékszem a (férje után) bárónéra: Szécsényben a kastély földszintjén lakott, törékeny öregasszony volt. Kis fekete kalap, fátyol az arca előtt, kesztyű nyáron is... így láttam misére indulni. A könyvet otthonról hoztam, majd valamikor hozzájutok. A kupac tetején A professzionális intézményvezetés.

A karácsony kamaszkorom óta a reggeltől estig tartó olvasás időszaka. Egyik kedves schilleres kolléganőmtől búcsúképpen kaptam a Mi a magyar? c. kötetet, ezt veszem elő. Tizennégy tudós, író, költő, fotóművész fogalmazza meg a választ újra arra a kérdésre, amelyre egy másik nemzedék a 30-as évek végén felelni próbált.

Nem sorban olvasom az esszéket, válogatok, hogy kinek a gondolatai érdekelnek jobban. Ma egy idézet Esterházy Pétertől: "Nem vagyunk nagyok, kicsik vagyunk. Ez nem önlebecsülés, még csak nem is önkritika, ez így van. Kicsi, fantasztikus és jelentéktelen ország vagyunk. Ezt megérteni és feldolgozni létfontosságú érdekünk. Egy megértett kicsiségből sok jó származnék a méltóságunktól kezdve a külpolitikai gesztusokig. Az önsajnálat helyett a fájdalomra lehetnénk fogékonyak. Testvériség, szolidaritás, közösségvállalás."

Karácsonyok

Nagyanyám szárított gombából készült levesére gondolok, a mákos ferentőre, a diós és mákos kalácsra, karácsonyig a kamrában felakasztva váró Otelló szőlő kissé fonnyadt szemeire... Kisgyerekkoromból nem tudom felidézni a teljes menüt.

Nagyobb koromból is havas karácsonyokra emlékszem... Apuval szánkón húzzuk a kisebbik húgomat Terka nénihez, ezalatt otthon folynak az előkészületek... Anyu a szobában terít, fenyőillat, cserépkályha ontja a meleget... Hubertusszal koccintunk (szécsényi nagyanyám gondoskodott róla), van fokhagyma, fonott kalács, dió, méz és alma (apu vágja 5 cikkre; mikor ötödéves koromban Moszkvában töltöttem a karácsonyt, csomagban utánam küldték), aztán halat eszünk, s van torta, többféle sütemény... Elénekeltük a Mennyből az angyalt, emlegettük, de nem tartottuk a hagyományt, hogy a karácsonyi asztal morzsáit össze kell szedni, meg kell őrizni, mert beteg állatot lehet vele gyógyítani... Ajándékbontás és vacsora után tévéfilmet néztünk, sajnáltuk az ügyeletes bemondót, hogy nem lehet a családjával...

A szűk családommal vagyok. Eljön a karácsony akkor is, ha nem pucolsz ablakot, nem mosod ki a függönyt. A töltött káposzta, a halleves és a sütemény kész, holnap megtöltöm a tortalapot, elkészülnek a saláták és a gombás, fehérboros pulyka. A menü évek óta változatlan. Zenét hallgatunk, filmet nézünk... Egy kis időre csend, béke, nyugalom... (A Kossuth téren is.) naphosszat olvashatok. Várjuk a nagyokat, telefonozunk a nagyobb családdal...

Békés, meghitt ünnepeket minden látogatónak!