A hálóban 21 fok van érkezéskor: eljött az idő, hogy azért kell kinyitni a zsalugátert, hogy beengedjük a meleget. Lefekvéskor a hőmérő majdnem 23 fokot mutat, ébredéskor 19-et, de ma reggel 22-t. Állítólag ezen a hétvégén volt utoljára nyár.
Két napot a kertben molyoltam. (Nem lepődnék meg, ha holnap izomlázam lenne.) Gyomláltam, ültettem lilaakácot és kék iszalagot, kivifát, epret, fűszernövényeket, borbolyát, hangát, borókát. A hagymás növényekkel még ráérek. Fügefánk már egy hete van.
Még virágzik a porcsinrózsa, a leander, a záporvirág, a lonc, sétány- és őszirózsa, másodvirágzásra fordult a levendula; a petúnia és a muciszáj már csak magot érlel.
Ma megvolt az almaszüret, a gyermek inkább csak nézte, félt, hogy szár nélkül szakítja le a gyümölcsöt.
Szombaton napközben egyedül voltam: csend és meleg, a borostyánfán döngtek a méhek ("nyárvégi csönd" meg a "béke méhe"), áthallatszott a déli harangszó, s a hullott alma láttán eszembe jutott nagyapám... Késért mentem, tálcáért, s most almát aszalunk. Az ép termés pedig a pincében vár, nem nagy mennyiség, néhány hétvégén elfogy.
Sötétedés felé szabadtűzön zöldséget grilleztünk, aztán gyertyafényben boroztunk – nem sokáig, már csípnek az esték –, miközben a gyermek csivitelt. Mese után, korán, fél tíz-tíz körül alvás – mint hajdanán, gyerekkoromban.
Hazafelé, hat óra tájban kék párában a hegyek...