Oravecz Imre: Alkonyi órán


Az erdő árnyéka leért a völgybe,

az udvarról a nyugvó napot nézem,
sárgára festi a pázsiton a feketerigók lábát,

lassan csúszik lefelé a csipkés hegyél mögött,

először fél,
aztán negyed,
aztán semmi,

egy pillanat az élet.