Paris est Charlie.

Beszippant egy könyv

"Azt mondta, úgy érzi, mindig van egy lassú áramlás, amely fel-felkapja, vagy inkább csak emelgeti ezeket a leülepedett emlékeket, mint a lassú folyóvíz apró örvényei a fenékre lesüllyedt faleveleket. Épp csak annyi ereje van, hogy ha kinéz munka közben az ablakon a kertbe, egy fa koronájában játszó fényről eszébe jusson egy gyerekkori délután. De elhatalmasodni nem szabad hagyni: akkor az örvény hirtelen óriásira tátja a száját, s egyre gyorsabban forogva mindent elnyel, ami az útjába kerül. Ezért igyekezett mindig azon, hogy az elméjét reggeltől elalvásig folyamatosan feladatokkal lássa el."

                                                                                          (Péterfy Gergely: Kitömött barbár) 

Ezt olvasom. Pillanatok alatt eltelik a buszon a háromnegyed óra. Gyönyörűséges hasonlatokra bukkanok. De most csalok: itthon is ezt vettem elő – jobban vonz, mint Fanni naplója. 

:(

Az x. receptben olvasom: " a csokoládét felolvasszuk", pl. itt. Az én keresztem, hogy korrektúrázom a nekem tetsző recepteket, mielőtt wordben elmenteném magamnak.

Kinn 6 fok van :)

"Tovább tombol a tél, durvul a szél és az éjjeli fagy

2015. január 04., vasárnap, 08:56 Utolsó frissítés: 6 órája

Szerző: met.hu

Egyelőre nagyon hideg marad az idő, de keddtől már nem valószínű havazás illetve havas eső, és a szél is csitulni kezd. Szerdától viszont még hidegebbek lesznek az éjszakák, és lehetnek majd olyan helyek, ahol -20 fokig is lehűl a levegő.

Vasárnap napközben   (...)  A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 fok körül alakul, késő este pedig -4, +1 fok valószínű."

***

"- Hogy ityeg a fityeg?

A központnak torkán akadt a lélegzet. Nem tudta, mitévő legyen; vajon ki tudja ezt? Ide kapcsolt, oda kapcsolt, de sehonnan sem kapott épkézláb választ, míg csak ő maga is bele nem zavarodott. Utoljára már csak szánalmas kattogás és ropogás hallatszott a készülékből... Azóta csak satnyult, sorvadt a Különleges Tudakozó, mely ma már a legegyszerűbb kérdésekre sem tud felelni.

Arra, hogy hány óra, reszkető hang így válaszolt:

- Nem tudjuk.

Szegények elvesztették az önbizalmukat."

                                                                                                (Örkény István: 170-100)

A téli szünet végén

Az Urániában jártunk, megnéztük a Vatikáni Múzeum c. filmet – bővítendő, rögzítendő személyes élményeinket.

A Szépművészeti Múzeum másfél hónap múlva három évre bezár. Február közepéig még látogatható a Rembrandt és a holland arany évszázad festészete c. nagyon jól felépített, gazdag kiállítás. Nagy a tömeg, érdemes jegyet előre venni. Franz Halsnak a Szent György lövészegyletet megörökítő képei kapcsán eszembe jutott június végi utam Neu Wulmstorfba – az ottani lövészegylet ünnepén vettünk részt, még erről sem írtam. Aktualitása miatt most az egyik kedves képemet teszem ki ide (a Szépművészeti tulajdonában van).

Avercamp: Téli táj korcsolyázókkal (innen)

A téli szünet gimnazista korom óta a nagy olvasások örömünnepe. Most is későn ébredtem, még később keltem: ágyba kaptam a kávét, Zazi odatolta a pofácskáját, vakargattam az állát, közben ott folytattam a könyvet, ahol 1 óra táján abbahagytam. Karácsonyi ajándékként könyvekkel leptük meg magunkat, tobzódhattam. Bele-beleolvastam a Igazi hősökbe, elolvastam egyet-egyet Mérő László Mit gondol a golyó? c. kötetének esszéi közül, elkezdtem Fanni naplóját és végigolvastam Kun Árpád Boldog Észak c. regényét. (Nem irodalmi szempontból érdekes: de micsoda idősgondozás van Norvégiában! Újra konstatáltam: milyen jó, hogy nálunk négy évszak van – milyen szép, amikor Aimé rácsodálkozik az őszre, euforikus boldogság fogja el a hótól...) Utoljára Oravecz Ondrok gödre c. műve után vártam ennyire a következőt.

Két ebookot is bekészítettem az útközbeni olvasásra, a legközelebbi utazás előkészítve, gondoskodtam színházjegyről, a Met-operaközvetítések közül három vár április végéig... Jönnek a hétköznapok.

Téli séta

Egy nehéz éjszaka és nappala

Szilveszterkor az utóbbi években színházba vagy koncertre szoktunk menni. Az idén is így terveztük, de igazán vonzó (és megfizethető) programot nem találtunk: írtam a Müpának, de azt válaszolták, zárva lesznek, nem közvetítik a Berlini Filharmonikusok koncertjét (két éve megtették), az Uránia műsorában meg későn vettem észre; így 29-ére vettem jegyet Szakcsi és vendégei előadására (nagy csalódás volt: nem Szakcsi, hanem a vendégei). Szóval szilveszterkor itthon voltunk, ráérősen sütöttem és főztem.

Nóra délután sétált egyet Zazával, fél 5 körül értek haza. Ekkor már szórványosan durrogtattak, a városból vagy Párkányból a zene is idehallatszott. A kutya egyre nyugtalanabb lett, nem bírt megmaradni a kedvenc helyén, árnyékként követett, a konyhai előkészületek utolsó fázisában már a szekrény alatt volt (alig fér alá), meg sem mozdult, hangot nem adott, időnként lekucorogtam hozzá egy nyugtatónak szánt simogatásra, vacsorázni sem volt hajlandó. Az este nálunk úgy telt, mint a többi (semmiféle bulira nem vágytam 20 éve sem), a kutya bevonult a fürdőszobába: hátát nekifeszítette a kádnak, összegömbölyödött, ellenállt, ha ki akartuk hozni. Balázs 10 körül – szokásos időben – levitte, de hiába: nem pisilt, teljes erővel húzta őt vissza, aztán bevette magát újra a fürdőszobába. A Himnuszra bekapcsoltuk a tévét, egyig Zazával az ölben pezsgőztünk. Lassan szórványosabbak lettek a durranások, néha percekig csend volt. Balázs tett egy kísérletet: újra levitte a kutyát pisilni – eredménytelenül. 

Fél öttől reggelig nem fogja kibírni, gondoltuk. Kitettünk neki egy pelenkát, meg is mutattam neki, reméltem, hogy emlékszik a szoktatás időszakára. Már pizsamára vettem a kabátot fél kettőkor – ha pisil, gondoltam, az ágyam mellett hagyom aludni. Nem pisilt. Nem tiltakozott ugyan a lemenetel ellen, megtettünk vagy 5 métert, aztán durranás hallatszott távolról, s a kutya kétségbeesetten, lapos kúszásban húzott vissza a házhoz. Az ajtóban ölbe vettem, vártunk egy kicsit, aztán ölben vittem egy másik irányban 5 méterre. A lapos kúszás megismétlődött. Fönt próbáltam megnyugtatni, beengedtem a fürdőszobába, lefeküdtünk.

Hajnali négy körül közelről hallatszó petárdázásra ébredtem. A lakásban csend volt. B. 6 órakor ment le Zazával – a pelenka érintetlen maradt –, s végre sikerrel jártak. Ezután a kutya 9-ig az ágyam mellett aludt, reggelizni nem volt hajlandó, jött utánunk, végighallgatta az újévi koncertet, ebédelt, s azóta fáradtan alszik az ágyam mellett.

Tavaly a Vígszínházból 11 körül értünk haza, előre úgy tervezve, hogy a kritikus időpontban Zazi ne legyen egyedül. Nem gondoltuk – addig nem volt kutyánk, nem tűnt fel, hogy az ünneplés már délután elkezdődik –, hogy már addig is félhetett. Valami világvégi faluba kellene jövőre menni, ha csendet akarunk.