Menjetek Wrocławba, mert

sok látnivalója van, mert nincs messze, mert megfizethető, mert nekünk, magyaroknak is van egy kis közünk hozzá (Mátyás idején Sziléziával együtt mintegy 20 évig Magyarországhoz tartozott),  mert jó látni, hogy a háborús fizikai, lelki pusztítás után talpra állt, mert élhető város, mert tele van fiatallal és jobbnál jobb helyekkel, mert...

Érdemes felkeresni például a Wrocławi Egyetemet (a városban több egyetem is működik).

Az egyetem barokk épülete a folyó felől nézve.

A kapuja.

A tudós törpe a bejáratánál.

A lenyűgöző Marianum a földszinten található. A freskók a 18. században készültek, a 2. világháborúban elpusztultak, 2014-ben készült el a rekonstrukció – a mennyezetfreskó annak a drezdai Chistoph Wenzelnek a munkája, aki a Frauenkirchében is dolgozott.

Egy folyosórészlet.

Egy másik folyosó, ahol a rektorokat teljes egyetemi díszruhában ábrázoló képek vannak kifüggesztve.

Egy renitens rektor, aki a többiektől eltérően csak a karjára veti a talárt.

A Leopold-terem az első emeleten túlélte a világháborús pusztítást.  A falakon itt-ott restaurátorok kutatócsíkjai láthatók, így figyelhető meg, hogy mennyivel világosabbak, élénkebbek az eredeti színek – remélhetőleg a falak, freskók tisztítása, restaurálása nem sokáig várat magára.

Az egyetem alapítására és alapítójára emlékeztet a járdában  a tábla.(A folyótól a Rynek felé sétálva az egyik utca járdájában a város történetének fontos eseményeire ilyen táblák emlékeztetnek.)

Kilátás a városra az épület turistának megközelíthető legmagasabb pontjáról (l. első kép).

(Fotók: RB)

Link: lengyel szöveg+képek az egyetem látnivalóiról

Wrocław

Lombsárgák, mustársárgák, vörösek, barnák, lassan színüket vesztő zöldek a lomberdőben, szigorú, hideg örökzöldek foltokban – ez a látvány száz kilométereken át, miközben Olmützből Wrocławba tartunk. A természet búcsúzó pompája a napsütésben idegnyugtató hatású.

A szokásos tévelygések, jó néhány plusz kilométer és kérdezősködések után (cseh oldalon útépítés, lengyel oldalon hatalmas forgalom) öreg este érkezünk meg a szállásra. Míg a recepciótól a parkolóházba, majd az apartmanba megyünk, átvágunk belső udvarokon, átjáróházon, a piactéren – mindenütt hatalmas élet, fiatalok, zene. Hideg van, 7 fok.

Szállásunk a piactéren, egy régi ház 3. emeletén egy minden ízében ízlésünknek megfelelő, IKEA-stílusban berendezett, jól fűtött apartman (a Bookingon foglaltam, még sosem csalódtam bennük).

A bal oldali, világossárga házba mentünk be, a barackszínű harmadik emeleti két ablaka mögött van az amerikai konyhás nappali, az eperszínű két ablaka mögött a hálószoba – a házszám 16-19., vagyis a zöldtől az eperszínűig a házak egybe vannak nyitva. 

 

Ez a látvány az ablakokból este.

A hálószoba.

A konyha.

(Fotók: RB)

Olmütz

Vasárnap egész nap köd és napsütés váltja egymást útban Olmütz felé. Kellemetlen intermezzo: 20 eurós helyszíni bírság még Érsekújvár előtt sebességtúllépésért (68 km/h). Nincs is nálunk euró, Szlovákián csak átutazunk, be kell menni Újvárra (majd vissza) pénzt kivenni. És még örülhetünk is: a tarifa 60 euróról indult, a rendőr magyarul beszélt :). Korán sötétedik – az óraátállítás miatt pláne – idő szerint késő délután, fények szerint este van, mire megtaláljuk az apartmant: egy lakótelepi lakás földszinti garzonja, igényesen felújítva, közel a központhoz. Aztán besétálunk a városba.

Az én fényképezőgépem nem profi, sötétben már nem biztos, hogy jó képet tudok csinálni, így nem viszem magammal – ekkor még nem tudom, hogy majd nappal sem.

Olmütz (Olomouc, Alamóc) százezres egyetemi város, a 2. világháború végéig alapvetően német nyelvű, sokáig versenyben volt (II. Józsefig) Brünn-nel Morvaország fővárosának rangjáért. Nekem általános iskolai történelemórán, Luczi tanár bácsi hangján rögzült az emlékezetemben: 1848-ban a bécsi udvar ideiglenesen ide tette át a székhelyét, itt kiáltották ki Ferenc Józsefet császárrá.

A főtér (pontosabban: Felső tér) évszázadok nyomát őrzi. Gyönyörű a városháza, az orloj szocreál kiegészítése viszont riasztó  – pár száz év, s lehet, hogy fel sem tűnik.

A 18. századból származó a  monumentális Szentháromság-oszlop az UNESCO védettsége alatt áll. 

Közelében egy modern angyal.

                             Esti és nappali fényben is felsétálunk a Mihalskán a templomhoz. 

Konstatáljuk, hogy járt itt Mozart, Mahler...

A Moritzban vacsorázunk (borscs, sült kolbász, rántott gomba és sajt) helyben főzött sört iszunk  – az árak kb. mint otthon.

(Fotók: RB. Az én gépem memóriakártyája a számítógépben maradt.)

58. meg 33., 31. – összevonva

Ma itt jártunk.

Itt ebédeltünk.

Kiszolgálás: kifogástalan. Irsai Olivér: kiváló. Roston sült csirkemellfilé füstölt sajttal salátaágyon: a csirke jó, a saláta ízetlen. Somlói galuska: kiváló. (A többiek a lazaccal, a diós Camembert-rel, a grillezett kecskesajttal, a vadragu-, gyöngytyúk- és borkrémlevessel elégedettek.)

Késő délutántól kora estig

Időbeli eltolódás

RAZGLEDNICÁK

1 Bulgáriából vastag, vad ágyuszó gurul, a hegygerincre dobban, majd tétováz s lehull; torlódik ember, állat, szekér és gondolat, az út nyerítve hőköl, sörényes ég szalad. Te állandó vagy bennem e mozgó zürzavarban, tudatom mélyén fénylesz örökre mozdulatlan s némán, akár az angyal, ha pusztulást csodál, vagy korhadt fának odván temetkező bogár. 1944. augusztus 30. A hegyek közt

szeptember 29. péntek

"Jani írja, hogy úgy tudják, eljöttek már onnan Miklósék. Igen, de hová? Napok óta hideg, barátságtalan ősz van..."

2

Kilenc kilométerre innen égnek

a kazlak és a házak,

s a rétek szélein megülve némán

riadt pórok pipáznak.

Itt még vizet fodroz a tóra lépő

apró pásztorleány

s felhőt iszik a vízre ráhajolva

a fodros birkanyáj.

Cservenka, 1944. október 6.

október 7. szombat

"Aztán jön Iván: azonnal beadandó Mik kérvénye, mondja, és csodálkozik, hogy Gyula elhagyta ezt, holott beszéltek róla. Megígéri, hogy nagyon támogatja, és szól mindenfelé, bár kevés a remény..."

október 11. szerda

"Uramisten, meddig húzódik ez még, és hol van Mik? – kiáltom bele a sötét, süket csöndbe, miért nem ír? Milyen lerongyolt, összetört lehet. Azt beszélik, hogy Szerbiából azon keresztül végig gyalog jöttek. Édes kis krisztusi soványságával és fájós lábaival hogy bírhatta ezt ki?"

október 15. vasárnap

"Érkezett egy munkaszolgálatos a házba Délvidékről azzal, hogy szélnek eresztették őket, menjen, ki merre lát, gyalog, golyózáporban, bombázások között, és hogy általában így vannak most mind, akik hazafelé tartanak. Uramisten, hol van Mik?"

3 Az ökrök száján véres nyál csorog, az emberek mind véreset vizelnek, a század bűzös, vad csomókban áll. Fölöttünk fú a förtelmes halál. Mohács, 1944. október 24.

(A Horthy proklamációja utáni két napon van a naplóban bejegyzés, aztán majd' két hónapig nincs.)
December 12-től visszafelé rekonstruálja Fanni a történteket.

"Mélyen belém hasított, amit Miklós felőli hírekből közölt [ti. Ortutay Gyula], hogy ott, Újvidéken, ahonnan utoljára adott hírt, sokan elszöktek a századokból, nagy részüket elfogták és kivégezték. A századokat Újvidék és Baja között többször megtizedelték, őket, akik megmaradtak, azokat gyalog vitték Németországba. Most ezek közt a lehetőségek közt kell elképzelnem Mik Szívemet, csodálatos Szentségemet."

Amikor Fanni ezt írja, Radnóti már több mint egy hónapja halott.

4

Mellézuhantam, átfordult a teste

s feszes volt már, mint húr, ha pattan.

Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -

súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.

Halált virágzik most a türelem. -

Der springt noch auf, - hangzott fölöttem.

Sárral kevert vér száradt fülemen.

Szentkirályszabadja, 1944. október 31.

(Az idézetek Fanni naplójából valók.)

Otello?

Az idei évad első Metropolitanből közvetített operájaként az Otellót néztük meg tegnap. Aleksandrs Antonenko jó néhány kilót felszedett (a Müpa honlapján szereplő fotók nem ebből az előadásból valók), mióta utoljára láttam – nem vált előnyére. Otellóként nincs feketére maszkírozva, szerintem ez gyengíti féltékenysége lélektani megalapozottságát (még akkor is, ha az eredetileg 15. században játszódó történetet a ruhák alapján a 19.-be, a díszlet alapján a 21.-be helyezi a rendezés). Bizonyára alkatilag felfoghatatlan számomra a féltékenység, nem tudom átélni, hogy a dicső hadvezér, a hős férfi hogy lesz pillanatok alatt Jagó játékszere. Így nekem a történet nem Otellóról, hanem Desdemonáról – akire Otello méltatlan, s ez lesz az asszony tragédiája – és Jagóról szól. Desdemona és Jagó ellenpontjai egymásnak, s a zászlós rokona Lucifernek (annak nagy formátumú tudása nélkül) s azoknak a dosztojevszkiji figuráknak, akik abbéli hitükben, hogy nincs túlvilág, az amoralitás megtestesítőivé válnak.

(Mennyivel magasabb rendű etika a József Attiláé!

KÉT HEXAMETER
Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis. )

Antonenko énekesi teljesítményéből azonban mindez semmit sem von le.