Mostanában

kertekről olvasok. Az egyik könyvben találtam ezt a verset:


William Henry Davies: Nincs idő

Az életnek mi haszna, mondd,
ha egyre hajszol, űz a gond?

Nem állhatsz meg a lombok árnyán
tűnődni, mint tehén s a bárány.

S nem, nem tudod figyelni, ó jaj,
hogy mókáz mókus a dióval!

Néznéd, amint a nap zizegve
csillagokat hint a vizekre.

Rád villan a szépség szeme,
táncot lejt: várnod kellene.

Látod kigyúlni mosolyát!
S nem várhatsz: menned kell tovább.

Hogy élhetsz így, szegény bolond,
hogy egyre hajszol, űz a gond?

(Képes Géza fordítása)