2012. április 15., vasárnap

Töltekezés

Tegnap 4-kor (kicsit utána) nyitották meg a kaput a Müpa-kártyával nem rendelkező, hétköznapi halandók számára, hogy a 2012-13-as évadra a Metropolitenből közvetített operákra jegyet vegyen. Négy előtt startra készen a gépnél... Csak 2x4 jegyet akarok (az ideihez képest jelentős az áremelés). Az Aidára még a 4.sorba sikerült, a Rigolettóra már csak az elsőbe... Megvan.

Öt után indulunk az idei évad utolsó előadására, a Traviatára (a fotó nem ebből az előadásból származik). Natalie Dessay a második felvonás elején bereked, azért drukkolunk, hogy végigbírja. Matthew Polenzani B. szerint statikus, szerintem bárgyú nem is érti az ember, hogy szerethet bele Violetta. Dmitri Hvorostovskyval minden rendben. Megvan DVD-én a 2005-ös Salzburgi Ünnepi Játékok felvétele Anna Netrebkóval és Rolando Villazónnal ugyanaz a díszlet, ugyanaz a rendezés, modern felfogás... Kimondottan tetszik. A két előadás közül a salzburgié a pálma.

Az idei évad legjobbja (csak hármat láttunk) a Faust volt.

***

Ma egész nap újra a kertben (pénteken kinn is aludtunk, kicsit fűteni kellett). Földben a petrezselyem, a saláta, többféle egynyári virág magja... Pótfüvesítettünk...

Mindenütt magról kelt pici fejű árvácskák virítanak.

Ez a legszebb.


Az örmény gyöngyike a sovány talajon elég sovány.


A gyermek szaletlije (pergola, így szebb) elé ültettünk két bukszust.

2 megjegyzés:

  1. Ott a gyöngyike mellett az odahúzódott árvácska... olyan megható...
    I

    VálaszTörlés
  2. Epergyöngyikének is hívják, a kirekesztő nevét nem említem, ahogyan felénk nevezik, minden rosszindulat nélkül...

    VálaszTörlés