Pannonhalmán jártunk

tegnap. Minthogy (rövidített) munkanap volt, fél 1 tájban indultunk. Régóta terveztük, hogy megnézzük a felújított Szent Márton-bazilikát – amikor 4 éve utoljára ott voltunk, be lehetett ugyan menni, de egyes részein fel volt állványozva. Rajtunk kívül senki... Arányok, nemes letisztultság, szépséges anyagok... Valaki éppen gyakorol az orgonán, nem értem az autoguide-et, nem baj... (Karácsony másnapján orgonahangverseny lesz, mennék, de az egy családi program napja.)

Leírás itt.

Az altemplom.

A kerengőből.

Nem tájékozódtunk a látogatás előtt alaposan, nem tudtuk, hogy a téli nyitva tartás szerint csak 3-ig lehet belépni; ráadásul velünk volt Zaza (aki nagyon nyugtalan, ha nem vagyunk ott mind a hárman, sőt: a gazdi miatt sír), így váltva mentünk be, s nem sok időnk volt (levendulaolajat sem tudtunk már venni). Legközelebb napsütésben megyünk, hosszabb időre.

Utána kicsit időztünk az adventi Győrben, zalai dödöllét ettünk, én Pannonhalma környéki forralt bort is ittam, aztán megbeszéltük, hogy a tömegről néhány advent idejére lemondunk.

A hétvégi reggelek legjobb része, hogy ágyban lehet olvasni. Elővettem Lengyel László–Várszegi Asztrik Beszélgető-könyvecskéjét (benne 2001-ből és 2009-ből egy-egy dedikáció), s bele-belelapoztam.

"Saint-Exupéry mondja egyik csodálatosan szép elmélkedésében: »Boldognak és szabadnak mondanak, ha szívedben egy felépítendő székesegyháznak a tervét hordozod. Legyőzöttnek és boldogtalannak, ha a felépült katedrális pénzbeszedői helyére pályázol.« Nem szó szerint, tartalmilag idéztem a szerzőt, így kódoltam szövegét a magam számára.

     Ez szép példa.

   Azt gondolom, hogy nagyon szubjektív a megállapítás; nemzedékünk úgy gyúratott meg, hogy vannak örök idealisták. Amikor el vagyunk keseredve és valamit támadunk, akkor azért küzdünk, ami még nem következett be. A kritikában sokszor az is benne van, hogy már felismertük csírájában a rossz hatalmakat.

    Az ember valahogy visszafogottan próbál élni, visszavonultabban, de abban a reményben, hogy tudom, meg vagyok róla győződve: ez így nem maradhat meg, mert valami nagyon nincsen jól. Azt is látom tíz éve, hogy a szabadságban nem mindig az ember előnyös tulajdonságai kerülnek előtérbe. Nagyon vegyes és tarka a kép. Látjuk, milyenek vagyunk, és azt is, hogy a szabadságban nem az idealisták, hanem a kasszírozók vannak többségben."