„Azt teszem, amit általában tesznek az öregek, sok ezer öreg, akik
közel állnak a halálhoz, itt hagyom a számukra gyűlöletessé vált körülményeket,
és olyan körülmények közé megyek, amelyek közel állnak a hangulatukhoz. A
többségük kolostorba vonul, és én is oda mennék, ha hinnék abban, amiben a kolostorokban
hisznek. Mivel úgy nem hiszek, egyszerűen csak magányba vonulok.” (Tolsztoj
levelének első változata a feleségéhez távozása előtt)
Pavel Baszinszkij könyvét Lev
Tolsztoj életéről és futásáról (Szökés a Paradicsomból) már elolvastam:
családtörténet, kortörténet, személyiségtörténet, egy ember öntökéletesítésének,
önmaga feletti hatalmának/erejének és a környezet kölcsönhatásának
visszaemlékezéseken, naplórészleteken, kordokumentumokon alapuló
rekonstrukciója.
Ezt az évet (vagy egy részét) Tolsztoj
(akinek nagy hatása volt arra, hogy orosz szakra mentem) szépirodalmi műveinek szentelem:
újraolvasom, amit ismerek, elolvasom, ami eddig kimaradt. Nincs meg a házi
könyvtárban a teljes életmű, de így is találtam olvasatlant: a Hadzsi Murat c.
kisregényt. Mintha a Kaukázusban, a csecsencek világában I. Miklós, Samil és
Hadzsi Murat óta sem sok minden változott volna, az egymásra torlódó társadalmi
formák földjén ma is a békétlenség az úr.
Belefogtam a Háború és békébe…
Évtizedekkel ezelőtt olvastam utoljára (először gimnazista koromban, másodszor
néhány évvel később), s most is az első oldalaktól kezdve „otthon” vagyok.
Lenyűgöz Tolsztoj atmoszféra- és alakteremtő képessége, az emberi psziché
ismerete, a ráérős történetmesélés… a
folyam lassú sodrásából nehéz kiszakadnom, még a gyaloglást is hanyagolom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése