Ancsel Éva

 

Ancsel Évát leginkább a „bekezdései” és rádiós beszélgetései révén ismerem, néhányszor nagyon finom műelemzései keltették fel a figyelmem. A Tények és tanúk sorozatban nemrég jelent meg ez a kötet. Hőség miatti bezártságomban a napokban ezt olvastam.

A következőkben megosztok a könyvből néhány aforizmaszerű, ill. hosszabb, tűnődésre késztető gondolatsort.

„Én például a gyűlölködő, korlátolt nacionalizmust kipróbált téveszmének tartom, ami történelmi kátyúba visz, ezért úgy gondolom, hogy itt nincs helye semmiféle toleranciának, de arra még ebben a vitatémában is ügyelni kell, hogy mások és saját magunk nemzeti öntudatán sérelem ne essék.”

***

„A lélek nem felejt. […] A lélek jelene sűrű, minden ott van, ami egyszer megtörtént velem, amit egyszer megtettem, vagy amit elmulasztottam megtenni. Legsúlyosabb vétségeinknek éppen mulasztásainkat tekintem. Kafkával értek egyet, aki azt mondja ‒ elég keserű volt, de igaza volt ‒ az emberekről: nem rongyemberek, csak alvajárók. És ezt ő úgy érti, ezt az alvajárást, hogy elmulasztjuk. Úgy vagyunk jelen a fontos pillanatokban, fontos történéseknél, mintha nem lennénk ott. Ez a legkényelmesebb: elaludni, amikor virrasztani kellene. Mi nem vagyunk Júdás utódai, nem vagyunk árulók, már inkább Pilátus utódai vagyunk, amennyiben szeretjük mosni a kezünket ‒ azért nem tiszták a kezeink, mert folyton mosnánk őket. De leginkább azoknak a tanítványoknak vagyunk az utódai ‒ ha már bibliai példával élek ‒ akik abban a kertben, azon az éjszakán elaludtak. Más szavakkal úgy is mondhatnám, hogy nagyon kevés ember követi el a gaztetteket, azok már többen vannak, akik egyetértenek, és a legtöbben, aki eltűrik. De ez nem fokozat a bűnben, mert eltűrni is bűn. Eltűrni az bűn. Megengedem, hogy legyenek fokozatok aközött, aki eltűrte, és aközött, aki elkövette, de eltűrni is bűn, mert nem eshetne meg sok bűn, ha nem lennénk olyan sokan, akik eltűrjük, és mindig többes szám első személyben kell ‒ azt hiszem ‒ etikai kérdésekben fogalmazni.”

***

"Nagy baj van, ha az emberrel csak az történik meg, ami vele történik, és azt is mondhatnám, hogy mi történések közepette élünk, de nem minden történik meg velünk, néha az sem, ami pedig érint minket. Sokszor sok évnek kell eltelnie, hogy egyszerre megtörténjen velünk az, ami lezajlott. Nem most, hanem akár öt éve, tíz éve. De csak jóval később ér utol, ezért talán nyersen fogalmazok, amikor azt mondom, hogy a múlt lasszót vet utánunk, nem várja ki türelmesen, hogy mi leszünk szívesek visszahajolni a múltbeli tetteinkre. Mert én azt hiszem, hogy a múlt nem múlik el."

PS. Ancseltól való a blogon a mottóm, sosem cseréltem le, a tartalmával ma is azonosulok. De egy baki mindig zavart benne, hogy ti. a láncszemek ne gurulnak.

Hajnali túra

 

Utálok korán kelni, bagoly vagyok. Mehetnékem van, de a 36 fok elriaszt. Erőt vettem magamom ‒ valamit valamiért ‒, fél 4-kor keltem, 4-kor el is indultam, az utolsó pillanatban úgy döntöttem, Zazát is viszem, nem sok sétában volt része az utóbbi időben. Hegymeget vettem célba, az idén nem voltam arra, napkeltét akartam látni. Erős szürkület volt még a városban, de valahonnan friss kenyér illata szállt, sok helyen surrogtak a klímák, senki emberfiával nem találkoztunk (kivéve a velünk szemközi házból egy kutyás embert).

Itthon megnéztem: pár perccel 5 előtt kel a nap, 50 perc alatt a hegymegi lovastanyánál voltunk, akkor már teljesen világos volt, megszólaltak a madarak, de a napkorong még nem bújt ki a hegyek mögül. Mentünk tovább lefelé a Csenke-patak irányába, fixíroztam a rózsaszínesedő eget, aztán vártunk, álldogáltunk, Zazával megettünk egy almát, sosem látott sötét színű katángot fotóztam… Egyszer csak hátranéztem, s a város felől, gondolom, a Duna felől nagy, egybefüggő rózsaszínes-szürkés felhőtömb sodródott felénk, a völgy felé, a Vaskaput néhány percre a derekáig befedte, s kúszott tovább. Már érdemes volt felkelni! Aztán kibújt a hegyek mögül a Nap.

A Vaskapu-erdő alatt elmentünk a Fári-kútig, onnan föl a Vaskapuba, majd haza ‒ 12 km. Reggelire, nyolckor már itthon voltunk. Többször kellene hajnalban túrázni!

(Több kép a facebook oldalamon.)

Madárnapló

2024.06.08.

Megtisztelve érzem magunkat, de aggódom is.

Több napi távollét után, amikor hazajöttünk, a loggián a szélfújta pornál, levélnél nagyobb rendetlenséget találtam: földet a kövön – gondoltam, vihar volt, a virágládákból kiverte; tollat – berepült egy madár, néha szokott a korláton üldögélni…

Ma locsolás közben vettem észre, hogy a polcon is föld van. Leemeltem az üres, pontosabban nem beültetett cserepet, és egy fészek van benne, sőt egy tojás is!

Hát jó, azt valahogy megálljuk, hogy ne menjünk ki a loggiára, ne ott teregessek, de vajon visszajön-e a madár, ti. a cserép a fészekkel a klíma kültéri egysége alatt van, s az bizony tegnap működésben volt…

Pár perce láttam, hogy ott ül a fészekben, de a behúzott függöny mögött is észlelhette a mozgást és elrepült. Ha néhány napig nem zavarjuk, vajon mire jövünk haza…

06.09.

Jelentés a loggiáról: reggel a madármama a fészkén ült, egy pillanatra odarepült a madárpapa, aztán mindketten el. Már két tojás van.

06.11.

Jelentés a loggiáról

Reggel hosszasan üldögélt a madárka a fészkén, íme az eredmény.

06.12.

Jelentés a loggiáról

A madárka tegnap már a nap nagy részében a fészkén ült, most is, de ha a függönyhöz közelítek, elrepül - inkább nem zavarom. Távollétében azt azért meg tudtam lesni: 5 tojás van.

06.17.

Jelentés a loggiáról

Pár napig nem voltunk itthon, de nem történt semmi különös a fészekben: a madárka ül a helyén. Ha minden igaz, a hétvégén kikelhetnek a fiókák. Hogy feketerigó-e vagy szürke légykapó - nem tudom. Fotók alapján és laikus vélemény szerint a tojásaik hasonlóak, a fészek minősége és talán a madár mérete is az utóbbit valószínűsíti. Segítene, ha meg tudnám figyelni a hasának és csőrének színét, de szemvillanás alatt kirepül, a fészekben nem látom a hasát, a függöny és az árnyék miatt a csőre színét sem. Türelemmel várakozunk.

06.24.

Jelentés a loggiáról

A madárka ingajáratban röpköd oda-vissza, távollétében befotóztam a fészekbe... Egy fióka még nem kelt ki, remélem, a többi él. Nem tudom, hogy kell kinézniük... A hálóban inkább nem kapcsoljuk be a klímát (a loggián alatta lévő polcon van a fészek), ne nyomja rájuk a meleget, így is hőség van ott (déli tájolás), de a félig leeresztett redőny miatt árnyék. Esőmérő van a korláton, teletöltöttem vízzel, közel legyen az itató.

Most láttam a tojó hasát: világos, szóval talán szürke légykapó.

06.25.

Jelentés a loggiáról

Kikelt az ötödik madárka is, a mama szorgalmasan etet.

06.27.

A szürke légykapó hossza 14-15 cm, hátoldala szürkésbarna, hasoldala szennyesfehér, szeme barna, csőre és lába fekete A levegőben repülő rovarokra, kétszárnyúakra, szúnyogokra, darazsakra, apró bogarakra vadászik. Hangja vékony, kissé érdes ”szi-szi”, éneke gyorsan hangzó, magas ”szip-szip-szii-szitti-sziszi”. Tölgyesekben, elegyes erdőkben, de házak körül, kertekben, parkokban is meg lehet figyelni. Többnyire április második felében érkezik, az őszi vonulás augusztus elején indul, kedvező időjárás esetén az utolsó példányok csak október elején tűnnek el. Telelőterülete Afrikában, a Szaharától délre található,általában. 4-5 évig él vadon.

Évente egy, ritkábban két alkalommal költ, először májusban. A hímek többnyire néhány nappal a tojók előtt érkeznek, de előfordul, hogy a pár egyszerre jelenik meg a költőhelyen. Ha tojó érkezik a revírbe, a hím hangosan énekelve és fáról fára szállva mutatja a fészekhelyeket. Minden egyes kiválasztott helyre leszáll, és halkan énekelve hívja a tojót, amely végül kiválasztja a számára megfelelőt. Fészkét öreg fák kikorhadt odúiba, épületek zugaiba építi finom növényi szálakból. A fészek belsejébe puha anyagokat hord. Fészekalja 3-6 tojásból áll. A tojó a fiókákat 11-13 nap alatt kelti ki. Kezdetben főként a hím etet, mikor a fiókákat már kevésbé kell melegíteni, mindketten vadászni járnak. A fiatalok kéthetes korukban hagyják el a fészket. (netről összeollózott ismertetés)

***

A mieink 4 naposak. A fiókák már nyújtogatják a fejüket, cuppogásra nyitják a csőrüket. Napközben a szülők – látom mind a kettőt – a szemben lévő hársfán tartózkodnak, onnan csapnak le villámgyorsan a zsákmányra, szélsebesen tesznek 1-2 kört a hárs, a házunk és a ránk merőleges házsor közötti területen. Az etetés – úgy látom – reggel és délután történik, szempillantás alatt. Napközben a mama már nem ül a fészken.

06.28.

Jelentés a loggiáról

10 percre kiültem a loggiára, a madaraktól távolabbi székre, mozdulatlan maradtam, vártam, bejön-e a mama... Mind a két szülő ott volt a hársfán, hallottam őket, aztán köröztek a loggia magasságában, az egyik egy villanásra berepült és huss... Bejöttem. A kicsik mintha nyugovóra térnének... Délután a nagy melegben a cserépből nyújtogatták a fejecskéjüket, hallottam gyenge kis hangjukat - most nem látszódnak ki, és csend van. Most jött a mama, de ment is. Vajon éjjel itt van? A fiókák 5 naposak - hogy férnek el azon a kis helyen még vagy 10 napig?

06.30.

Jelentés a loggiáról

Reggeli etetés megvolt, most ejtőznek. Szépen tollasodnak.

07.02.

Jelentés a loggiáról

Már elpilledtek. Ha kimegyek, a mama a hársfáról figyel és csipog. Hétvégén aktuális a kirepülés...

07.06.

Jelentés a loggiáról: üres a fészek

Az első kép tegnap este készült - a többi ma reggel -, három fióka látszódik, talán már akkor csak annyi volt a fészekben. Ma reggel a fészek szélén ültek, óvatosan le akartam fényképezni őket, de ahogy a telefonnal közeledtem, egy pillanat alatt huss ki az egyik, a másik a loggia kövén landolt, a harmadik a szobában. Ez utóbbit némi töprengés után egy lapátra tereltem, és kitettem a lábtörlőre. Aztán egy órát hol az ablakból figyeltem, hol kimerészkedtem. Az egyiket kis idő múlva a széken láttam, az aztán átrepült a sarokba felakasztott bíborpletykába – talán ez volt az, amelyik a szobában landolt. A másik a földön mozgott kicsit jobbra, kicsit balra, talán ő az, amelyik az egyik képen a sarokban kucorog. Gyorsan leszedtem a kiteregetett ruhát a szárítóról, nehogy beleakadjon, ha repülne. Közben hallottam a mama hívó hangját, olykor a fiókákét is. Aztán egyszer csak üres lett a loggia.

Délután a mama még berepült, lebegett a fészek magasságában (nem dobtam ki), mint aki ellenőriz: megvan-e mind.

Szívesen látjuk őket jövőre is. Hátha…