2009. október 31., szombat

Mese és valóság

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy uralkodó, aki a szántás-vetéstől kezdve az aranybányászaton keresztül a táblaképfestésig mindenhez egyformán jól értett, és mindenről tudni akart, ami birodalmában történik, és mindent személyesen hagyott jóvá, így látástól vakulásig dolgozott. Ezért azt gondolta, az alattvalói minden este elalvás előtt hálát rebegnek a mindenhatónak, hogy az ő boldogulásukra áldozza az életét. Történt azonban egyszer, hogy a fülébe jutott: birodalma egyik színházában valami mozgolódásféle észlelhető. Eszébe jutott, hogy ezzel a színházzal valami terve vagy dolga volt vagy lenne, de hát mit mozgolódnak ezek, majd sorra kerülnek, olyan még nem volt, hogy ő valamit a lehető legfényesebben meg ne oldott volna. A mozgolódás azonban erősödött: a bérletesek nyugtalankodtak, mi lesz a több évre előre megváltott bérlettel, a színészeknek már kiosztották a következő előadások szerepeit, a főrendező nehéz, de kézben tartható évadra számított... Aztán menesztették: mi az, hogy "nehéz" vagy "kézben tartható"? Minden eddiginél fényesebb! - hála az uralkodó áldozatos gondoskodásának.

A színházba új főrendezőt neveztek ki - pályázata az uralkodó szerint kiváló volt, a színészek és bérletesek ezt nem tudják megítélni vagy szándékosan rossz hírt terjesztenek. Az új főrendező kifogástalanul dolgozik, az uralkodó iránti hűsége töretlen, az útmutatások szerint végzett munkája nagy szakszerűségről és teljes odaadásról tanúskodik. Rövid idő alatt lecserélte a régi színészgárda nagy részét, a vezető színészek helyére néhány statisztát is felvett... Igaz, viharos gyorsasággal fogy a bérletesek száma, úgy hírlik, már az egyötödük más színházat látogat. A főrendezőn azonban nem látszik aggodalom, ő már a hamarosan zászlót bontó művészszínházra gondol. Hamletet ugyan még nem rendezett, de ha az uralkodó művészszínházat alapít, akkor az az lesz. 'Mit nekem egy Hamlet'...



***

Találkozóra hívott az otthagyott tizedikes osztályom: együtt akartak lenni, mielőtt megindul az elvándorlás. Verset mondtak, ott voltak a szülők, rózsát kaptam és ajándékot - szalagavató szalag nélkül és ballagás egyben. Csak az osztályfőnöki beszéd volt suta. Most van vége: szétszóródik egy közösség.




"A Szent István Gimnáziumban tanuló utolsó osztályától hálával, megbecsüléssel és köszönettel."

Köszönöm.

"Nem állíthatom, hogy soha nem győzhetett még az igazság. Ez előfordulhatott. De az már nem, hogy föl is állt volna a győztesek dobogójára – oda, ahol minden záptojás eltalálhatja -, hanem ha győzött, hát észrevétlenül távozott a legeldugottabb hátsó kapun, ahová hívei vezették szorongva. Lehet, hogy ezért nincs adatunk arról, hogy előfordult-e már ilyen, akkor hol és mikor?" (Ancsel Éva XXV.) - ez olvasható rajta.


Update 11. 03. Folytatódik. Plusz kilenc.

1 megjegyzés: