A szerzői est 2008. 02. 21-én volt.
Azt mondja Spiró György az egyetemi hallgatói körében szerzett tapasztalatai alapján, hogy „ezek a gyerekek már semmilyen kulturális örökséget nem vesznek át, így folytatniuk sincs mit. A kulturális hagyományok, tradíciók most szűnnek meg. Már az egyetemisták is funkcionális analfabéták: nem olvasnak, vagy ha mégis, akkor nem értik a szöveget, mert nincs meg hozzá a kulturális hátterük. Olyan világban szocializálódtak, ahol ezek a dolgok nem fontosak.”
Ezt tapasztalom én is naponta. Az irodalom a nehéz tantárgyak közé került, az olvasás a többségnek fárasztó és haszontalan foglalatosság, a művek nem szólítják meg őket, Kosztolányi Hajnali részegsége is csak a „hosszú és vontatott” nem éppen esztétikai minősítést érdemli ki. Az olvasás kevesek luxusa. Aki kimarad belőle, nem tudja, mit veszít. S még egy szót sem szóltunk az értéktudatról.
S itt van egy csöndes, visszahúzódó lány, nemrég volt 18 éves. Születésnapja előtt egy nappal ezt írta a blogjában: ... most, azonnal megállítani az időt, még ma éjjel, ma éjjel csinálni valami eszeveszett őrültséget, még ma éjjel mesét olvasni és játszani tesóval, még ma éjjel... még ma éjjel tudni, hogy nem vagyok teljesen felelős magamért, a saját hülyeségemért. Hogy van mire fogni... Valaki mondja meg, valaki mondja meg, hogy hova tűnt el 18 év! Miért nem szembesülünk vele minden nap, minden pillanatban, hogy pereg, pereg, pereg? Hogy nincs idő, nincs megállás, nem lehet megnyomni a pause gombot, kicsit kilépni az egészből, átszökni a tükör túlsó oldalára, és addig itt szépen kialudni magunk... Csipkerózsa miért kapott 100 évet ajándékba? Én kitől kérjek?
Így ír. És rengeteget olvas: amire rátalál, amit ajánlanak neki, amiről úgy tudja, illik vagy érdemes. Olvas órán, vonaton, járműre várva, járművön kapaszkodva, munka közben a pultnál, otthon és apánál – mindig és mindenhol. Saját leltára szerint decemberben 10 könyvet olvasott el. Minőségtudata van: Malraux, Updike, Eco, Kalevala, Goethe, Moravia, Shakespeare, Vonnegut és Szerb Antal, Szabó Lőrinc és Bodor Ádám, Kovács András Ferenc és Szabó Magda, Varró Dániel és Shakespeare, Lázár Ervin és Kaffka Margit és Kosztolányi szerepel az utóbbi időszak listáján. Van mű, amelyik nem először, van, amit abbahagy, mert úgy érzi, még nem elég érett rá.
De itt nem az olvasót ünnepeljük, hanem az írót. Csakhogy az egyik a másiknak feltétele.
Tanítottam őt kisgimnazistaként is – németre. Voltak nála jobbak. Tizenegyedik osztályban találkoztunk újra, most már magyarórán. Nemigen szól, visszahúzódó természet – de mindig figyel. Az első reveláció Az ember tragédiájáról írt esszé: jé, ez a lány tud írni, nem azt írja, amit könyvből vagy tőlem megtanult; saját gondolatai vannak, fogékony a filozófiára – sokkal érettebben fogalmaz, mint a korosztálya.
De csak ősz óta tudom, hogy miért: nemigen múlik el nap, hogy ne írna. Blogja van, gyakran olvasom. Véletlenül találtam rá: az utolsó bejegyzések egyike mintha az én magyar faktomról szólt volna. Olvastam tovább, időben visszafelé. Egyszer csak megvilágosodott: Mafia = Machó Zsófia.
Mafia, újabban Theobroma nem rejtőzködik: megtudhatjuk hogyan él, hogyan gondolkodik, mit szeret, mitől szorong, mit olvas – egy okos, nyitott, érzékeny, sokoldalú s - túlzás nélkül mondhatom - művelt lány gondolataiba pillanthatunk bele. Hogy mi lesz belőle? Író-e? Így ír prózát: Szép lassan körvonalazódik a lány mellett a kerítésen... Ugyan imbolyog egy kicsit, keresi a körvonalait, de egészen biztosan ott van... A lány rámosolyog, és tudja, hogy ő, ott a falon, visszamosolyogna, ha tudna... Talán mosolyog is, csak nem látszik... A cipők halkan kopognak a járdán, s a csíkos harisnyával együtt remeg a hidegtől az a mélyszürke is a kerítésen... Lassan leúszik a földre, játszanak egy kicsit, ő meg a lány, körbe, körbe... Ám lassan fakulni kezd, elhomályosul, eltűnik teljesen... Még sikoltana, de nem teheti... A lány összébb húzza kabátját, megszaporázza csíkosharisnyás lépteit, és átkozza ezt a mocskos kis falut, ahol még közvilágítás sincs... Igazából fél az árnyéka nélkül.
Költő lesz-e? Képekben lát, van ritmus- és formaérzéke. Tehetséges. Nekem kevés a tudásom ahhoz, hogy jósolhassak.
A hús-vér Machó Zsófi bagoly típusú: sokat éjszakázik, gyakran fáj a feje, sokszor legszívesebben láthatatlan lenne, és szenvedélyesen szereti a kakaót meg a túrórudit. Költőként pedig nagyon illenek rá József Attila szavai:
A költő olyan, mint a kisgyerek,
vagy mint az első ember a lapályon:
Két lábra állni próbál, hogy ne fájjon
apró mivolta, ne födje berek,
de lássa messziről, mi közeleg,
milyen isten rémlik a teljes tájon,
mily csönd szivárog, hogy üreget vájjon
alánk, míg eltölt a gond és képzelet.
Ilyen a költő, különben hanyag,
elfeledi, hogy eleven anyag,
hogy törékeny és mindig elkel nála
a segítség, hogy kösse erős szála;
most is e könyvért Méltóságodat
illeti tőle hódolat és hála.
Az „eleven anyag”-nak nyújtom át a kakaót és a túrórudit, a közönséget pedig kérem, hallgassa meg Zsófi verseit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése