2008. április 6., vasárnap

Gondoltam a galambokra Krakkó főterén

Egyetemista korom kultikus helye volt Krakkó (kicsit később Prága), talán '77-ben jártam ott először. Nem foglaltunk szállást, egy öregasszony rögtön a pályaudvar közelében lecsapott ránk, nála szálltunk meg. Furcsa volt: a belső szoba lett a mienk, az övéből nyílt, este furcsa hangok, vita hallatszott át, kicsit szorongtunk - az öregasszony egyedül élt. Elneveztük boszorkának. Reggel korán indultunk, este elég későn jöttünk meg: jártuk a várost és környékét. Az egyik nap valamikor napközben mentünk el, s hát egy párocska volt ágyban az előszobában - addig ott semmi fekvőhelyet nem vettünk észre. A "boszorka" nyilván kisnyugdíjas volt, gondoskodott magáról, ahogy tudott: szobáztatott, kispénzű turistáknak adott szállást.
Krakkó akkor is elvarázsolt: kopott volt, de gyönyörű. A Mária-templomba sokszor bementünk, akkor még nem kellett azért fizetni, hogy Wit Stwosz gyönyörű gótikus oltárát közelről láthassuk. A Posztócsarnok környéke tele volt galambokkal, Cseh Tamás dalát dúdoltuk, a waweli sárkányról a gyerekkor meséi idéződtek fel. November volt, ködös, nyirkos, hideg - s a lengyelek érzékelhetően szegények, rosszkedvűek.

Jó tíz éve nyáron voltunk ott. Az akkori emlékeimben a kultúrváros él: a főtértől a Wawel felé vezető úton klasszikus zenét jól játszó utcazenészek, elegáns lengyel nők, Leonardo Menyétes hölgye a Czartoryski Múzeumban...

Most húsvétkor mentünk, interneten foglaltunk szállást: egy garzonlakást a belváros szélén, így csak gyalog közlekedtünk. A múzeumok zárva voltak, a templomok a nap minden szakában zsúfolásig tele, ahogy kisütött a nap, megteltek a Rynok Glownyn a kávéházak teraszai, többször meghallgattuk a "hejnal"-t: a legenda szerint a tatárok közeledtére figyelmeztette a toronyból a kürtös a várost, de egy tatár észrevette, s nyílvesszőt röpített a torkába - a kürtszónak hirtelen szakad vége ennek emlékére. Az idei nagy élmény a gyönyörű, gótikus Collegium Maius - itt tanult Kopernikusz. Meg az egykori zsidónegyed hangulatos kiskocsmái. Nem kávéház - nem olyan elegáns -, nem cukrászda, de nem is magyar értelemben kocsma. Az Alchemiában csak gyertya ég, bordó, arannyal hengerelt falak, két világháború közti családi képek a falon, a másik helyiségbe egy szekrényen át visz az út, francia, lengyel, angol szó. Sört iszunk (Zywiec), a gyermek narancslét. De a francia képzőművészeti plakáttal tapétázott "kocsma" is nagyon hangulatos. Kedves a fülemnek a lengyel szó, főleg ha nők beszélik, valaha kicsit tanultam is. Krakkó még mindig kopott, ráférne egy is glancolás - de nagyon emberi város. Tudnék itt élni, még talán lengyelül is meg tudnék tanulni. Havazik, amikor hétfőn délelőtt hazaindulunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése