A közmondások igazsága

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember. Ez az ember nagyon meg volt elégedve magával. Hízelgett az önérzetének, ha a fülébe jutott, hogy a háta mögött vezérnek nevezik. Meg volt győződve róla, hogy fellépése kifogástalan, erkölcse szilárd, hite rendíthetetlen. Sőt, még olyan gyarló dolgokhoz is ért, mint például a divat.

Történt egyszer (kétszer, sokszor) azonban, hogy egy másik tükör mást mutatott róla, mint a sajátja. Ragadós a keze – kelt szárnyra a hír. Bizonyosat a tükör tudott.

Emberünk első, lányos zavarában felismerte magát az elé tartott tükörben. Kicsit később azonban – nálánál okosabb embereket meghallgatva – ravaszkodni kezdett: az nem is ő, a látszat csal, nem is úgy volt... A tükör a hibás. Nosza, vádat emeltek a tükör ellen.

Aztán az ember eltűnt. Egyesek szerint megbetegedett. Ki tudja... Ma már azonban önbizalma a régi, fellépése kifogástalan, erkölcse szilárd, hite rendíthetetlen. Szeretné, ha újra vezérnek neveznék. Ő annak tudja magát. Az információs társadalomról azonban kevés ismerete van. Azt gondolja, a hírek gyalog járnak – ha egyáltalán –, a megyehatárok áthatolhatatlan akadályt jelentenek, a falusiak pedig tudatlanok.

Nem azok. És ismerik a közmondásokat is.