2011. december 26., hétfő

Feltöltődés

24-én készülődés közben Vitrayt hallgattam. Nem sokára 80 éves. Lenyűgöz a szellemi frissessége, ahogy beszélget... A műsornak vannak megrendítő pillanatai, pl. Budavári Zita bejelentkezése: ő a Bölcső Alapítvány létrehozója, segítségével 660 baba talált szülőkre, otthonra – nem, mi nem bölcsősök vagyunk –, gyakorlatilag egyszemélyes intézmény, egyetlen telefonnal... Vagy a Geréb Ágnessel folytatott beszélgetés... ahogy Vitray kérdez, hallgat, figyel, nem foglal állást... Vagy a Vígszínház egykori gazdasági vezetője, aki a hadifogságban töltött karácsonyokról meséli, hogy nem tudták, mikor van karácsony, a hadifogoly mással volt elfoglalva, nem az ünneppel; az 'ételhez jutni' volt az első számú gondolat. Vagy az idős néni, aki minden műsorára, könyvére emlékszik, vagy a másik, aki járókerettel mozog, s a lakásából ki sem tud mozdulni... Vitray mindenkivel megtalálja a hangot... Hol vannak az utódok?

Október óta nem olvastam szépirodalmat, nem emlékszem másik ilyen időszakra az életemben. Az ágyam mellett legalul Szabó Magda Liber Mortisa, valahol az 50. oldal táján a könyvjelző. Fölötte Odescalchi Eugénie Egy hercegnő emlékezik c. memoárja. Gyerekkoromból emlékszem a (férje után) bárónéra: Szécsényben a kastély földszintjén lakott, törékeny öregasszony volt. Kis fekete kalap, fátyol az arca előtt, kesztyű nyáron is... így láttam misére indulni. A könyvet otthonról hoztam, majd valamikor hozzájutok. A kupac tetején A professzionális intézményvezetés.

A karácsony kamaszkorom óta a reggeltől estig tartó olvasás időszaka. Egyik kedves schilleres kolléganőmtől búcsúképpen kaptam a Mi a magyar? c. kötetet, ezt veszem elő. Tizennégy tudós, író, költő, fotóművész fogalmazza meg a választ újra arra a kérdésre, amelyre egy másik nemzedék a 30-as évek végén felelni próbált.

Nem sorban olvasom az esszéket, válogatok, hogy kinek a gondolatai érdekelnek jobban. Ma egy idézet Esterházy Pétertől: "Nem vagyunk nagyok, kicsik vagyunk. Ez nem önlebecsülés, még csak nem is önkritika, ez így van. Kicsi, fantasztikus és jelentéktelen ország vagyunk. Ezt megérteni és feldolgozni létfontosságú érdekünk. Egy megértett kicsiségből sok jó származnék a méltóságunktól kezdve a külpolitikai gesztusokig. Az önsajnálat helyett a fájdalomra lehetnénk fogékonyak. Testvériség, szolidaritás, közösségvállalás."

1 megjegyzés:

  1. Valaki - iskolaigazgató (!) volt nyugdíjba távozása előtt - idézte egyszer Esterházy Péter írásának egyik mondatát: "Nem vagyunk nagyok, kicsik vagyunk." Látható gyűlölettel az arcán kommentálta: 'Persze, mert a múlté NAGY-Magyarország...'
    Egy osztálykiránduláson leköpte Clemenceau szobrát. Sőt: a tanítványai előtt köpte le. És büszke rá a mai napig.
    Látod, Melinda, van, aki hiába olvassa el az ilyen könyvet, írásokat, mondatokat, szavakat, nem ért belőlük semmit...
    I

    VálaszTörlés