Hallom, hogy csorog a csatornából a víz; a másik oldalamra fordulok, ráérek, vasárnap van. Kávé a teraszon, aztán körbejárjuk a kertet, innen is látszik a Duna fölött a pára.
Négyesben sétára indulunk. A kőfaragó otthon van (vagy három hete nem volt, már aggódtam érte), a a sörözőben néhány vendég, a Dunán csend, planírozva a part, alig találkozunk valakivel.
Zaza a combig érő fűben őrült vágtába kezd, csuromvíz a bundája, belehempergőzik a homokba – élvezi a szabadságot, aztán hazaérve elnyúlik a fáradtságtól.
Ki-kisüt a nap, ebédelünk, sötét felhők gyülekeznek, s mire elültetem a pistikéket, már esik. Szokatlanul korán, háromkor hazaindulunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése