Eső után

Esik.

Eső után.

 

Bíborban, bársonyban...

Bimbózik, virágzik, hervad

Az ólomvirág

Tarkában

Kúszik, de még nem virágzik a hajnalka.

Kék-sárga-fehér kompozíció

A liliom már csak emlék.

Harmadik napja nem kell locsolni, estére megérkezik az eső. Most újra dörög.

Végre vége az agylágyító hőségnek: ahogy múlik fölöttem az idő, egyre kevésbé bírom, ingerült leszek, ha izzadok, nem tudok gondolkodni… 6 ml eső esett, reggel hűvös volt, szürke az ég; hosszú nadrágot húztam, a pergolában ülve – itt ér a szél – délelőtt még B. fürdőköpenyét is fölvettem.

A pergola… Újabban ez a kedvenc hely. Tavaly a gyermek kizárólagos birodalma volt: a házilag kivitelezett asztal és pad a sarokban, Nóra egész nyáron a földön ülve babázott, többnyire egyedül, olykor barátnővel. Az idén két hónapja kinn a babaház, dobozban a bútorok, Barbie-k, babaruhák – hozzájuk sem nyúl. Pedzegetem, hogy akkor talán rendezzük be üldögélősnek… először tiltakozik, ragaszkodik a kizárólagossághoz, aztán egyszer csak a játékok lekerülnek a pincébe. Azóta itt hűsölünk, itt írok…

Négy napig volt egy vendéggyerekünk: szelíd, szolid, jól nevelt fiú. Bicikli, fürdés, uno, labda, kamaszos vihogás, teljes egyetértés… Örülök, hogy Nórának fiúbarátai is vannak.

Személyes felelő|sség/-tlenség

Hatalmi eszközöket személyes elfogultságaik szolgálatába állító helyi politikusok nem érdekelnek. Majd a polisz megbünteti őket. Vagy nem. (Minden tiszteletem Arany Jánosé, aki művei tanúsága szerint hisz abban, hogy a bűnt bűnhődés követi. Vagy a költészetben valósítja meg azt, amit a valóságból hiányol.)

Az az ember – mint ősidők óta létező típus – foglalkoztat, aki nélkül a Szent István Gimnázium felszámolása nem történhetett volna meg.

Szakközépiskolában érettségizett, általános iskolában (ált. isk. és gimnázium), majd szakközépiskolában tanított, 2008. május elsején úgy lett gimnáziumi (sőt: a fenntartó tervei szerint elit gimnáziumi) igazgató, hogy nemcsak tanári, de tanulói tapasztalatai sem voltak a gimnáziumi létről; abban az érettségi időszakban érettségiztetett először (előző munkahelyén: a szakközépiskolában), kétszintű érettségivel pedig addig a valóságban nem is találkozott. Mindez lényegtelen, ha a jelölt felkészült és ennél fogva alkalmas.

Pályázata azonban, amelynek éppen a felkészültséget kellett volna bizonyítani, elképesztő színvonalú (a következők sem méltók az általa pályázott poszthoz), magyartanár létére tele számtalan s nem csupán helyesírási hibával, ami nemcsak igazgatói, de szaktanári felkészültségét is kérdésessé tette. (Közmondásossá vált védekezése: – A helyesírás gyakran változik. ­– Igen, utoljára 1984-ben – mondta H.E. Tegyük hozzá: a jelölt már ez alapján tanult írni.)  Mindez kínos, de múló epizód lett volna (nem a szavak embere, lehet, hogy jó történelemtanár, történelemből van egyetemi végzettsége), ha kinevezése után bizonyítja, birtokában van bizonyos képességeknek.

Semmilyen véleményező szervezet (szülők, iskolaszék, diákönkormányzat, tantestület, alkalmazotti közösség) nem támogatta, egyetlen tanár (szintén közmondásos: „erős 3%”) kivételével. Megbízása kiszemelői találékonyságáról tanúskodik: pályázat útján 5 éves megbízatás nyerhető el, de korábban a fenntartó azt kommunikálta, hogy ő bizony elsőre nem ad 5 évet, ki kell próbálni az illetőt. Egyéves megbízatás viszont csak pályázat nélkül és csak a tantestület tagjának volt adható. De megoldották a problémát, nincs lehetetlen: A jelölt 5 éves megbízást kapott, majd másnap, a következő év július 31-én érvénybe lépő hatállyal, lemondott 5 éves megbízatásáról. Bonyolult? Dehogy: ’hülyének lenni állampolgári jog’.

Mindez múló epizód lett volna, ha tévedünk, és a kinevezett igazgató tudott volna igazgatni: ha van fogalma a gimnázium működésének, létjogosultságának lényegéről, képes lett volna a viszonyok feltérképezésére, az önálló helyzetértékelésre, ha jó emberismerő, gyorsan tanul, megtalálja a tantestületen belül azokat, akik az intézmény érdekében képesek segíteni a munkáját. Ehhez persze az kellett volna, hogy komolyan higgye, amit a gyerekeknek nyilatkozott, hogy ti. egy hajóban evezünk, egyáltalán: ha a gimnázium érdekelte volna.

Első tettével világossá tette azonban, hogy nem egy 321 éves intézmény vezetőjének szegődött, hanem végrehajtónak: májusban egy februári eseményre hivatkozva (amikor ő még egy másik település iskolájában dolgozott) bizalomvesztés indokkal leváltotta mind a négy munkaközösség-vezetőt. És ment minden a kijelölt úton… „Igazgatásának” 16. hónapjában fegyelmivel elbocsátott 7 (a tantestület negyedét) tanárt (előtte fegyelmi vizsgálatot indított 22 ellen – majdnem a teljes tantestület–, amihez egy tanulónk tragikus halála és az azt megelőző események csak ürügyül szolgáltak), míg ugyanolyan vádpontok alapján másokat egy évig várakoztatott az előmeneteli rendszerben, ismét másokkal kapcsolatban megszüntette a fegyelmi eljárást. Többen azon a nyáron más iskolában kerestek állást maguknak, egy év múlva létrejött az „elit” Szent Imre, újabb régi istvánosok váltak fölöslegessé (miközben az általa 1 éve, fél éve fölvett tanároknak biztos helyük volt).  A 2009-10-es tanévben elhagyta az intézményt diákjainak mintegy harmada, a következő tanévben meghirdetett 60 hatosztályos gimnáziumi férőhelyre huszonvalahányan jelentkeztek, egy osztály indult, az idén pedig már egyhez sem volt elég a jelentkező. A négy év alatt negyedik pályázatát író, ’tisztességgel helytálló’ ember negyedszerre nem nyert igazgatói széket. Történelemtanárként dolgozik tovább az intézményben, a történelmen kívül társadalomismeretet és etikát tanít – vannak, akik érzékelik a tananyag és az emberi/szakmai hitelesség disszonanciáját (l. 5 megjegyzés). 

Négyéves igazgatói pályafutása után oda került-e, ahová való? Első pályázata kapcsán megfogalmazta: ki akarja próbálni, milyen egy intézményt igazgatni. Kipróbálta – már amit ezek szerint ő az igazgatáson ért. Gimnáziumigazgató akart lenni – már nem az. Szakközépiskolából jött el – a néhány kifutó gimnáziumi osztályt leszámítva, szakközépiskolában van. Aki olvasta pályázatait, hallotta akár egyszer is igazgatóként beszélni, akinek a kezébe akadt pl. ez a nyilatkozata, tudja, mit tartson szakmai presztízséről. Tizenkét tanárral szemben vesztett pert – na persze nem ő, hanem az iskola, ő „csak” az intézmény törvényes képviselője volt. Csakhogy a tetteket, amelyek egy több évszázados gimnázium tönkretételéhez vezettek, nem az elvont főnévben megjelölt birtokos, hanem a "birtok", az intézményvezető hajtotta végre. Kaphatott bármilyen tanácsot, támaszthattak bármilyen elvárást, utasíthatták direkt vagy indirekt módon – mindegy: a döntés az ő kezében volt. Nincs, nem lehet felmentés (nem az életéről volt szó). Hogy ő ebből mit érzékel, más kérdés.

Úgy hírlik, már igazgatóként (is) állatokat tartott, egy helyi szállodából hordta/hordja nekik a moslékot. Nem kifejezetten értelmiségi foglalatosság, de a munka nem szégyen, a gyarapodni akarás sem. Lehet, itt kisebb a felelősség… Lehet, hogy megvan hozzá a szaktudás… Nem mellesleg: biztos, hogy az állattartó saját kontójára dönt. A személyes felelősség/felelőtlenség azonnal érzékelhető.

Az idő 3.

A gyermek egymás mellé tett igazolványképein nézni az idő múlását. Sárga-sötétkék plüss felső, aranyszőke, rövid haj, gombszemek, kerek pofi, összeszorított száj… Még nincs egyéves. Frufrus, copfos hajas baba, gombszemek, félig elnyílt száj… hároméves. Már nincs frufru, állcsontig ér a haj, még szőke, de sokat sötétedett, a félszeg mosolyban kilátszik két szabálytan fogacska… az első diákigazolványba készült fotó; a másodikon a haja lófarokban, a tekintetéből eltűnt a tétovaság.  Fekete-fehér kép: hosszú copf, az első, ovális szemüveg… negyedikes. Vállig érő, oldalt elválasztott, sötétszőke haj, az arc arányában kisebbnek látszó, kicsit összehúzott szem, a második, szögletes szemüveg, a teljes mosolyban kivillanó ferde felső fogsor… ötödikes. A kéthetes útlevélképen a majd’ tizenhárom éves Nóra: hosszú, leengedett haj (a tisztviselő leparancsolta a hajpántot), komolyság… 

Szeptembertől gimnazista. Sosem gondoltam, hogy az iskolavárosból ingázni kényszerül. A lehetőségek meghatározták a választást. (Hála a poliszért minden elkövető politikusoknak.) No, meg azok a fránya elvek.
 

Az idő... avagy az etetőszék új élete

Coffee time

Az élet habos oldala

Az idő 2.

Gyerekkoromban alig vártam, hogy nagyanyáméknál kiköltözzünk a nyári konyhába. Tágasság, fény. Aztán ősszel alig vártam, hogy újra a téli konyhában legyünk. Kicsi, meghitt, ablaka a verandára néz, sötét és meleg.

A befagyott patak... jégpályát csúszkálunk ki rajta… nem vagyok sem bátor, sem ügyes. A zajló, tejeskávé színű patak… állok a lélekvesztőn, s kétségbeesetten nézem, hogy úszik tova a fél pár kesztyűm. A nyári patak… alig van benne víz… Hársasék beton támfalánál kimélyítjük, hogy fürödhessünk.

Az alkonyat a konyhaablakból, a Nap, ahogy az évszakok függvényében  a Bazilika vagy a túloldali fennsík különböző pontjai mögött tűnik el… Tudni, hogy melyik pontról indul visszafelé. Tudni, hogy honnan érkező viharfelhőből lesz eső…

Állandóság a változásban.

Otthon lenni és itthon lenni. Kétlaki életet élni. Várni, hogy kiköltözz, s már nem várni, hogy beköltözz. De ha menni kell, rácsodálkozni, hogy jó ott is: a magadra formált lakás vár, egy másik állandóság.