A gyermek egymás mellé tett
igazolványképein nézni az idő múlását. Sárga-sötétkék plüss felső, aranyszőke,
rövid haj, gombszemek, kerek pofi, összeszorított száj… Még nincs egyéves.
Frufrus, copfos hajas baba, gombszemek, félig elnyílt száj… hároméves. Már
nincs frufru, állcsontig ér a haj, még szőke, de sokat sötétedett, a félszeg
mosolyban kilátszik két szabálytan fogacska… az első diákigazolványba készült
fotó; a másodikon a haja lófarokban, a tekintetéből eltűnt a tétovaság. Fekete-fehér kép: hosszú copf, az első,
ovális szemüveg… negyedikes. Vállig érő, oldalt elválasztott, sötétszőke haj,
az arc arányában kisebbnek látszó, kicsit összehúzott szem, a második,
szögletes szemüveg, a teljes mosolyban kivillanó ferde felső fogsor… ötödikes.
A kéthetes útlevélképen a majd’ tizenhárom éves Nóra: hosszú, leengedett haj (a
tisztviselő leparancsolta a hajpántot), komolyság…
Szeptembertől gimnazista. Sosem gondoltam, hogy az iskolavárosból ingázni kényszerül. A lehetőségek meghatározták a választást. (Hála a poliszért minden elkövető politikusoknak.) No, meg azok a fránya elvek.
Az idő... avagy az etetőszék új élete
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése