2013. augusztus 14., szerda

Hollandia királyság

"Királyság természetesen. Persze afféle reprezentáló, modern királyság. A király személye az állandóság és a stabilitás látszatát kölcsönzi az államnak, és ez nyugtatóan hat a lakosságra, nem kell újraválasztani, tehát néha az ország érdekei szerint is szólhat, valamint a médiatartalmak is előnyösen változnának, a királyi család magánélete, a királyfi szexuális tevékenységei stb. stb. A lakájok emlékiratai pedig pezsdítően hatnának az irodalmi életre is, ami ugyancsak ránk férne."



A  hágai szállodában a liftajtó fölött Beatrix – minden felirat nélkül.



A királyi palota Hágában. A gyermek sokáig állt előtte, nézte az ablakokat, hátha meglibben egy függöny, hátha látja a királynőt – egészen elszöntyömpöntyölödött, hogy nem. A királyokról a mesékből szerzett tapasztalatok jobban élnek benne, mint amit a történelemkönyvekből tanult (igaz, még csak az ókorig jutottak).



  A palotához vezető elegáns utcában (Noordeinde) ilyenek a lámpák.


 

Vilma királynő szobra a Noordeindéből nyíló téren – nem éppen szokványos ábrázolása egy koronás főnek. Valahol azt olvastam, hogy az erőt hivatott kifejezni.



Ez olvasható az emlékmű hátoldalán: hollandtudás nélkül is érthető, hogy 1898-tól 1948-ig uralkodott, akkor adta át a trónt a lányának, Juliannának.  S Julianna is követte a mintát: 1980-ban átadta lemondott első szülött lánya, Beatrix javára. Tetszik nekem ez a józan belátás.



Itt pedig már az új uralkodópár – Vilmos Sándor, Beatrix fia és felesége, Maxima – látható a Nieuwe Kerk, a koronázó templom falán.



A fotó az amszterdami királyi rezidencián készült (a gyermek áhítattal szemlélődött). Láttunk két rövid filmet is a Dam tér és a királyi család életének fontos pillanataiból – érdekes, hogy a lemondó nyilatkozatot annak idején csak Julianna és Beatrix írta alá, Beatrix férje nem; most pedig anyán és fián kívül a meny is. A rövid bejátszásokban úgy tűnik, hogy Maxima sütkérezik a kamerák fényében.

2013. augusztus 6., kedd

Őszen

Három hónapja nem festem a hajam, egyszerűen meguntam. Tegnapig érdekesen melírozottnak tűnhetett, de hajvágás után hátul már hófehér, elöl még van benne egy kicsi barna, a következő vágással az is eltűnik. A gyermeknek nem tetszik: nyilván úgy éli meg, hogy akkor az ő anyukáját öregnek gondolják. Szerintem barnán sem látszódom fiatalabbnak, őszen sem öregebbnek. A jellemző női reakció: egy kételkedő-csodálkozó mosoly, ugye, csak most nyáron... Hát, nem.

2013. augusztus 5., hétfő

Egy hétvégi beszélgetés konklúziója

Vannak országok, amelyek megkönnyítik állampolgáraik, sőt: lakóik életét, és vannak, amelyek megnehezítik.

2013. augusztus 4., vasárnap

Utrecht

Az egykori római helyőrséget, a "Rajna bástyájá"-t a 11. században a német császárok pártfogolják, Bernold püspök Észak-Európa vallási központjává akarja fejleszteni...

Utrechtbe én Apáczai Csere János, illetve Aletta van der Maet miatt akartam eljutni.

Apáczai "Hollandiában megismerte a nyugati polgárosult társ. életét, műveltségét, tudományosságát, isk.-rendszerét, oktató-nevelési eszményeit; itt tájékozódott az ekkoriban zajló angol polgári forradalom eseményei felől is. 1651 szept.-ében feleségül vette Aletta van der Maet utrechti polgárlányt."  







A katedrális 112 m magas, gyönyörű, gótikus tornya (1321-1383) századokon át Németalföld legmagasabb építménye.



Ezen a boltíven keresztül 1674 előtt a székesegyházba (Domkerk) léptek.


 

A Domkerk (építésének kezdete 1254) épen maradt kereszthajója. A főhajót az 1674-es tomboló vihar ledöntötte, a támívek nem voltak elég erősek.


Apáczai 1648 és '53-ban között él Hollandiában, többek között Utrechtben, teológiai doktorátust szerez, megkezdi az első magyar nyelvű enciklopédia, a Magyar Encyclopaedia szerkesztési munkálatait. Jómódú családból nősül, gyereke születik, aztán a hívó szóra 1653-ban családostul hazatér  Erdélybe. A gyulafehérvári kollégium tanárának nevezi ki II. Rákóczi György fejedelem, de a karteziánus gondolkodó összeütközik a hatalommal, a fejedelem leváltja, ám többen szót emelnek érte (pl. Rákóczi anyja, Lórántffy Zsuzsanna), s végül Kolozsvárra kerül. Beköszöntő beszéde "Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról és a magyaroknál való barbár állapotuk okairól" szól. A városban otthonra lel, iskolát teremt, dolgozik, dolgozik, dolgozik a magyarság kulturális elmaradottságának felszámolása érdekében. Mindössze 34 éves, amikor tüdőbajban meghal.


Áprily Lajos: Tavasz a házsongárdi temetőben

Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének


A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben.

Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem.

Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.

De a vasárnap délutáni csendben
nagyon dalolt a név zenéje bennem.

S amíg dalolt, a századokba néztem
s a holt professzor szellemét idéztem,

akinek egyszer meleg lett a vére
Aletta van der Maet meleg nevére.

Ha jött a harcok lázadó sötétje,
fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje.

S a dallamot karral kisérve halkan,
napsugaras nyugat dalolt a dalban,

hol a sötétség tenger-árja ellen
ragyogó gátat épített a szellem.

Aletta van der Maet nevét susogta,
mikor a béke bús szemét lefogta.

S mikor a hálátlan világ temette,
Aletta búja jajgatott felette,

míg dörgő fenséggel búgott le rája
a kálvinista templom orgonája.

Aztán a dal visszhangját vesztve, félve
belenémult a hervadásba, télbe.

Gyámoltalan nő - szól a régi fáma -
urát keresve, sírba ment utána...

A fényben, fenn a házsongárdi csendben
tovább dalolt a név zenéje bennem.

S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem,
egyetlen könny, hogy azt a dallamot
Aletta van der Maet-nak megköszönjem.


Itt a vers Darvas Iván előadásában.

2013. augusztus 3., szombat

Kommentár nélkül


"Más nyomokat pedig úgy semmisítettek meg, hogy a holtak közelében a hóba vizeltek."

Nem, nem a tettesek. A helyszínelő rendőrök. 

2013. augusztus 2., péntek

Zaza

Ülök reggel a teraszon a habos, hosszú kávé után, ölemben a kutya, dédelgetem... Azért ezt nem gondoltam magamról. Van remény: még én is (ebben a korban is) változhatok.

2013. augusztus 1., csütörtök

Elkellne néhány Széchenyi István

Feltűnt Hollandiában, hogy mennyi kerekesszékes (kivétel nélkül elektromos) mozog a parkokban, a sétálóutcákban, a múzeumokban – nemegyszer kísérővel.

Azt olvasom a FB-on, hogy egy kedves ismerős segítséget kér egy barátjának, aki "SM-betegként új kerekesszékre vár (a régi már 10 éves). Ahhoz, hogy megkaphassa, hozzá kell járulnia 250 ezer forinttal. Képzelhetitek, mennyi a nyugdíja." 

*** 

Hollandián belül többször vonatoztunk. Tiszta, kulturált kocsik, gyors és sűrűn közlekedő vonatok, mindegyiken ott a jel a biciklinek, nincs túlzsúfoltság...  Az egyik kocsiban két nyelven az ablakokba gravírozva a csend szó – egy férfi felveszi megcsörrenő telefonját, beszélni kezd, egy nő egy félmondattal az ablakra mutat, a férfi föláll és kimegy. 25 km-en a menetidő 12 perc. Személyvonat, gyorsvonat, intercity ugyanannyiba kerül, nincs pótjegy.

Nálunk ilyen a minőségi, pótdíjas szolgáltatás. Szülőfalum távolsága a várostól, ahová gimnáziumba jártam, 28 km – ez 46 perc. Negyven évvel ezelőtt is ennyi volt.

***

A hollandok a közlekedéshez egy chipkártyát használnak, mindegy, hogy vonatról, buszról, villamosról van-e szó: lehúzzák egy erre létesített szerkezeten, s nem kell vonaljegy, bérlet. A külföldi, az átutazó is válthat chipkártyát. Ezt az egészet tudja kezelni a rendszer.

Nálunk fényképes bérletigazolvány kell, aminek a kiváltásához személyigazolvány szükségeltetik (mintha nem válthatna bárki bérletet, mintha a fénykép nem lenne elég önmagam igazolására, mintha azon kívül lenne a bérletigazolványban bármilyen adat, amelynek a személyivel összhangban kell állnia). Másrészt viszont évek óta egy A4-es papírra nyomtatott 12 ablak, pecsét, aláírás jogosítja a pedagógusokat a félárú kedvezmény igénybevételére (a buszvezetők többsége el sem veszi, automatánál vett jegy esetében egyébként is kezelhetetlen) – igazán 21. századi technológia.

***

Amszterdamban a villamoson fülkében ülő kalauznő – ha nincs chipkártyád, nála lehet venni jegyet –, csinos egyenruhában, ápoltan. (Kizárólag egyenruhát viselő busz- és villamosvezetőket láttunk.) A központi pályaudvarra megyünk, a villamosvezető a végállomás előtt hangosan kifejezésre juttatja, mennyire örül, hogy süt a nap.

Nálunk, a Vértes Volán járatain kifejezetten kulturálatlan, mord – mondhatom: tahó – sofőrök (tisztelet a kivételnek), akik nemegyszer papucsot viselnek, de térdgatyán (nem térdnadrágon!) kívül hordott inget biztosan (formaruhájuk nincs, vagy nem követeli meg a főnökük), koszos a körmük, rágyújtanak, csalnak s visszaköszönni sem tudnak.