Utrecht

Az egykori római helyőrséget, a "Rajna bástyájá"-t a 11. században a német császárok pártfogolják, Bernold püspök Észak-Európa vallási központjává akarja fejleszteni...

Utrechtbe én Apáczai Csere János, illetve Aletta van der Maet miatt akartam eljutni.

Apáczai "Hollandiában megismerte a nyugati polgárosult társ. életét, műveltségét, tudományosságát, isk.-rendszerét, oktató-nevelési eszményeit; itt tájékozódott az ekkoriban zajló angol polgári forradalom eseményei felől is. 1651 szept.-ében feleségül vette Aletta van der Maet utrechti polgárlányt."  

A katedrális 112 m magas, gyönyörű, gótikus tornya (1321-1383) századokon át Németalföld legmagasabb építménye.

Ezen a boltíven keresztül 1674 előtt a székesegyházba (Domkerk) léptek.

 

A Domkerk (építésének kezdete 1254) épen maradt kereszthajója. A főhajót az 1674-es tomboló vihar ledöntötte, a támívek nem voltak elég erősek.

Apáczai 1648 és '53-ban között él Hollandiában, többek között Utrechtben, teológiai doktorátust szerez, megkezdi az első magyar nyelvű enciklopédia, a Magyar Encyclopaedia szerkesztési munkálatait. Jómódú családból nősül, gyereke születik, aztán a hívó szóra 1653-ban családostul hazatér  Erdélybe. A gyulafehérvári kollégium tanárának nevezi ki II. Rákóczi György fejedelem, de a karteziánus gondolkodó összeütközik a hatalommal, a fejedelem leváltja, ám többen szót emelnek érte (pl. Rákóczi anyja, Lórántffy Zsuzsanna), s végül Kolozsvárra kerül. Beköszöntő beszéde "Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról és a magyaroknál való barbár állapotuk okairól" szól. A városban otthonra lel, iskolát teremt, dolgozik, dolgozik, dolgozik a magyarság kulturális elmaradottságának felszámolása érdekében. Mindössze 34 éves, amikor tüdőbajban meghal.

Áprily Lajos: Tavasz a házsongárdi temetőben

Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének

A tavasz jött a parttalan időben

s megállt a házsongárdi temetőben.

Én tört kövön és porladó kereszten

Aletta van der Maet nevét kerestem.

Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,

s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.

De a vasárnap délutáni csendben

nagyon dalolt a név zenéje bennem.

S amíg dalolt, a századokba néztem

s a holt professzor szellemét idéztem,

akinek egyszer meleg lett a vére

Aletta van der Maet meleg nevére.

Ha jött a harcok lázadó sötétje,

fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje.

S a dallamot karral kisérve halkan,

napsugaras nyugat dalolt a dalban,

hol a sötétség tenger-árja ellen

ragyogó gátat épített a szellem.

Aletta van der Maet nevét susogta,

mikor a béke bús szemét lefogta.

S mikor a hálátlan világ temette,

Aletta búja jajgatott felette,

míg dörgő fenséggel búgott le rája

a kálvinista templom orgonája.

Aztán a dal visszhangját vesztve, félve

belenémult a hervadásba, télbe.

Gyámoltalan nő - szól a régi fáma -

urát keresve, sírba ment utána...

A fényben, fenn a házsongárdi csendben

tovább dalolt a név zenéje bennem.

S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem,

egyetlen könny, hogy azt a dallamot

Aletta van der Maet-nak megköszönjem.

Itt a vers Darvas Iván előadásában.