London 3.

A Globe

Shakespeare mellszobra az előcsarnokban.

Cs. Szabó László Shakespeare-esszéibe olvastam bele tegnap délután, aki 33 év alatt mintegy 100 előadást látott London különböző színházaiban a szerző darabjaiból. Ő írta a következő sorokat a Szeget szeggel kapcsán: „Shakespeare csakugyan mindenkié és minden koré. Megromlott a véleményünk önmagunkról s a civilizált fehér emberről általában; tudjuk, hogy egyszerre vagyunk űrértékben olyan veszedelmesek, mint a gyufákkal játszó kisgyermek és tehetetlenek, mint a vágóhídra szánt barom. A klasszikus tragédiák kétoldalt szivárványlón felmeredő sziklaszorosának mai, posványos fenekén is ő vezet kőről kőre lépve; önkicsinylő, megromlott közérzetünknek ő a legnemesebb tolmácsa. Még ha cinikus is, mindig kíméletes.”

Az eredeti Globe-ot 1599-ben építették, de 1613-ban egy kellékként használt ágyú lángra lobbantotta a nádtetőt, s az épület leégett. Újra felépítették, 1642-ben a puritán elveket valló kormány azonban bezáratott minden színházat (egek!, félt a színházak közvetítette erkölcsi fertőtől), 1644-ben le is bontották.

Az újjáépítést egy amerikai színész, rendező, producer: Sam Wanamaker kezdeményezte. 1970-ben létrehozott egy alapítványt, amely célul tűzte ki az új Globe felépítését egy hozzá kapcsolódó oktatóközpont és állandó kiállítás megteremtésével együtt. 1993-ban bekövetkezett haláláig dolgozott az ügyön – ekkor már zajlott az építkezés –, de az átadást nem érhette meg (1997).  A rekonstrukció hiteles források (korabeli panorámarajzok a környékről, ásatások, Shakespeare darabjaiban lévő utalások) alapján készült, s az eredeti helyétől mintegy 200 méterre épült fel. "A Globe nem más (...),  mint a legjobb arra vonatkozó elképzelésünk, milyen is lehetett Shakespeare hajdani színháza" –  olvasom a helyben kapott magyar nyelvű (!) ismertetőben.

A kiállítást önállóan lehet megnézni, a színházban egy fiatal srác a vezetőnk: nem tudok angolul, de olyan hevesen gesztikulál, magyaráz, prezentál, hogy nyelvtudás nélkül is élvezetes (Nóra néha fordít).

 

Időszalag a kiállítótérből.

Shakespeare kézírása.

Ivókút  – míg valaki meg nem nyitotta a csapot, s oda nem tartotta az üvegét a korsó alá, azt hittem: egyszerűen szobor.

Járólápokba vésve a számtalan adományozó neve.

A színpad. A pillérek (The Pillars Hercules) nem márványból, hanem festett tölgyfából készültek.

A színpad fölötti mennyezet, az állatövekkel díszített égbolt (The Heavens), padlásteret takar: innen ereszkedtek alá az istenek, angyalok... A zenészek erkélyére éppen most emelnek be valamit – de itt játszódik a híres erkély-jelenet is. Tőle jobbra és balra a lordok és ladyk – "akiket valószínűleg jobban érdekelt, hogy lássák őket, mint az, hogy ők lássák a darabot" – páholyai. Ezektől jobbra és balra (már a színpad oldalvonala fölött) a módosabbak (The Gentlemen's Rooms) kényelmesebb ülőhelye  látszik.

 

A feljárattól jobbra, az emeleten (a színpad oldalvonala fölött) a módosabbak (The Gentlemen's Rooms) díszített páholyai látszanak. Az udvarban (The Yard) Shakespeare korában kb. 1000 filléres néző állva nézhette az előadást (az idegenvezető ismertetése szerint nemegyszer szükségüket is ott végezték). A mai Globe-ban 700 állóhely van, a jegy mindössze 5 fontba kerül.

A Globe társulata áprilistól októberig játszik, Shakespeare-n kívül modern szerzőket is – évente úgy negyedmillió néző előtt.

 

 Könyv alakú pad a színháznál.

A színház a Millennium hídról nézve.

A híd, amelyet 2000-ben adtak át, gyalogos híd – a Tate Moderntől, a Globe-tól vezet a Temze túlpartjára, a Szent Pál katedrálishoz.

London 2.

A Hyde Park

Pihennek, bicikliznek (nem mindenhol szabad), futnak (a városban is, délben, reggel, este, délután; babakocsival, kutyával, párban, egyedül...).

 

És szónolkolnak.

Kisiskolások játszanak, futkároznak... Egyenruhát hordanak: rakott szoknya, nadrág (sötétkék, fekete, barna, zöld, szürke), blúz, ing  (fehér, világoskék), nyakkendő (kék/bordó/zöld/narancssárga-fehér csíkos, a lányokon is), pulóver  (a szoknya/nadrág színével megegyező), nyáron a kislányokon egyen-nyári-ruha (hogy kell írni? – az egyen- csak összetételben létezik, de nem nyári egyenruha). És nem sérül az egyéniségük.

Testnevelésóra.

British Summer Time

 És laknak: emberek...

állatok...

 

növények...

London 1.

London nem szép – szép Budapest, Prága, Amszterdam, Párizs, Velence... Amikor első nap  kiszállunk a Liverpool streeten, látjuk a magas, modern, csupa üveg épületeket, majd áthaladunk a Tower hídon, megpillantjuk a filmgyári díszletnek tűnő Towert, délután a Westminster környékén sétálunk, kis csalódást érzünk (Nóra nem). Aztán második nap már jobban tetszik, harmadik nap még jobban... Nem, nem szépül meg – érdekes, izgalmas, működő, élhető város. Nincs kosz, összesen kétszer láttunk falfirkát.

A szállodától busszal indulunk aznapi úti célunkhoz és haza, közben pedig rengeteget gyalogolunk: egy hét után érezzük a teret. Az emeletes buszon fönt utazunk (nem is metróztunk), elöl ülünk : minden nap városnézés buszjegyáron. (És busszal minden fontos helyre el lehet jutni. És nincs tömegnyomor, és szinte nincs álló utas.) Ideális, turistáknak való idő volt: 22-23 fok, egyszer-kétszer rövid ideig tartó eső. És a gyermek értett, megszólalt, tolmácsolt.

Madártávlatból

 

VB

"Itthon viszont az én egykori nézőim már nem néznek tévét, mert az állami csatornákat felszínesnek, elfogultnak és túlpolitizáltnak, a kereskedelmi csatornákat pedig alacsony szellemi színvonalúnak tartják" – olvastam nemrég egy Kepes-interjúban. Én is Kepes egykori nézői közé tartozom (meg Vitrayéi közé).

Foci EB-k, VB-k idején azonban úgy a közepe tájától én is tévé elé ülök, s arra gondolok: jaj, csak ne GTK legyen a közvetítő! Azt hallom: ő egy sztár. (Ja, én meg egykori néző.) Ömlik belőle a szó, a monitorán ömlő huszadrangú adatokat ismerteti (érdemes-e tudni, ezért nézzük-e a játékot?), miközben megy a meccs. Felkapott mondatvégi hangsúlyai fülsértőek – főnökei elküldhetnék egy fonetikatanárhoz. Nem mintha a többi sportriportert egy napon lehetne említeni a hajdaniakkal. A bronzmeccsen nem a helyzet magaslatán lévő bíró neve a játék végére sem derül ki, a nemzetisége sem. A mérkőzés előtti 20 percben gyerekkorom alvós babája elevenedik meg a képernyőn, a műsorvezetőnő elméretezett műszempilláját rebegtetve nem mond semmit, az unott arcú szakértők csépelik a szalmát, 20 perc alatt a különböző megszólalók kilencszer idézik, hogy a holland szövetségi kapitány szerint a bronzmeccset nem kellene lejátszani (mennyibe kerül egy műsorperc?)

Még jó, hogy Németországban is láttam két közvetítést. Ja, ott focizni is tudnak. (Én a portugáloknak meg a spanyoloknak szurkoltam.)

Újra itthon

Öt nap Németország, egy hét London után két napja újra itthon. Kinti takarítás, itthoni mosás részben abszolválva, a lekvár kajszibarackból befőzve (11x720 ml plusz két kisebb üveg), hivatalos postaláda átnézve, halasztott kötelesség függőben... Élménybeszámoló következik rapszodikus rendben és amikor-kedvem-tartja időközönként: megmaradt olvasóimnak, magamnak, családi krónikának.

Ja: Zazára londoni utazásunk idején Á. vigyázott, kölcsönös elégedettségről számoltak be, ki-ki a maga nyelvén. Á. kiköltözött a kutyához a kertbe (alapszabály: az állat az emberhez kötődik, de mivel Zaza Á.-t csak ritkán és rövid ideig látta, legalább a terep legyen ismerős), minden nap programot csinált (neki): voltak Szentendrén, Pesten, Párkányban; fodrásznál, étteremben, barátoknál... Amikor induláskor Ferihegyen (én továbbra is így hívom) kiszállt Balázs és Nóra, a kutya ugatott, szabadulni akart a biztonsági övből, kapaszkodott volna belém. Amikor visszanéztem, azt láttam: két lábon áll, néz utánunk, de már csendben van. Á. azt mondta: egy darabig még így maradt, szegény nem értette, hová tűntek a gazdák, olyan még sosem volt, hogy őt más valaki viszi el, de aztán a kertben megnyugodott. Viszontlátáskor kitörő boldogsággal fogadott bennünket.

Németországba Nyergesújfalu egyik testvérvárosába, Neu Wulmstorfba utaztam harmadmagammal egy delegáció tagjaként (innen is köszönet a lehetőségért), London idei családi nyaralásunk volt – erre fél éve készültünk, a német út hirtelen jött. Innen is, onnan is megpakolva hoztam haza a virtuális bőröndöm.

Hamburgba Bécsből repültünk az Air Berlin járatával, Londonba Pestről Ryanairrel.

Ez a kép Londonból hazafelé készült, éppen a tenger fölé érünk (Északi-tenger? Biztos nem a La Manche. Talán É.Á. tudja.)

Ami furcsa (de lehet: csak tudatlan vagyok): sem Bécsben, sem Hamburgban nem volt útlevélvizsgálat, de Londonban és Pesten igen. Az Air Berlin udvarias, hűvös, arisztokratikus viselkedésű stewardessei után konstatálom (bár nem először látom), hogy a fapados járaton a légiutas-kísérők kereskedők is: az ételen, italon kívül márkás illatszereket kínálnak – vajon ki vásárol így/itt... Feltűnő, hogy a fapados járatra milyen kevesen adnak fel csomagot: a mintegy 180 utas negyede sem várja Pesten a bőröndjét.

London érdekes, izgalmas város – szépnek nem mondanám –, ha beszélném a nyelvet, hosszabb időt is el tudnék ott tölteni. Madame Tussaud-nál nem jártunk (London hallatán öt emberből három ezt kérdezi): semmilyen híres ember megszólalásig hasonló viaszfigurája nem érdekel.

Repülni

Néha megszalad: egy héten belül háromszor. Itt éppen Hamburgból haza.

N. készülődik