Via Francigena 4.

Nemes Nagy Ágnes: ISTENRŐL

Hiánybetegségeink legnagyobbika

Lásd be, Uram, így nem lehet. Így nem lehet teremteni. Ilyen tojáshéj-Földet helyezni az űrbe, ilyen tojáshéjéletet a Földre, és abba – felfoghatatlan büntetésként – tudatot. Ez túl kevés, ez túl sok. Ez mértéktévesztés, Uram.

Mért kívánod, hogy két tenyérrel átfogható, gyerekjáték-koponyánkba egy univerzumot gyömöszöljünk? Vagy úgy teszel velünk, mint a tölgy makkjával, amelybe egy teljes tölgyfát gyömöszöltél?

Nem bánnék soha úgy a kutyámmal, mint Te velem.

Léted nem tudományos, hanem erkölcsi képtelenség. Ilyen világ teremtőjeként létedet feltételezni: blaszfémia.

Legalább ne tettél volna annyi csalogatót a csapdába. Ne csináltál volna felhőt, hálát, aranyfejet az őszi akácnak. Ne ismernénk a vékony, zöldes, édes-édes ízt: a létét. Irtózatos a Te édes lépvessződ, Uram!

Tudod te, milyen a vércukorszint süllyedése? Tudod te, milyen a leukoplákia halvány kicsi foltja növőben? Tudod te, milyen a félelem? A testi kín? A becstelenség? Tudod-e, hány wattos fényerővel tündöklik a gyilkos?

Úsztál folyóban? Ettél citromalmát? Fogtál-e körzőt, téglát, cédulát? Van körmöd? Élő fára vésni véle, krikszkrakszokat hámló platánra, míg

megy odafönt, megy-megy a délután? Van odaföntöd? Van neked fölötted?

Egy szót se szóltam.

Templomok, kolostorok

Zarándoklat nélkül is minden utazásomon bemegyek a templomokba (túrázáskor erdőn-mezőn megnézem, lefényképezem az út menti kereszteket is) ‒ a templomok nekem nem a vallásos áhítat helyszínei, másfajta áhítatot érzek: az emberi teremtés erejét, az akár évszázadokon át kitartó építkezés eredményét csodálom, a hitből művészi alkotást létrehozó mesterek előtt hajtok fejet. Különös csodálattal vagyok a romanika és a gótika iránt, az úton sok szépséget láttunk.

Lucca, a Szent Mártonról elnevezett dóm  ‒ sajnos, 9 óra tájban még nem volt nyitva, a vasárnapi mise 11-kor kezdődött.

Már Lucca falain kívül, útközben: a templom zsúfolásig tele a vasárnapi misére érkezőkkel. A szertartás előtt három babát keresztel meg a fekete pap. 

Capannori

                                                                          Porcari

Altopascio

Fucecchio

San Miniato, ferences templom és kolostor.

A kolostor San Miniatóban, szálláshelyünk.

San Miniato püspöki székhely is.

A 12-13. században épült a Santa Maria in Chianni templom.

A legfantasztikusabb szobánk: fejünknél a templom fala.

  A szálláshelyünk.

            San Gimignano ‒ a szerény külsejű székesegyház belül csodákat rejt.

Colle di Val d'Elsa

Colle di Val d'Elsa

Strove

Abbadia Isola

Siena, domonkosok temploma.

Siena, dóm.

Nemes Nagy Ágnes: Amikor

Amikor én istent faragtam,

kemény köveket válogattam.

Keményebbeket, mint a testem,

hogyha vigasztal, elhihessem.

Via Francigena 3.

Evés, ivás

Reggelire valami édes ‒ a croissant és társai mindenütt friss, a kávé (az eszpresszó gyűszűnyi) mindenütt jó. A paradicsomnak íze van, a narancs lédús áprilisban is. A folyós bor minden este jó minőségű, a pizza kiváló, a tészta (ezzel-azzal) előétel, a felvágottak frissek, a sajtok zamatosak. A toszkán kenyér viszont kemény kérgű és sótlan (ennek okát többféle legenda magyarázza). A bár nem éjszakai szórakozóhely, a kis üzletekben szívesen csinálnak tizenkettőnknek a kiválasztott árukból szendvicset, vegánságra és gluténérzékenységre is tekintettel. Mindenütt lehet kártyával fizetni (tavalyi Nápoly környéki tapasztalataimmal ellentétben), készségesen pecsételnek a zarándokútlevélbe.

Ettünk étteremben, civilek, ill. plébánia által üzemeltetett szálláshelyen, kolostorban és  magánszemély kertjében, ahol egy szál idős férfi látja el a vendégeket, s a fizetség tetszőleges.

 A bruschettát ideje itthon is bevezetni.

Fejedelmi volt Sienában az utolsó vacsora ‒ ez itt csak az előétel. 

A legfantasztikusabb élmény azonban Abbadia Isolához fűződik. A kolostor zarándokszállásként működik, egybeépülve a középkori templommal és a 19. században épített kápolnával, amelyet a civilek használnak.

A kápolnában iskolai székek, az asztalok viaszosvászonnal leterítve, a falakon olajfestmények... és hideg (eső után vagyunk).

Egy idős nő és két idős férfi szolgál ki bennünket (nem csak a mi csapatunk van itt). A konyha a kolostorban az emeleten van ‒ minden tál étellel le kell jönni a nem mai léptékű lépcsőn, át az udvaron, be a kápolnába. Paradicsomos tészta az előétel, a fő fogás zöldséges omlett friss salátával, a desszert olasz húsvéti kalács és bor. A vendéglátók boldogok, hogy ízlik a főztjük. A 80 körüli pap mesél: mit látunk a falakon, hogy működik a közösségük, megmutatja azt is, hogy szól a harang.

Vége már a fűtési idénynek, de a szobákban kérésünkre elindítják a fűtést. És ‒ állítólag a kedvünkért ‒ a kolostorral szemben kinyit a bár. M. meghívja a társaságot egy grappára. Kétféle van: a "kocsmáros" a sárgás színűt ajánlja. Finom. Néhány helyi férfi kinéz a másik teremből. Indulunk "haza", de van, aki még most ér ide közülünk ‒ visszafordulunk. A második kör grappa már nem jön ki a (valószínűleg) érleltebb fajtából ‒ nem lehet nagy a hétköznapi forgalom ‒, de a másik sem rossz. "Ne haragudjatok, hogy csak ilyen vén faszik vannak itt" ‒ mondja a kocsmáros. Nem haragszunk.

Via Francigena 2.

Nem vállalkozom a neten (is) fellelhető információk ismertetésére a nevezetességekről ‒ benyomásokat, élményeket szeretnék rögzíteni.

Az már landolás közben is látszott, milyen sűrűn lakott területre érkezünk. Az első napon végig aszfalton gyalogoltunk, Luccát a Porta Elisa kapun át hagytuk el, de közigazgatásilag még sokáig Luccához tartozó településeken keresztül haladtunk, egyik érte a másikat.

A teljes útvonal (meg nem nevezve a tanyákat, az "Agriturismo" objektumait): Lucca ‒ Poreari ‒ Altopascio ‒ Fucecchio ‒ San Miniato ‒ Chianni ‒ Gambassi Terme ‒ San Gimignano ‒ Colle di Val d'Elsa - Strove ‒ Abbadia Isola ‒ Monteriggione ‒ Siena. (Fotók a Facebook oldalamon.)

A táj

Induláskor sokáig jobbról a toszkán dombok keretezték utunkat, balról az Appeninek. A tavaszi kékek és zöldek fényben és árnyékban szemet pihentető, nyugalmat és valami fenséget sugárzó látványa... A felkiáltójelként magasodó ciprusok... A szőlőültetvények... A dombok hajlatában megbúvó vízgyűjtők...

A píneák... Még sosem láttam ilyen közelről píneatörzset! Mint ahogy nem láttam még articsókát sem a maga természetes körülményei között, rozmaringot sem virágzó állapotában. Ciklámennel is csak csak cserépben találkoztam eddig. 

Az olajfaligetek... Tanyák... udvarházak inkább - modern gépek, itt-ott folyik a tavaszi munka, sok épület előtt kinn a tábla, hogy vendéglátásra is készek.

Patakok, folyók: az Arno az Elsa.

Via Francigena (ápr.15-22.) 1.

Áprilisban hétnapos, gyalogos zarándoklaton vettem rész Toszkánában. Évekkel ezelőtt láttam először a Pannon Pilgrim hirdetését a Facebookon, akkor még dolgoztam, de az ajánlat gyökeret vert a fejemben: Toszkána gyalog... Mióta szabad vagyok, rendszeresen gyalogolok, no de bírnám-e egy héten keresztül minden nap... Zarándoklat... én nem vagyok vallásos... Az ár évről évre magasabb... rászánhatok-e ennyit magamra... December elejére megérett a döntés: igen, megyek. Kell még egy rendes hátizsák, egy pihekönnyű hálózsák, néhány apróság ‒ bakancsom már volt. Tél végére a húgom is eldöntötte: csatlakozik.

Nem tettem fogadalmat, nincs vezekelni valóm, nem kérem égiek segítségét, általában jóban vagyok magammal ‒ az útra kulturális-természeti élményért mentem, és egyfajta  sportteljesítménynek tekintem.

A Via Francigena középkori zarándokútvonal Canterburytől Rómáig (sőt tovább, Pugliáig), kb. 1700 km hosszú. A 10. századból származik az első írásos említése: Sigeric érsek Canterburyből indult, hogy a pápa kezéből átvegye a palliumát. Az idők folyamán a zarándokút feledésbe merült, aztán néhány évtizede újra felfedezték. 1994-ben az Európa Tanács Európai Kulturális Úttá nyilvánította, s lassan elindult rajta az élet (kiépítettsége nem hasonlítható az El Caminóhoz). A Pannon Pilgrim három egymás utáni olaszországi szakaszra (Lucca ‒ Siena, Siena ‒ Montefiascone, Montefiascone ‒ Róma) szervez zarándoklatot, én az elsőn mentem végig. Az útvonal sűrűn és többféleképpen jelzett ‒ helyi közösségek, települések tartják karban. 

A zarándokútlevélbe kávézóban, múzeumban, üzletben, szálláson, templomban lehet pecsétet kérni.

A PP egyik alapítója, Gábor történelmi-kulturális-szakrális vonatkozásban mindent tud, élvezetesen mesél, helyismerete óriási, beszéli a nyelvet, minden felmerülő problémát derűsen megold ‒ és nem utolsó szempont: ő szállította a csomagokat (csak a "napi" hátizsákot vittük magunkkal). A túravezetőnk Eszter volt ‒ kiegyensúlyozott, segítőkész és felkészült. A csoport pedig 11 középosztálybeli nő 46 és 68 év között, többen tavaly vagy néhány éve már a középső szakaszon és végiggyalogoltak. (Gábor elmondása szerint ritka a férfi a csoportokban ‒ nem általában, hanem a magyarok között, ezt a szállásokon magunk is tapasztaltuk).

Különböző mérőeszközök szerint összesen, a városnézéseket is beleszámítva 150-160 km-t tettünk meg. Szerencsénk volt az idővel: 20 fok körüli hőmérsékleten, többnyire napsütésben gyalogoltunk, egyetlen délután esett az eső. Egyszer sem éreztem úgy a nap végén, hogy ne tudnék még továbbmenni. Nem bántam meg, hogy bőrbakancsot vittem, egy pici vízhólyaggal a sarkamon, ami fájdalmat nem okozott, jártam meg az utat. A túrabotokat viszont csak megsétáltattam.

(Folyt. köv.)

 

Két éve, mióta szabad vagyok, rengeteget tanultam. Tizenkét éve (azóta van kertünk) fogalmazódott meg bennem először, hogy kinn a kertben, órákon át guggolva, gyomlálva, a szabad levegő, a szél, a nap, a természet hangjai átmossák nem is csak a tudatom, de a gyomortájékon szorító érzést is megszüntetik. Időlegesen, egyelőre. Amikor nagyon felgyülemlett a stressz, sokszor gondoltam, hogy gyalogolni kellene ‒ rendszeresen és sokat. Aztán eljött az ideje.

 

A városból kivezető utak, a legközelebbi környék, a Kerek-tó, a Vaskapu, Hegymeg… Aztán tovább, társasággal és egyedül; túrakönyvek, túrafelszerelés, appok… Növények neve, nyílási ideje, fellelhetőségük… Útvonalak, helyszínek, aztán helyszínek más útvonalon, aztán útvonalak térkép nélkül is meg különböző évszakokban…

 

Évszakok… Régen tudatosítottam a felismerést: öröm az évszakváltást várni, figyelni. Nem szeretnék az „örök” tavaszban, pláne nem az „örök” nyárban élni. Amikor Á. kicsi volt, új helyen az volt neki az első, hogy szemrevételezze: hány fekhely van. Eleget költöztem életemben: nekem az, hová lehet tenni a karácsonyfát. Most ha egy különösen szép útvonalat, kilátópontot fedezek fel: milyen lehet ősszel, télen…

 

Kilátópontok… A Kémény-szikla és az Öreg-szirt Kesztölc fölött, az Öreg-kő Bajót közelében, a Hegyes-kő Tokod fölött a legek. És persze a Prédikálószék.

 

Helyesírás… Dobogó-kő vagy Dobogókő, Hegyes-kő vagy Hegyeskő. Kötőjellel van a térképen, turista kiadványokban – és jól van: így írandó földrajzi névként, de egybe, ha helység(rész)nevet jelent. Néha (?) nehéz elkülöníteni. Biztos vagyok benne, hogy a Dobogókőt (a fenti kivételével) kötőjellel soha le nem írtam.

 

„Adjon Isten jó napot, jó munkát!” A szerszám megáll a kézben, a fej felemelkedik, a hát kiegyenesedik… pár percnyi megállás, pár szó… Tegnapelőtt a tokodi pincevölgyben egy idős férfi (az időérzékelés pillanatnyi zavarában azt gondoltam: egy bácsi) az almafáival bíbelt (J). Nem jött a számra a köszöntés… s fejben évtizedek élményeinek cikázása, hogy miért nem. De azért váltottunk pár szót: a barackfáknak ott hátul nem esett bajuk (éjjelre mínusz sokat ígért a meteorológia).

A héten

 1. „Navracsics »kiválóan tárgyal Brüsszelben, de nem úriemberekkel, hanem gazemberekkel«. Lázár szerint a lengyelektől azt kérték, hogy »köpjék le a magyarokat, kapnak pénzt, megtették, de nem kaptak«. »Tőlünk meg azt kérik brüsszeli, kokainon élő úriemberek, hogy köpjünk fel és álljunk alá«.” 

 Le style c'est l'homme.

 

2. „Rengeteg forrás és lehetőség származik abból, hogy az egyetemek nemzetközi akkreditációjuk révén be vannak kötve az európai egyetemi életbe. Hiába lennének tehát magyar salátatörvények alapján érvényesek a címek kevesebb feltétel teljesülésekor, ezek az európai források mind elapadnának…” 

Bekötve Európába? Hát, ez a baj!

 

3. „Felavatta a Mi Hazánk a Horthy-szobrot Dúró Dóra irodájában. A szélsőjobbos párt azt szeretné, ha a második bécsi döntést a „hazatérés napjává” tennék.”

Historia est magistra vitae, gondolták optimista elődeink.

 

 4. „Üzemanyagra gyűjt a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány…”

 Családbarát kormány, sőt „mi a családok támogatásában vagyunk világbajnokok”.

 

5. A Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke, Borhy László és a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke, Tóth László együttműködési megállapodást írt alá a magyar felsőoktatásban elérhető új képzésről. A megállapodás szerint minden magyar egyetemen és főiskolán elkezdődhet a judo alapismereteinek oktatása, különös tekintettel a biztonságos esés technikáinak elsajátítására.

 És a dekázás?

 

6. „Etyek fideszes polgármestere átfestetne egy színes mandalát a helyi iskola falán, mert szerinte az szivárványos propaganda”.

 Kényszeres megfelelés az alsóbb szinteken - az igazi gáz: az iskolavezetés szófogadása.

 

7. „A pedagógusok beszámolója szerint Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár világossá tette, hogy a kormány nem fogja saját forrásból, tehát a központi költségvetésből emelni a tanárok bérét, és a tanárok más sztrájkköveteléseinek teljesítésére sem áll készen a minisztérium. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón is arról beszélt, hogy kizárólag uniós forrásokban gondolkodik a kabinet, amikor a tanárok bérfejlesztéséről van szó.”

Saját forrást a kormány felvidéki gyerekek 16 iskolabuszára, a hitoktatás támogatásának megduplázására, a Vodafon megvásárlására, tűzijátékra  stb., stb., stb. (hogy csak a legutóbbiakat említsem) fordít. Uniós források vagy lesznek, vagy nem, mindenesetre lehet „Brüsszel” ellen hangolni a híveket és a hívőket.

Tegnap egy éve halogatott munkával töltöttem a napom: egy élet munkaügyi dokumentumait selejteztem. Vannak köztük kedvesek (megvan pl. ötödéves gyakorlótanításom értékelése mindkét szakomból, az egyetemi patronáló tanárunk által írt – volt ilyen! – jellemzés az első álláspályázatomhoz, az akkor, 1981-ben írt önéletrajzom) és vannak kellemetlenek (hetünk ellen indított, 3 évig tartó, másodfokon is megnyert koncepciós munkaügyi per iratanyaga…).

Ez itt a gimnáziumi (Balassi Bálint Gimnázium, Balassagyarmat) ballagási meghívónk 1976-ból. Nyitó oldalán Farkas András szénrajza – a kép most is ott függ a régi épület lépcsőfordulójában –, a meghívó ugyanígy nézett ki 10 évvel későbbi osztályom ballagásakor is, talán még ma is. Huszonöt fős osztályunkból hárman már nem élnek.