Via Francigena 3.

Evés, ivás

Reggelire valami édes ‒ a croissant és társai mindenütt friss, a kávé (az eszpresszó gyűszűnyi) mindenütt jó. A paradicsomnak íze van, a narancs lédús áprilisban is. A folyós bor minden este jó minőségű, a pizza kiváló, a tészta (ezzel-azzal) előétel, a felvágottak frissek, a sajtok zamatosak. A toszkán kenyér viszont kemény kérgű és sótlan (ennek okát többféle legenda magyarázza). A bár nem éjszakai szórakozóhely, a kis üzletekben szívesen csinálnak tizenkettőnknek a kiválasztott árukból szendvicset, vegánságra és gluténérzékenységre is tekintettel. Mindenütt lehet kártyával fizetni (tavalyi Nápoly környéki tapasztalataimmal ellentétben), készségesen pecsételnek a zarándokútlevélbe.

Ettünk étteremben, civilek, ill. plébánia által üzemeltetett szálláshelyen, kolostorban és  magánszemély kertjében, ahol egy szál idős férfi látja el a vendégeket, s a fizetség tetszőleges.

 A bruschettát ideje itthon is bevezetni.

Fejedelmi volt Sienában az utolsó vacsora ‒ ez itt csak az előétel. 

A legfantasztikusabb élmény azonban Abbadia Isolához fűződik. A kolostor zarándokszállásként működik, egybeépülve a középkori templommal és a 19. században épített kápolnával, amelyet a civilek használnak.

A kápolnában iskolai székek, az asztalok viaszosvászonnal leterítve, a falakon olajfestmények... és hideg (eső után vagyunk).

Egy idős nő és két idős férfi szolgál ki bennünket (nem csak a mi csapatunk van itt). A konyha a kolostorban az emeleten van ‒ minden tál étellel le kell jönni a nem mai léptékű lépcsőn, át az udvaron, be a kápolnába. Paradicsomos tészta az előétel, a fő fogás zöldséges omlett friss salátával, a desszert olasz húsvéti kalács és bor. A vendéglátók boldogok, hogy ízlik a főztjük. A 80 körüli pap mesél: mit látunk a falakon, hogy működik a közösségük, megmutatja azt is, hogy szól a harang.

Vége már a fűtési idénynek, de a szobákban kérésünkre elindítják a fűtést. És ‒ állítólag a kedvünkért ‒ a kolostorral szemben kinyit a bár. M. meghívja a társaságot egy grappára. Kétféle van: a "kocsmáros" a sárgás színűt ajánlja. Finom. Néhány helyi férfi kinéz a másik teremből. Indulunk "haza", de van, aki még most ér ide közülünk ‒ visszafordulunk. A második kör grappa már nem jön ki a (valószínűleg) érleltebb fajtából ‒ nem lehet nagy a hétköznapi forgalom ‒, de a másik sem rossz. "Ne haragudjatok, hogy csak ilyen vén faszik vannak itt" ‒ mondja a kocsmáros. Nem haragszunk.