2010. június 30., szerda

Más – ugyanúgy

„A kormányfő azt nyilatkozta: »olyan személyt jelöltem köztársasági elnöknek, akit a következő néhány év munkájának szempontjából a legalkalmasabbnak ítéltem«.”

Más tér és idő, más szereplők – hasonló helyzet: ilyesmit mondott a hírek szerint a város első embere is, amikor a Szent Imre igazgatójával kapcsolatos előterjesztés a képviselők elé került.

A következő néhány év munkája – ez itt a kérdés.

Megáll az eszem, és ácsorog...

Valamikor májusban azzal jött haza a gyermek, hogy az iskolában kaptak egy listát: két szakosztályt kellett választani, s ott kötelező sportolni. Kicsit ideges leszek ezektől a kötelezőktől, mondtam neki, hogy iskolába járni kötelező, szakosztályban sportolni nem. A röplabdát és a teniszt választotta, ennyiben maradtunk. Komolytalan, gondoltam: kit és mire kötelez egy kiskorú gyerek aláírása… Aztán jó két hét múlva hallottam, hogy a következő tanévtől kezdve az esztergomi önkormányzat fenntartásában működő iskolák (az összes-e, nem tudom: a Dobó, a Szent Imre, a József Attila biztos) tanulóinak heti 10 testnevelésórájuk lesz: 6 beépítve az órarendbe, 4 délután. Ekkor fogtam fel a korábbi információt.

Meghallgatásakor a miniszter többek között a mindennapi testnevelés fontosságát említette. Legyintettem: ebben semmi új nincs, a lehetőség benne van a ’93-as közoktatási törvényben. (Utánanéztem az interneten, van, ahol csinálják is.) Az illetékes államtitkár nyilatkozataiból az derült ki, hogy új közoktatási törvény készül, 2011-ben tervezik elfogadni. A heti 10 testnevelés tehát nem valami új, központi direktíva, ami elkerülte a figyelmem. Nem mellesleg nonszensz, de Esztergomban lehetséges.

Hogy teremtik meg a 10 testnevelés technikai feltételeit (a szakemberi a legkevesebb), milyen fejlesztések lesznek szeptemberig? Ugyan kérem. Meg kell oldani, és kész. Mellékes, hogy a városi sportcsarnok borzalmas állapotban van (amikor még az istvánosok odajártak, télen pl. nem is igen fűtötték), az iskolai tornatermek (már ahol annak lehet nevezni) kihasználtsága teljes, az élményfürdőben a belső térben nincs úszómedence (most majd felfedezik a "buborékot"?) stb., stb., stb. De nincs kétségem, hogy az iskolák pedagógiai programját majd módosítják, szakértik, elfogadják. Hogy az órarendileg hárommal több óra, a két délutánt (estét?) lefoglaló négy kinél minek a rovására megy, hogy mikor fog hazaérni egy gyerek, hogy lesz-e ideje, módja másra (zeneiskolára pl., nyelvtanulásra), az ötletgazdát nem érdekli, neki nyilván más szempontjai vannak. Mellékes, hogy a családok nem sporttagozatra íratták be a gyerekeket (nem baj, ha van; baj, ha kényszer) mellékes, hogy senki nem tájékoztatta a szülőket (szülői értekezlet nem volt, évzárón szó sem esett róla)…

Volt idő, amikor Magyarország a vas és acél országa akart lenni, amikor rizst akartak termelni, narancsot… Most pedig Esztergom megirigyelte Dorog sportiskolai osztályait? Vagy időben előkészülünk a majdani magyarországi olimpiára, felhívjuk magunkra a figyelmet, hogy Esztergom netán versenyszínhely legyen? Vagy kísérleti terep, pápább a pápánál: mit nekünk mindennapi testnevelés, rögtön mindennapi két testnevelés?! Vagy?


Update júl. 2.

"Hetente legalább öt testnevelés órát kellene tartani az általános iskola mind a nyolc évfolyamán a 2014-2015-ös tanévtől a Fidesz-KDNP tervei szerint. A sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló új indítványt pénteken nyújtották be kormánypárti politikusok (…)

A közoktatási törvényt módosító, a mindennapos testnevelés órát előíró rendelkezéseket a 2011-2012-es tanévben vezetnék be az első és az ötödik évfolyamon, majd felmenő rendszerben alkalmaznák. A heti öt testnevelés órát az 1-8. évfolyamokon először a 2014-2015-ös tanévben kellene egységesen alkalmazni."



Nem most azonnal, nem tízet, szó sincs a középiskoláról – így nincs is kifogásom, persze ha a technikai feltételeit is megteremtik. De akkor itt?

2010. június 28., hétfő

"Schmitt Pál emlékeztetett arra, hogy mindegyik államfőnek volt egyéni célkitűzése. Jelezte: neki kiemelten fontos (...) a magyar nyelv megmentése és továbbfejlesztése..."

Mitől, kitől kell megmenteni a magyar nyelvet?
Egy nyelv életében igen ritkán van szükség direkt beavatkozásra, azaz fejlesztésre – fejlődik (változik) az magától. Isten ments, hogy politikusok nyelvújítóknak (is) képzeljék magukat!

Hacsak nem valami újbeszélről van szó.

2010. június 27., vasárnap

Tegnap egy szépséges völgyben, kedves embereknél boroztunk: itt. Ma pedig itt hallgattunk gyönyörű zenét. Mind a kétszer megúsztuk eső nélkül.

2010. június 25., péntek

Egy fejezet végén

A gyermek táborban van, néha megfeledkezem erről. Az előbb például megreccsent valami, s azt hittem, ő fordult meg az ágyában. A következő pillanatban aztán eszembe jutott, hogy nem lehet. Már elsős korában is elment Bélavárra, az osztályból egyedül, pedig nem vagány. Minden este felhívjuk, ma hallottam a hangján, hogy rosszkedvű. Aztán kiderült, hogy a "Ki mit tud"-on utolsók lettek – ketten alkottak egy csapatot (más csapatokban többen voltak), kitaláltak valamit, de csak ekkora sikere volt. Én örülök, hogy kiállt: nem szeret szerepelni, nem dühöng benne a versenyszellem.

Befejezte az alsó tagozatot. Túl van egy csalódáson: nem vették fel a nyolcosztályos gimnáziumba. De a legnagyobb eredmény, hogy szeret iskolába járni. Egész évben tisztességesen dolgozott, van kötelességérzete, meg akart felelni a tanító néninek is, nekünk is. Megtanult mindent, amire építeni lehet, nincsenek lyukak a tudásában – más kérdés, hogy komótos, az összpontosítás nem mindig sikerül. Úgy látom, hogy már az alsós anyagban is vannak fölösleges dolgok: a környezetről azt mondja a tanító néni, hogy nehéz – szerintem azért, mert igen erősen túlméretezett; a nyelvtan nagy lépésekkel halad (jó lenne, ha minden gimnazista tudná újratanítás nélkül a negyedikes anyagot). A fogalmazás viszont kevés: tanulnak a fogalmazásRÓL, de maga az írás kevés (pedig írni csak írva lehet megtanulni), az olvasásra neveléshez az olvasókönyv nem elegendő... A gyermek nem matekos elme, nem úgy jár az agya - de nagy biztonsággal és meglehetősen gyorsan számol. Egyedül az angolt utálta – ezt már harmadik osztályban májusra sikerült elérni. Nem csodálkozom az eredményen. Az ide vezető út magáért beszél: az idén összesen nyolc jegye volt, neki ebből mindössze egy szóbeli teljesítményre, év végén írtak témazáró dolgozatot (sem ezt, sem a korábbiakat nem láttuk - az osztálytanító minden dolgozatot hazaküldött megnézni, láttamozni), a többi jegy szódolgozat. Negyedik osztályban, a kommunikatív nyelvoktatás korában! Kényelmes: 10 szó magyarul a táblán, nem tart sokáig kijavítani. Két év alatt egyetlen tanári vonás nem volt a füzetben, szótárfüzetben - mi van azzal a gyerekkel, akinek otthon nem tudnak segíteni?! Egyetlen dalt nem tanultak meg (egyszer óra végén és még egyszer a következő óra elején meghallgatták). (És nem, nem beszéltem az angoltanárral: részint nemigen hiszek abban, hogy szülői panaszra valakiből jó tanár lesz; másrészt azt gondolom, minden iskolában van munkaközösség-vezető, iskolavezetés, minőségbiztosítás...)

Négy évig tanult furulyázni iskolai keretek között, s bár szívesen csinálta, az utolsó évre ellaposodott: ketten maradtak az évfolyamból, s a harmadikosokkal egy csoportban, nem sok újat tanulva unta. Két évig járt lánytornára, ki nem hagyta volna, még hőemelkedéssel is visszament délután. S bár nem kellett gyógytornára járnia, a testnevelő és a barátnő kedvéért mindig ott maradt. Az idén énekkaros is volt (tavaly csak alkalomszerűen működött a kórus), s bár ő itthon is el-elénekli a tanult dalokat, én csak azt hallgatom szívesen, amit órán tanultak. Az énekkari műsor jó része karaoke – én az iskolát értékközvetítő intézménynek gondolom, a slágeréneklés a felvétellel a háttérben nem csak Kodály országában nem az.

Sokakkal ellentétben szerettem a szöveges értékelést – még akkor is, ha nyomtatott, félkész változatát használta az iskola.

A kisgyerek kiskamasz lett, itthon nagy a szája, kezd visszaszorulni az élményszerű, érzelmek kiélését szolgáló rajzolás, barátnő, barátnő, barátnő... De a játék, főleg a babázás még nagyon fontos. Alapvonásai – szelíd, szolid, szófogadó, igyekvő, érzékeny lelkű – nem változtak.

2010. június 23., szerda

Alakul...

Ért hozzá – nem ért hozzá, meg tudja csinálni – nem tudja megcsinálni, kivan az óraszáma – nincs ki az óraszáma... Az "újszülöttek" nem értik, hogy más a koordinátarendszer. Elölről kezdődik minden.

17. „Közös ügyeinket csak együttesen oldhatjuk meg.”
18. „A közös ügyek egyéni megoldására minden kísérlet hiábavaló.”
(Dürrenmatt: 21 pont A fizikusokhoz)

Mások nem látták, hogy közös ügy. A belátás hosszú idő, sok-sok személyes tapasztalat... Addig nincs remény a sikerre.

2010. június 22., kedd

Русский? Да!

A Pedellus Tankönyvkiadótól rendeltem múlt szeptemberben a gyermeknek oroszkönyvet (Becs Katalin–Dudics Pálné–Lilja L.Vokhmina: Русский? Да!). Bár Nóra negyedikes volt, ilyet nem találtam, ezt ötödikeseknek szánták. Nagy hiányossága, hogy nincs hozzá hanganyag. A munkafüzet fekete-fehér, nem túl sok gyakorlásra nyújt lehetőséget, mi külön füzetet is használtunk. A tankönyvnél is el tudok jobbat képzelni, vannak erősségei, de gyengéi is. A szövegek, párbeszédek sokszor versre emlékeztetnek, így könnyű megtanulni, a gyermek különösen szerette a nyelvtörőket. Dal nem sok van benne, de interneten (ezeket is, másokat is) megtaláltuk, Nóra szívesen énekli őket. Nyelvtani szempontból elég gyors ütemet diktál (nyelvtani nem, kétféle igeragozás, tárgyeset, hol és hová kérdésre válasz, lehet/nem lehet...), a magyar magyarázatok nem ennek a korosztálynak valók (száraz, grammatizálóan szakszerű), a "Ráhangoló" leíró részei több évvel idősebb gyereket is nem rá-, inkább lehangolnának.

Nóra kb. két hónap alatt sajátította el az összes kis- és nagybetűt, némelyik nagybetűben (nyilván mert ritkábban van rájuk szükség) kicsit bizonytalan. Az írástanítás után 15 lecke következik, 10-et vettünk át heti két-három 30 perces (néha hosszabb) órában – ezért azt gondolom, egy tanévre a könyv túl van méretezve, hiszen osztállyal ennél lassabban lehet haladni. Leckéről leckére visszalapoztunk, mondókáztunk, kérdés-feleletet játszottunk, a szavakat szövegben rögzítettük, "játékórán" szívesen rajzolt a füzetbe , s melléírta, mi az... Az igeragozást (nem egy rendhagyó ige is előfordult) abszolút hagyományosan – mint anno én a szorzótáblát – véstük be. Az átvett szövegeket bárhol felütve olvassa, érti. Örömmel csinálta, büszke vagyok rá.


Ez az utolsó óra. Elolvasta a kérdést, válaszolt rá, aztán leírta. Abban segítettem, hogy a nagy -p a kétlábú betű, hogy van lágyságjel, hogy -o, bár -a-nak mondjuk...



Itt a "dolgozni" hiányzik.