"az általa romokba döntött város"
"csődbe vitte a várost"

A "tényszerű" megállapítások Tétényi Évára vonatkoznak, és itt olvashatók. (...) Akkorák, hogy rájuk lehet ülni.

Az irodalom az élet tanítómestere

"Az április óta épülő új magyar politikai rendszerben éppúgy nincs helye a szabadon dolgozó újságírónak, ahogy a kormányzati akaratot gáncsoló Alkotmánybíróságnak s a saját jövőjéről gondoskodni igyekvő, az államtól való függésén lazítani szándékozó polgárnak sincs. Az újabb és újabb frontokon indított rohamok szorosan összefüggenek egymással. A célpont pedig nem elsősorban az Alkotmánybíróság, nem a magánnyugdíjpénztárak, de még csak nem is mi vagyunk. Hanem Ön, a Magyar Köztársaság állampolgára.

(...)

... Önt is a szólásszabadságért történő kiállásra biztatjuk."

"A gongütés elhangzott, kezdődött az előadás. Most már tudni lehetett, hogy ami elkezdődött, nem közjáték, hanem dráma. Mégis, nem akartam elmenni Magyarországról. Másfél éven át éltem még Budapesten. Ez a tizennyolc hónap volt éltem legkülönösebb, titokzatos életszakasza: ebben a másfél évben ismerkedtem Magyarországgal.

(...)

Ha itt maradok... Elkezdődik számomra is az agymosásnak ez a titokzatos technikája, ami veszedelmesebb, mint a börtönökben, kínzókamrákban alkalmazott vegyi, fizikai eszközökkel végrehajtott tudatmegsemmisítés: kényszerítenek, hogy öntudatosan semmisítsem meg magamban a a tiltakozó »én«-t. Mert ezt akarják. Módszereik – a kényeztetésnek és a fenyegetésnek, a mellőzésnek és a csábításnak hajszálfinoman kidolgozott változatai – hatékonyak: akit így megcéloznak, egy napon már nem látja a valóságot, sem tulajdon sorsát. Elkövetkezik a pillanat, amikor már nemcsak közönyös, halálosan fáradt, reménytelenül hitetlen – eljön a pillanat, amikor már hisz abban, hogy mindez így van rendjén. A szabadság nem realizált, állandósult állapot, hanem törekvés valami felé – és az agymosás megsemmisíti a tudatban ezt a törekvést, mert akit így »kezelnek«, egy napon arra ébred, hogy már nem akar szabad lenni."

A téli szünetben újra kell olvasnom Márai Föld, föld!... című kötetét.

Marad a heti 10 testnevelés

"... az intézmények eddigi tapasztalatainak, valamint az intézményi vélemények megismerése érdekében intézményvezetői értekezleten vitattuk meg a kialakult helyzetet. Az intézményvezetők – tolmácsolva a nevelőtestületek véleményét is – tapasztalata, véleménye az egyes iskolatípusok szerint általában jelentős különbséget mutatott. Az általános iskolák vezetői szerint a tanulók megszokták, elfogadták a megemelt testnevelés-óraszámokat, a kezdeti nehézségek után „beállt” a rendszer, a megkérdezettek döntő hányada, amennyiben nem lenne kötelező a délutáni sportköri foglalkozás, akkor is jelentkezne, járna rá. A három középiskolából kettőben (Dobó, Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, Esztergom, a továbbiakban: Balassa) viszont visszaállítanák az eredeti testnevelésóra-számokat, de a délutáni sportfoglalkozásokat – önkéntes jelentkezés alapján – ők is megtartanák.

Fentiek alapján ezért azt javaslom, hogy a kérdést az intézmények szakmai igényei és javaslatai alapján rendezzük.

A Dobó és a Balassa tekintetében – az intézmények kérése alapján - vonjuk vissza a heti 10 testnevelésóra bevezetéséről szóló pedagógiai program módosítását jóváhagyó határozatokat. A Dobó tekintetében a szervezeti és működési szabályzat, házirend módosítását jóváhagyó határozatokat is. Ezzel visszaáll a jóváhagyás előtti állapot (heti 2,5-3 testnevelésóra). Ugyanakkor döntsünk arról, hogy a délutáni sportfoglalkozások megtartását az intézményi igények, a diákok önkéntes jelentkezése alapján a fenntartó támogatja, költségeit fedezi."

Az idézet a polgármester módosító indítványából való. De a testület nem így döntött: a 10-ből 9 fideszes megszavazta, hogy marad a 10 testnevelés. Kár rá szót vesztegetni (korábban megtettem), így helyes, punktum.

Az általános iskolák és – ezek szerint – a Szent Imre konglomerátum (hiszen a középiskolák között nincs megemlítve, hogy visszaállna az eredeti rendszerre) "elfogadták a megemelt testnevelés-óraszámokat, a kezdeti nehézségek után »beállt« a rendszer, a megkérdezettek döntő hányada, amennyiben nem lenne kötelező a délutáni sportköri foglalkozás, akkor is jelentkezne, járna rá." Értem. Tehát önként és dalolva. A bevezetés törvényességén ne rágódjunk! Ha esetleg kétséges volt is valami, a szeretet utólag igazolja a döntés helyességét. Csak azt nem értem, ha ez ilyen jó, ilyen igények szunnyadtak a gyerekekben és szüleikben, az igazgatók, a tantestületek miért nem változtattak saját iskolájuk pedagógiai programján, miért nem kezdeményezték a testnevelés óraszámának megemelését. Micsoda finom szimata volt az előző testületnek, micsoda pedagógiai vénája szellemi vezetőjüknek, lám, milyen jól kitalálták! A Balassa meg a Dobó is beérik majd, csak egy kicsit nehézfejűek, nem ismerik fel saját érdeküket, de most is segítettek nekik, a türelem rózsát terem.

'De aztán rendben lesz, minden rendben lesz, a küzdelemnek vége lesz. Diadalt fognak aratni önmaguk fölött. Szeretni fogják a Nagy Testvért.'



(Vagyunk még, akik emlékezünk, hogy Óceánia Eurázsia ellen viselt háborút, és nem mindig is Keletázsia ellen, s bármennyire is ezt állítják, nem kell megcsípni magunkat, tudjuk, hogy ébren vagyunk.

A választás estéjén, amikor mentünk le a térre, a gyermek azt kérdezte, ha nem M.T. lesz a polgármester, és nem lesz tíz testnevelés, visszajöhet-e. Akkor is tudtam, hogy nem lesz egyszerű menet, s azt mondtam neki: ebben a tanévben biztosan nem. Azóta megszokta az új iskolát, sok mindent és sok mindenkit szeret... Halvány remény él még, hogy esetleg középiskolába lesz visszaút.)

Gyerekek, tanuljatok nyelveket! (2.)

"Nézzük, mit is fogadott el a kormány!
Minden magánnyugdíjpénztár tag menjen át a teljes állami rendszerbe. A kötelező társadalombiztosítás ezentúl csak az állami rendszerben lesz. Aki mégsem teszi ezt meg, vagyis nem akar átlépni, azt nagyon komoly szankció éri, elveszti a nyugdíjvárománya közel kétharmadát, viszont a járulékot továbbra is fizetnie kell. A jelenlegi nyugdíjrendszer egy vegyes rendszer. Ez azt jelenti, hogy aki valamelyik magánnyugdíjpénztár tagja, a nyugdíjának kb. kétharmadát - ahogy a járuléknak is kb. a kétharmadát oda fizeti - az állami rendszerből kapja.
(...) a kormány 2010. november 24-én azt fogadta el, hogy a munkavállalóknak és a munkaadóknak ugyanannyi járulékot kell fizetniük, mint eddig, de a befizetésekkel korreláló nyugdíjat csak az állami rendszerben lévők kapják meg. Vagyis, aki a magánnyugdíjrendszert választja, attól nagyon komoly összegeket szándékszik a kormány ellopni."

"Most már rég többről van szó, mint egyszerűen arról, hogy mi lesz a nyugdíj-pénztárakkal..."


Utazás a múltba. Két különbség azért akad: nyitva vannak a határok, és létezik a világháló.

"... a bejelentésből nyilvánvaló, hogy annak, aki eddig elmerészkedik, nincsenek határok."

Egy hang a "csőcselék"-ből

Az első két testületi ülés idején én is lenn voltam a téren, nem az elejétől, nem a végéig, de ott voltam. S nincs kizárva, hogy még leszek is. Ezek után pláne. A testületi üléseket rendre követem itt.

Élőben meggyőződtem arról, hogy a téren lévő "csőcselék"-kel szemben a bennülők micsoda erkölcsi tőkével, mekkora felkészültséggel, milyen lélegzetelállító szónoki tehetséggel, városatyai bölcsességgel, toleranciával, metsző logikával, a kottát korrepetitor nélkül, kapásból leblattoló képességgel rendelkeznek.

A többség új embereiről beszélek, a régiek már eddig is beírták magukat a királyváros történetébe. S érdeklődéssel várom, hogy ama bizonyos hivatalnok rokonérzésű, igényes, küldetéstudattal megáldott társai mikor jelentetik meg a világháló erre létrehozott blogján az eseményekkel kapcsolatban magasztaló értékelésüket (ahol engem – több társammal egyetemben – nemes egyszerűséggel, főúri eleganciával gyilkosnak neveztek).

A buszsofőr és egyéb állatfajták

Van egy mérhetetlenül ellenszenves emberfajta, magamban – nyilván irodalmi élményeim hatására – házmestertípusnak nevezem: haragban van a világgal, talán többre hivatottnak gondolja magát, s ezért méltatlannak érzi a helyzetét, körülményeit. Rosszindulatú, állandóan figyel, méricskél, elraktározza az információkat, s kellő pillanatban odaszúr – és ilyenkor elégtételt érez. A régi idők házmestere (van még ilyen foglalkozás?) este 10 után ki- és beengedett, karbantartott, s mindent tudott a lakókról – ez adta "hatalmát", nélkülözhetetlensége tudatát.

A buszsofőrök között is vannak "házmesterek". Egy ilyet az Esztergom-Budapest vonalon évek óta ismerek (egy másik a 3-4-es helyi járaton uralkodik). Bezárja a loholó utas előtt az ajtót (néha nagy kegyesen kinyitja), diákokat egrecíroztat:
– Egy diákot Pestre.
– Tessék?
– Egy diákot Pestre.
– Tessék? Nem értem.
– Egy diákot Pestre.
– Talán kérek. Nem tudsz köszönni?

Tegnap vele jöttem haza. A busz már Vörösváron zsúfolt volt. A második ajtónál felszállt három diák, elő a mikrofont, és leparancsolta őket. Percekig állunk, sok a felszálló, ésszerű szabály lenne, hogy a bérletesek ne kizárólag elöl szállhassanak fel. (Ha valaki ezt jogosulatlanul tenné, az ellenőr őt bünteti meg.)
– Sétáljanak beljebb!
Összepréselődünk, kapaszkodni már nemigen van hol. A következő megállóban újabb felszállók, megint elhangzik a felszólítás:
– Sétáljanak beljebb!
Nemhogy sétálni nincs hely, tömörülni sem igen.
– Ha én megyek hátra...
Kottázni kellene a mondat dallamát. Egy-két ember beszól neki, hogy: – Gyere! – Közben hátulról elgyötört női hang azt kéri, hogy nyissák ki a tetőablakot. Az asszonyt nem látom, egy kéz forgatja a szellőztetőt, nem történik semmi... A körülötte lévők felerősítik a segítségkérést, a sofőrhöz beszélnek: – Valaki rosszul van, nyissa ki a tetőablakot! – Semmi, megyünk tovább. Aztán a hanggal ellentétes oldalról megpillantom egy férfi ideges arcát, megismétli a kérést, már inkább követelést. S mintegy magyarázatképpen hozzáteszi: – Rákbeteg van a buszon, most jövünk a kezelésről... – Mélységesen szégyellem magam a kiszolgáltatottságból fakadó, senkire sem tartozó információ miatt. Végre megállunk valahol, a sofőr kívül (nincs sétálni hely) hátramegy, megkérdezi, mi a baj, aztán visszamegy, hoz valami célszerszámot, és kinyitja az ablakot. A népsűrűség csak Dorogon válik elviselhetővé.

Úgy 18-20 évvel ezelőtt történt, hogy Pestről jöttem haza, a sofőrfülke mögötti ülésen ültem. A fülkében volt fűtés, az utastérben kérés ellenére sem (ez egyébként nemegyszer, más sofőrnél is előfordult; esti, éjszakai járat után meg ballagott haza a sofőr a 10 literes marmonkannával). Láttam, hogy a buszvezető (azonos az előbbi történet szereplőjével) a Bécsi út végén elveszi a pénzt, de már nem ad jegyet. A következő megállónál már figyeltem, s az egész vonalon végig így ment. Késő este volt, viszonylag gyér utasforgalom, s bennem növekvő ingerültség... A végállomáson elöl szálltam le, s beszóltam neki a kisablakon: – Jó fuvar volt, ugye?

Aztán 17 évig nem ingáztam. Jelentem: a buszok korszerűbbek lettek, a sofőrök egyike-másika viszont még mindig lopja a közöst.

"Ön érvényes bérlettel, jeggyel utazik? A bliccelés pótdíjazást vagy utazásból való kizárást von maga után. Az érvényes bérlettel, jeggyel történő utazás közös érdekünk" – olvasható a buszban egy ablakra ragasztott hirdetményen. Tessék mondani: a sofőrnek mi a büntetése, ha saját zsebre dolgozik?


Update 11.22.
Ma egy udvarias, fiatal sofőrrel jöttem haza. Már Dorog közelében jártunk, amikor hátraszólt, hogy mindenkinek rendben van-e a jegye, bérlete. – Nem, nincs – mondták többen, fölálltak, és előrementek. Aztán kattogott, csengett a jegykiadó szerkezet.

A nem buszozók kedvéért:
Ez azt jelenti, hogy minden bizonnyal mérsékelt áron szálltak fel a buszra, jegyet nem kaptak, a pénzt a sofőr zsebre tette (ill. teszi majd a végállomáson: megnézi, a kiadott jegyek alapján mennyi pénznek kellene lenni a kasszában, s amennyivel több, az az övé). Mindenki jól jár, nem igaz? Később azonban a vezető megkapta a fülest, hogy ellenőrök jönnek, s intézkedett. Tucatszor hallottam helyi és távolsági járaton, ahogy a sofőrök egymást figyelmeztetik a várható ellenőrzésre. Így megy ez kis hazánkban, a polgári Magyarországon.

S ilyenkor mi van, ha valaki bejelent egy esetet...