Otthon

Fülledt melegben, nagy páratartalom mellett, délelőtti fényben a falu széléről így látszik a templom.

Kapom ezt a képet önmagamról. Emlékszem erre a világoskék ruhára. Emlékszem, hogy a fotó eredetije bekeretezve hol lógott a falon. Tudom, hogy Suba Balassagyarmat legnívósabb fényképésze volt, sokkal későbbről emlékszem arra, hol volt az üzlete; vagy két évtizeddel később tanítottam az unokáját. De alig valamire emlékszem a 6 éves korom előtti időszakból (akkor készült el a mi házunk): nem tudom felidézni, hogyan laktunk a nagyszüleimnél, mármint fizikailag. A házat, a helyiségeket látom magam előtt, de hogy fértünk el... Hol aludtak a szüleim, mert én a nagyszüleimmel... Biztos a húgom is. J. csak ezután születik meg. Erről kell legközelebb kérdeznem anyut.

Ezt a képet ezelőtt sosem láttam, anyu születésnapjára kapta az unokatestvérétől: középen nemes árvai Árvai Julianna, "szépanya". 1860-ban született - ugyanazon a napon, mint anyám -, 1944-ben halt meg. Nem lehetett könnyű élete: férje elkártyázta a vagyont, fia 16 évesen meghal... A szőke fiatal lány lesz majd az anyai (egyik) dédanyám: Jolsván született, 3 gyerekkel özvegy maradt az 1. világháború után (róla már írtam). Őt ismertem.

Apai nagyanyám szüleinek sírja. A nevek alig olvashatók, és sokáig gondolkoznom kellett, hogy nagyapám vagy nagyanyám szülei-e: mindkét nagyszülőmnek ugyanaz volt a vezetékneve, ez nem igazít el. (Anyu mesélte kamaszkoromban, hogy amikor apuval megismerkedtek, és látta a személyi igazolványát, azt gondolta: apu „törvénytelen” gyerek, mert az anyja nevét viseli. De ameddig a családi emlékezet elér, nincs rokoni kapcsolat.) Tetszik ez a hagyományos síremlék: sokkal harmonikusabb, mint a későbbi mindenféle idétlen módon csonkolt, álló négyszögek, amilyen pl. az apámé is.

A háttérben az a domboldal már Szlovákia.

Szép kovácsmunka a templom oldalajtaján.

Ezt a képet is a templomdombról csináltam: a bal alsó sarkában a fák mögött a nagyszüleim egykori háza, ott születtem; az úttól jobbra – bármilyen viccesen is hangzik – a Rózsadomb. Az út gyereklábbal meglehetősen meredek, agyagos földút. A dombtetőn jobbra keskeny, hosszú parcellát nagyanyámék műveltek: kukorica volt benne, a szélén bab. Állítólag kisgyerekként nagyanyám hátikosarában „utaztam” ide, sajnos erre nem emlékszem.

A Ráróson épülő híd (átadás szeptemberben): a helyén állt az, amin Madách Sztregováról szakali barátjához kocsizott.

Otthonról hazafelé tartva a fülembe úszik egy dal Kovács Kati hangján: „A régi ház körül öregszik minden: a kert, a ház, a fák, a bútorok…” De a döbbenetes az, hogy anyut nem látom magasabbnak magamnál, pedig mindhárom lányánál magasabb volt.