Tavasz

Elül a bérceken, a nyergeken a szél,
a napsugarak telibe találják a hó helyét a hegyoldalban,
összegyűlik a rögeken a meleg
és lecsúszik a völgybe, a házak közé,
hol már várják,

kiszorul a földből a tél,
a kövek alá bújik, a pincébe, az első házba, az árnyékba,
és ott marad,

a gazdák felocsúdnak,
abbahagyják a lószerszámok javítását,
leteszik az árat, a fonalat, a tűt,
előjönnek az istállóból,
surcot kötnek,
magvaknak szentelik figyelmüket,
és fejben számolnak,

az asszonyok leakasztják a konyhán a falról a dughagymás zacskót,
gazt égetnek,
és felássák a kiskertet,

mire áthevülnek a lépcsők, ámbitusok, kispadok,
az öregek is észbe kapnak,
elveszik köszvényes kezüket a masina mellől,
és kibotorkálnak a szabadba,

a kovácsműhelyben megnő a forgalom,
egyre többen patkoltatnak lovat,
éleztetnek ekevasat,

az erdőn véget ér a vágás,
nincs több döntés, gallyazás, darabolás,
idén már senkit se üt agyon a fa,
csak napszámos munka marad,
tisztítás és csemeteápolás,
a szegényebbeknek,

a kocsmában megritkulnak a vendégek,
nem fogy a pálinka,
búcsúig szünetel a verekedés, bicskázás,

eltemetik az utolsó hűtlen menyecskét,
őszig nem lesz házasságtörés,
a parókián a pap beírja a halotti anyakönyvbe:
halál oka balta,
és megkönnyebbülten felsóhajt,

a gyerekek mától mezítláb járnak,
és kiszámolják az ujjukon,
mikor lesz húsvét,
mert öntözködéskor pénz üti a markukat,

a tőszomszédok összebeszélnek,
a következő vasárnapdélután etetés után kimennek a pástra,
felállítják a rostát,
tüzet raknak alatta,
kukoricát szórnak rá,
és felváltva rázzák,
könnyen kipattan,
már jó száraz,

füst és kellemes kukoricaillat terjeng a levegőben.

(Oravecz Imre: Halászóember)

Én úgy döntöttem, hogy már nem jön vissza a tél (bár keddre átfutó havazást jósol a meteorológia): kipucoltam, kitömtem és eltettem a hosszú szárú csizmákat és a gyermek hótaposóját.

Megnéztük a kertet, kinn 10, a házban 9 fok volt, de a déli oldalon, szélvédett helyen üldögéltünk egy darabig a padon.

Bújik ki a krókusz, az írisz is,


de hóvirágot csak a szomszédban láttam, a miénk meg sem moccant (igaz, a talaj is kemény ott, árnyék is van).


Kicsit napoztattuk a leandert, aztán visszatettük a pincébe.


Az ég már a tavaszra emlékeztet,


de az öbölben még jég van.


Itthon a fokföldi ibolyák hozzák idei első virágaikat, s már 3 hónapja nyílik a névnapomra kapott orchidea.

Átmenet

Amikor kicsi voltam, azt hittem, a felnőttek mindent tudnak – mondja (ezek szerint) a nagylányom dédelgizés közben.

Bár kötelezettségeim szorítanak, mára szabadságoltam magam: egész délután, egész este Oravecz Imre Halászóember c. könyvét olvasom, s megelevenedik a múlt, gyerekkorom faluja. (Előkeresem a tavalyi, nagyon keserű interjút vele.)

Epilógus

Elkelt a ház, nyaraló lesz belőle,
a pincétől a padlásig ki kell üríteni,
és az istállóból, a félszerből is el kell távolítani a szerszámokat,
munkaeszközöket, mindent,
meg lehet őrizni, meg lehet semmisíteni egy élet, egy kultúra feleslegessé vált kellékeit?

(Döbbenten látom életemben először leírva a szót: félszer. Nálunk: fészer.)

Kívül, belül

Reggel, még mielőtt leérnék a buszpályaudvarra (micsoda fellengzős kifejezés arra a koszos romhalmazra!), már kikapcsolják a közvilágítást. Negyed hat körül értem haza – még világos volt. Ma gyalog mentem vissza Eternitről az iskolába (előbb elment a busz, ami mindig késni szokott, a menetrend nem arra való, hogy betartsák), kényelmesen 37 perc – s bár néhol jeges dunai szél fújt, jólesett. Történhet bármi: világosodik, enyhül, lassan tavaszodik. Jó ez a bizonyosságtudat. Jó, hogy a mérsékelt égövben élek.

"És vége nincs, vége nincs a menetnek, tavaszok mehetnek, jönnek nyarak, őszök: de az időben, mintha márványba vésve, megmarad minden mozdulat, cselekedet. És mi lesz – amit ma még a tudomány lehetetlennek tart –, mi lesz, ha mégis, valahogy túlszárnyaljuk a fizikai határsebességet, a fényét tudniillik, és visszafelé indulhatunk az időben? És szembe kell néznünk minden elmúltakkal?! Száz év múlva például mai önmagunkkal is?! – De nem is ez a fontos, nem az esetleges fenyegető lehetőség, hanem az élő, az örökéletű
lelkiismeret."

(Szilágyi Domokos: Emeletek avagy a láz enciklopédiája, (Koratavasz), részlet)

Szorítás a gyomorban, hogy az nem lehet... De ha lehet, akkor nincs értelme semminek sem. S akkor tudod, mi az értéke. És ez a tudás beleég az agyadba.
Látszólag nem történt semmi.

A gyermeknek szerdával bezárólag síszünete van, nekem 3 nap szabadságom maradt tavalyról – gondoltuk, elmegyünk egy kicsit pihenni. De szombaton délután Nórának 39,4 volt a láza, tegnap már csak 38 körül, ám estére apa is belázasodott. Így ma itthon maradtam beteget ápolni... Lencseleves volt a kívánság, rakott tésztát csináltam mellé.

Két nap ide, két nap oda – holnap megyek dolgozni. (Így kútba esett a találkozás N.-ékkel.)

Az olvasás éjszakája

Tegnap este 7-kor volt a gyülekező, teázás után, fél nyolc körül kezdődött a program, s ma reggel fél hét előtt 1 perccel hangzott el az utolsó mondat. Az egyik tornaszobában tornaszőnyegeken ültünk, feküdtünk (pléddel, hálózsákkal takaróztunk). Az olvasás éjszakáját hetedik-nyolcadikosoknak hirdettük meg, de magyartanári ajánlással jöhettek hatodikosok is. (Néhány éve valamelyikünk – talán én – olvasott ilyen rendezvényről, s az istvánosokkal kipróbáltuk.) Most ezt a regényt olvastuk fel (köszönet N.-nek).

Általában négy fejezetenként tartottunk szünetet, aztán jártunk egyet, ettünk- ittunk.



Az "étkezde" a másik tornaszobában volt, a menü zsíros kenyér hagymával, tea. De a második szünetben egy kolléganő 4 tepsi pizzával, keksztekerccsel, pattogatott kukoricával lepett meg bennünket – köszönet érte innen is.

Ez volt az olvasófotel, itt épp egy nyolcadikos fiú. Ahogy haladt az idő, csendesedett a társaság (de egy-egy folyton fecsegő :( fiú- és lánycsoport nem), volt, aki 5 órát aludt, volt, aki egyet... Hajnali négy után már nem tartottunk szünetet. A teljes történetet talán csak M. tudná elmesélni.

A csoportkép valamivel reggel hét előtt készült, de már nincs rajta mindenki: 30 gyerek és 6 tanár töltötte az iskolában olvasással az éjszakát. Legközelebb jövőre...

"Porig alázva menekítik szakértelmüket, múltjukat, barátságaikat."

"Késhet a tavasz, ha már itt a tél?"

A főbb utakon eltolták a havat.

Hóban a smaragdtuják. (Itt meg nyárban.)

Áttűz a nap a borostyánfa lombján.

Fagyoskodik, bár nem vetkőzik a lonc.

A gyermek almafája.

"... olvad a jégcsap, lecsepeg a víz."

A gyermek a múltkor benne hagyta az ásványvizet...

11 órakor mínusz hét fok.

Zajlik a Duna. Két napja még semmi – mondják ismerőseink –, egy hét múlva beáll, lesz dolguk a jégtörőknek.

Híradás a Kernstokból

Az iskola környékén ismeretlen emberek köszönnek rám, a facebookon ismerősnek jelölnek be életkoruk alapján bizonyára hozzánk járó gyerekek (674 tanulót még nem tudok azonosítani) és szüleik. Négy hónapja dolgozom Nyergesen: az intézménnyel való ismerkedés szakasza lezárult, a tervezés zajlik… Ideje tehát az eddigi történésekről s a jövőre vonatkozó elképzelésekről a nagyobb nyilvánosságnak is beszámolni.

Bár az első vezetői értekezleten volt olyan igazgatóhelyettes, aki felajánlotta a lemondását, úgy gondoltam, hogy sem a hivatalban lévőket nem ismerem, sem azokat, akiket pályáztatás útján megbízhatnék: így az első félév időtartamára bizalmat szavaztam, együttműködést javasoltam. Elkezdődött, ill. folytatódott a munka. Hetente járok ki Eternitre, kéthetente Bajótra, mind a három épületben órákat látogatok; megváltozott a tantárgyfelosztás, a munkaközösségek átdolgozták a munkaterveket, volt nevelési értekezletet (dolgoztunk az őszi szünetben) és szülői fórum; iskolai rendezvények, ünnepek és hétköznapok váltották egymást… Beleütköztem több szabálytalanságba, s lassan meggyőződéssé érett, hogy egyetlen néven, egyetlen OM-szám alatt négy, különböző szokásjog alapján működő intézményt kell eggyé kovácsolnom.

A felismerést követően új szervezeti és működési szabályzatot írtam. Az SzMSz – a pedagógiai programon kívül – egy iskola mindennapi működésének a legfontosabb szabályozója, elkészítése az igazgató joga és kötelessége. Az SzMSz-ben az alsós és felsős igazgatóhelyettesi feladatkört tanügy-igazgatási és nevelési igazgatóhelyettesi funkcióval váltottam fel (az eterniti helyettesi és a bajóti tagintézmény-vezetői munkakör változatlan maradt). Úgy gondoltam, olyan helyettesekre van szükségem, akik csoport-, ill. részérdekek helyett akarnak és tudnak rendszerben és az egész iskolában gondolkozni. A SzMSz elfogadása a tantestület döntési jogkörébe tartozik, az érintettekkel közöltem, hogy a helyettesi állásokat meg fogom pályáztatni. A nevelőtestület decemberben az új SzMSz-t ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el.

Ezután az állásokat meghirdettem. Tízen pályáztak (közülük kettő érvénytelenül), többen minkét állásra; a nyolc pályázóból ketten a tantestület tagjai: Gálné Drajkó Mária és Nyitrai Ferenc. Az igazgatóhelyettesek visszahívásával, ill. megbízásával kapcsolatban a nevelőtestületnek véleményezési joga van: a tanárok nagy része sem a visszahívásokat, sem az új megbízásokat nem támogatta. Ezt tudomásul vettem, de az intézmény új pályára állítása érdekében a nevelési igazgatóhelyettesi feladatokkal Gálné Drajkó Máriát, a tanügy-igazgatási feladatokkal pedig Papp Zsoltot bíztam meg. Gálné Eterniten megtanult első osztálytól nyolcadikig egységben látni, munkájával mind a keze alatt dolgozó tanárok, mind a szülők elégedettek; Papp Zsolt eddig alsó tagozaton, napköziben és felsőben egyaránt tanított, ráadásul minőségbiztosításhoz és alternatív pedagógiához is ért. (Egyébként korábban én egyikőjüket sem ismertem.) Az eterniti helyettesi feladatokkal – pályázat nélkül, ezt a törvények lehetővé teszik – Elekesné Tóth Izabellát bíztam meg, Bajóton pedig Dudásné Szabó Ibolyát – aki évek óta szabályos kinevezés nélkül látja el ezt a munkakört – kívánom a tagintézmény vezetésével megbízni, mihelyt a bajóti képviselő-testület támogató véleményezését megkapom.

Januárban sor került a munkaközösség-vezetők megerősítésére, ill. három munkaközösség élén február elsejétől új vezető áll. Ennyi dióhéjban, ami mögöttünk van. És a jövő?

Áprilisi nevelési értekezletünk belső továbbképzés lesz: hét kolléga fog bemutatóórát tartani, amit közös megbeszélés követ, majd a projektmódszer alapjaival ismerkedünk meg. Ez utóbbi előkészület a következő tanév témahetére: egy adott téma (pl. a víz) köré szervezzük a tanítást azon a héten minden évfolyamon és minden tantárgyból. Tavasszal nemzetiségi napot tartunk, február 10-én pedig a hetedik-nyolcadikosoknak megrendezzük az olvasás éjszakáját.

Terveink vannak egy új típusú beiskolázásra: első osztályban egy sportos, egy német nemzetiségi osztályban gondolkodunk, s egy olyanban, ahol negyedik osztályban kell dönteni, hogy a tanuló melyik idegen nyelvet választja. Ötödiktől évfolyamszinten több lehetőséget kínálunk: a sportot, a matematikát és természettudományokat emelt óraszámban. A nemzetiségi nyelvi csoportok tudását évente felmérjük, s a csoportbeosztás a következő tanévben ennek eredménye szerint alakul. Hetedik osztályban az őszi időszakra tervezzük a junior nyelvvizsgát, nyolcadikra a legszorgalmasabbak esetében az alapfokú nyelvvizsgát. Eterniten megtartjuk az angol és az informatika bevezetését első osztálytól kezdve. Reméljük, hogy megkapjuk a szükséges támogatást.

(Megjelent itt: februári szám, 12. o.)

Bár napok óta minden arról a mérsékelt égövben merőben szokatlan jelenségről szól, hogy februárban havazni fog, sőt jelentős mennyiségű hó esik, ráadásul meg erős szél és így hóakadályok is lesznek, ülésezik is minden rendű és rangú katasztrófavédelmi bizottság, már nem egy helyen iskolai szünetet rendeltek el..., mi mégis fölmentünk a Müpába (elvégre Balázs napja van), s meghallgattuk Roby Lakatos és együttese koncertjét. És nem bántuk meg. (Hónak egyelőre színét sem láttuk.)

"... ha nagyon a torkomig ér az émely..." (copyright PNL)

Akkor van, aki megszólal. Van, aki elnémul.

Kultúrtörténet másképpen

– E. bácsi azt mondta órán, hogy a kerekasztal lovagjai, én meg majdnem felröhögtem... – meséli a gyermek, amint reggel a busz felé caplatunk.
– Artúr király és a kerekasztal lovagjai?
– Igen, igen – és már idézi is a filmből a jeleneteket.
– E. bácsi is ismeri a filmet?
– Igen. Órán arról is mesélt, hogy döntötték el, hogy boszorkány-e valaki. Szünetben kérdeztem, hogy látta-e a Monty Pythont. És igen. Egész tízpercben röhögtünk, hogy a kacsa...

Nekem viszont el kell mesélni, hogy mi van a kacsával.