Tavasz

Elül a bérceken, a nyergeken a szél,
a napsugarak telibe találják a hó helyét a hegyoldalban,
összegyűlik a rögeken a meleg
és lecsúszik a völgybe, a házak közé,
hol már várják,

kiszorul a földből a tél,
a kövek alá bújik, a pincébe, az első házba, az árnyékba,
és ott marad,

a gazdák felocsúdnak,
abbahagyják a lószerszámok javítását,
leteszik az árat, a fonalat, a tűt,
előjönnek az istállóból,
surcot kötnek,
magvaknak szentelik figyelmüket,
és fejben számolnak,

az asszonyok leakasztják a konyhán a falról a dughagymás zacskót,
gazt égetnek,
és felássák a kiskertet,

mire áthevülnek a lépcsők, ámbitusok, kispadok,
az öregek is észbe kapnak,
elveszik köszvényes kezüket a masina mellől,
és kibotorkálnak a szabadba,

a kovácsműhelyben megnő a forgalom,
egyre többen patkoltatnak lovat,
éleztetnek ekevasat,

az erdőn véget ér a vágás,
nincs több döntés, gallyazás, darabolás,
idén már senkit se üt agyon a fa,
csak napszámos munka marad,
tisztítás és csemeteápolás,
a szegényebbeknek,

a kocsmában megritkulnak a vendégek,
nem fogy a pálinka,
búcsúig szünetel a verekedés, bicskázás,

eltemetik az utolsó hűtlen menyecskét,
őszig nem lesz házasságtörés,
a parókián a pap beírja a halotti anyakönyvbe:
halál oka balta,
és megkönnyebbülten felsóhajt,

a gyerekek mától mezítláb járnak,
és kiszámolják az ujjukon,
mikor lesz húsvét,
mert öntözködéskor pénz üti a markukat,

a tőszomszédok összebeszélnek,
a következő vasárnapdélután etetés után kimennek a pástra,
felállítják a rostát,
tüzet raknak alatta,
kukoricát szórnak rá,
és felváltva rázzák,
könnyen kipattan,
már jó száraz,

füst és kellemes kukoricaillat terjeng a levegőben.

(Oravecz Imre: Halászóember)