Kívül, belül

Reggel, még mielőtt leérnék a buszpályaudvarra (micsoda fellengzős kifejezés arra a koszos romhalmazra!), már kikapcsolják a közvilágítást. Negyed hat körül értem haza – még világos volt. Ma gyalog mentem vissza Eternitről az iskolába (előbb elment a busz, ami mindig késni szokott, a menetrend nem arra való, hogy betartsák), kényelmesen 37 perc – s bár néhol jeges dunai szél fújt, jólesett. Történhet bármi: világosodik, enyhül, lassan tavaszodik. Jó ez a bizonyosságtudat. Jó, hogy a mérsékelt égövben élek.

"És vége nincs, vége nincs a menetnek, tavaszok mehetnek, jönnek nyarak, őszök: de az időben, mintha márványba vésve, megmarad minden mozdulat, cselekedet. És mi lesz – amit ma még a tudomány lehetetlennek tart –, mi lesz, ha mégis, valahogy túlszárnyaljuk a fizikai határsebességet, a fényét tudniillik, és visszafelé indulhatunk az időben? És szembe kell néznünk minden elmúltakkal?! Száz év múlva például mai önmagunkkal is?! – De nem is ez a fontos, nem az esetleges fenyegető lehetőség, hanem az élő, az örökéletű
lelkiismeret."

(Szilágyi Domokos: Emeletek avagy a láz enciklopédiája, (Koratavasz), részlet)

Szorítás a gyomorban, hogy az nem lehet... De ha lehet, akkor nincs értelme semminek sem. S akkor tudod, mi az értéke. És ez a tudás beleég az agyadba.
Látszólag nem történt semmi.