Ott ül a régi gépem előtt, zenét hallgat. Felidézem az érzést vagy inkább a tudatosulásnak a pillanatát, amikor megnyugodva konstatáltam, hogy ez már mindig így lesz: itt lesz, ha hazajövök, szüksége van rám, felelősséggel tartozom érte... Megérkeztem.

S ott van egy másik gyerek, egy nála alig fiatalabb, akinek az életéből majd' két hete ismeretlen helyre távozott, aki az állandóságot jelentette – letette, mert nem bírta a felelősséget. Ha hihetnék megszólítható, megkérlelhető hatalmasságok segítségében, akkor most imádkoznék. Így azonban "csak" az emberi erőben bízhatok, az észben és a szívben, hogy a mázsányi felelősség nem nyomja agyon azt, aki az anyja, az anyjuk helyére állt. A nem mindennapi teher ellenére maradhassanak lélekben épek!