Az Esztergom-Budapest távolság közúton 50 km. Busszal 20 évvel ezelőtt a hivatalos menetidő 75 perc volt, 80 perc alatt reggel is beértünk az Árpád hídhoz. Ehhez most 110 perc kell. Dorogtól Vörösvárig, visszafelé Pesttől Dorogig mint a heringek... Az álló utasok teljes árú menetjegye is 930 forint. A busz koszos. "Negatív fejlődés."
A 'van-e WC-papír', a 'gyerekem nem kapott cetlit a befizetésről', 'a gyerekem a tanítás vége és a busz indulása között nem tud megebédelni' típusú, igazgatói intézkedést váró ügyek, a naponta postán, e-mailben érkező, telefonon vagy személyesen (előzetes egyeztetés nélkül) csak velem beszélni akaró, biztosítást, iskolai kirándulást, fényképezést, cégnyilvántartásban való szerepeltetést, wellness szállodát stb., stb. kínáló ügynökök ezerfelé cincálják az ember agyát, rabolják az időmet, miközben nem haladok azzal, ami viszont az én dolgom. Állandósuló frusztráció. Menjünk egy szinttel följebb! Haza a magasban.
Fölérek Pestre. Nemigen járok itt tömegközlekedéssel – színházba, hangversenyre kocsival jövünk – megkopott a tájékozódási képességem, abban az aluljáróban is bizonytalan vagyok, ahol 20 éve naponta megfordultam. Kicsit elkések, először vagyok ebben az épületben: impozáns nagy tér kinn és benn, de szűk folyosóról nyíló oktatótermek; barátságos, segítőkész egyetemi emberek; reményeim szerint begyöpösödés ellen ható kurzus.
Mikor végzek, elsétálok a Müpába. A Duna felőli oldalon megyek, kevés gyalogossal találkozom. Mélyeket lélegzem, lazul a csuklyásizom, ólomsúlyok szakadnak le a lábamról. Leveszek az állványról néhányféle programfüzetet, leülök az egyik asztalhoz, nyugodtan áttanulmányozom. A maradék schilleres üdülési csekken Bogányi Liszt-Bach koncertjére veszek jegyet, Kocsis Mozart estjére már készpénzzel fizetek. A gyermek kedvéért balettet is nézek, de csak vasárnapra találok – iskolaidőben ez nem megy.
A metróban megüti a fülem: Deák Ferenc tér, Arany János utca... Szegény Montágh Imre. Régen a bemondók kiejtése, hanglejtése (no meg hangszíne) kifogástalan volt. (A Müpában Petrányi Judité most is az.)
Fölérek Pestre. Nemigen járok itt tömegközlekedéssel – színházba, hangversenyre kocsival jövünk – megkopott a tájékozódási képességem, abban az aluljáróban is bizonytalan vagyok, ahol 20 éve naponta megfordultam. Kicsit elkések, először vagyok ebben az épületben: impozáns nagy tér kinn és benn, de szűk folyosóról nyíló oktatótermek; barátságos, segítőkész egyetemi emberek; reményeim szerint begyöpösödés ellen ható kurzus.
Mikor végzek, elsétálok a Müpába. A Duna felőli oldalon megyek, kevés gyalogossal találkozom. Mélyeket lélegzem, lazul a csuklyásizom, ólomsúlyok szakadnak le a lábamról. Leveszek az állványról néhányféle programfüzetet, leülök az egyik asztalhoz, nyugodtan áttanulmányozom. A maradék schilleres üdülési csekken Bogányi Liszt-Bach koncertjére veszek jegyet, Kocsis Mozart estjére már készpénzzel fizetek. A gyermek kedvéért balettet is nézek, de csak vasárnapra találok – iskolaidőben ez nem megy.
A metróban megüti a fülem: Deák Ferenc tér, Arany János utca... Szegény Montágh Imre. Régen a bemondók kiejtése, hanglejtése (no meg hangszíne) kifogástalan volt. (A Müpában Petrányi Judité most is az.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése