Tanulok...

most éppen döntéspszichológiát – önismeretnek sem rossz. Órán megcsináltuk a Rotter-tesztet. Azt mondja K.Z.: az megy tanárnak, aki inkább külső kontrollos – az én válaszaim 60%-ban belső, 40%-ban (kerekítve) külső kontrollra utalnak. (Teszt nélkül is így gondoltam.) Az, hogy viselkedésünket mihez viszonyítjuk, a korai szocializáció folyamán (3-6 éves korban)  alakul ki. Ezek szerint gyerekkoromban elég teret hagytak nekem azt csinálni, amit akarok. Ezen még gondolkoznom kell.

***

 
Az egyik tipológia szerint a vezetők feladat- vagy személyorientáltak. A michigami iskola ezt az irányultságot mélyen gyökerező attitűdnek tartja, amely nem(igen) változtatható; az ohiói szerint azonban ezek viselkedési módok, amelyeket az egyén variálhat. Fiedler kontingencia-modellje ránk vonatkoztatva... Hm.
 

***

A csoportgondolkodás a csoport által hozott döntések egy speciális esete. A leghíresebb példa erre az amerikaiak partraszállása a Disznó-öbölben 1961-ben. Irwing Janis vizsgálta utólag, jegyzőkönyvek alapján, hogy született meg döntés: nyolc tünetet azonosított.

 

1. A legtöbb vagy az összes tag által osztott sebezhetetlenség illúziója, amely túlzó optimizmussal jár, és végletesen nagy kockázatok vállalására bátorít (magyar azt mondaná: „mi vagyunk a Janik”).

2. A racionalizálásra tett kollektív erőfeszítés, abból a célból, hogy csökkentse az olyan figyelmeztetések jelentőségét, amelyek esetleg rábírhatják a tagokat arra, hogy még egyszer átgondolják előfeltevéseiket, mielőtt újra rábízzák magukat a múltbeli döntéseik megszokott sémáira. („Ilyenkor úgy szoktunk dönteni, hogy…”).

3. A csoport belső moralitásába vetett feltétlen hit arra készteti a tagokat, hogy figyelmen kívül hagyják döntéseik etikai vagy morális következményeit.

4. A riválisok és ellenfelek sztereotip megítélése, miszerint túlságosan gonoszak ahhoz, hogy a tárgyalásra irányuló őszinte próbálkozásaikat komolyan lehessen venni, vagy túl gyengék és buták ahhoz, hogy bármilyen kockázatos kísérletnek ellenálljanak.

5. Nyílt csoportnyomás azokra a csoporttagokra, akik a csoport preferált véleményével ellentétes véleményt próbálnak megfogalmazni. A csoport megtorol minden olyan véleményt, amely ellentétes azzal, ami minden lojális csoporttagtól elvárható. (Fellépés az ún. „fekete bárányokkal” szemben.)

6. A nyíltan hangoztatott csoportkonszenzustól eltérők öncenzúrája, amely minden egyes tag azon hajlandóságát tükrözi, hogy önmaga számára minimalizálja kétségeinek és ellenérveinek fontosságát. („Ne szólj szám, nem fáj fejem”).

7. Az egyöntetűség illúziója a többség véleményéhez konform ítéletek tekintetében (ami részben a deviánsak öncenzúrájából ered, és az a hibás hiedelem súlyosbít, hogy „a hallgatás beleegyezés”).

8. Az önjelölt gondolatrendőrök felbukkanása, akik a csoportot megvédik azoktól a kellemetlen információktól, amelyek szétzúznák a csoport döntéseinek hatékonyságáról és moralitásáról elfogadott önelégült vélekedéseket.

(Forrás: Kovács Zoltán: Társas kapcsolatok és csoportfolyamatok) 

Már érdemes volt.