Furcsa egy idegen
iskola idegen színpadán állni, megszólítani fiatal felnőtteket, akik közül nem
egyet három éve nem láttam. Furcsa lenne osztályomnak nevezni benneteket, hisz
ez nem az az osztály, meg hát van is osztályfőnökötök. Maradjunk az adott
helyzetben a legegyértelműbb megszólításnál:
Kedves Istvánosok!
Ti vagytok az utolsó
évfolyam, amelyik 2006-ban a tanulmányait még a Kis-Duna parton kezdte. 127
jelentkezőből vettünk fel két osztályt – ennyien maradtatok. Egykori
osztálytársaitok szétszóródtak: már megkapták a szalagot az Erzsébetben, a
Schillerben, most kapják a Szalézi-Irinyiben, a jövő héten a Dobóban, a
Balassában, s mostanában a ferenceseknél, az Eötvösben s valahol Budapesten…
Hányatott sorsú évfolyam vagytok: 3 épület volt tanulmányaitok színhelye, 5
igazgató jutott pályafutásotokra s a társaság nagyobbik felének 3 osztályfőnök.
Bizonyára nem így
képzeltétek ti sem, szüleitek sem, én sem. „Együtt
tartott a hülyeség”, ahogy egyikőtök írta viccesen – de a hülyeség
szinonimája ebben az esetben a szolidaritás, a barátság, az elszántság. Együtt
maradtatok mindenek ellenére, s úgy tapasztalom, döntő többségükben istvánosnak
vallják magukat azok is, akik immár negyedik éve máshol tanulnak.
Távolról és esetlegesen
követem, hogy mi van veletek: egy-egy futó találkozás, egy-egy szülő frissíti
az információkat; szerelmek születése, virágzása, elmúlása bontakozik ki a
facebookon; osztálykirándulás brahiból megcsinált, beállított képeit látom… S
eltűnnek a kölyökarcok, kamaszkoruk elején járó gyerekektől váltam el – itt
ifjú hölgyek és fiatalemberek állnak.
Csak remélem, hogy
értelmesen teltek el az évek, csak bízom benne, hogy a ’lehetett volna’ és a ’lett’
között nem nagy a távolság, csak sejtem, hogy amit megéltetek, segít benneteket
eligazodni a világban, elkülöníteni az igazat a hamistól, megkülönböztetni a
tisztességgel helytállót és a gátlástalan kiszolgálót. Drukkolok nektek, hogy
minél többen bejussatok a 10 480, de legalább a 46 330 egyetemista és
főiskolás közé. Kemény félév vár rátok.
„… össze vagyunk
kötözve, s még csak nem is úgy, mint a hegymászók vagy a szeretők, nem azzal a
részünkkel, amelyiknek neve, honossága, lakcíme van, s tesz-vesz, szerepel,
ugrál a világban, hanem igazában nagyobbik részünkkel vagyunk összekötözve,
amelyik nézi mindezt. Tejsav vagy gyanta, valami kitermelődött izomlázból,
sebekből, sárból, hóból, életünk gyalázatából és csodáiból; valami kenyérízű,
ami nélkül most már nehéz volna meglenni. Pedig nem erről volt szó
eredetileg" – írja Ottlik Géza
Iskola a határon című regényében.
2013-ban, érettségitek évében lenne a Szent István Gimnázium 325 éves.
Köszönjük e sorokat és a szalagavatós ''élő változatot'' is.
VálaszTörlésS.A.
Elfacsarodott a szívem... én is istvános voltam. És aki volt, az is marad örökre.
VálaszTörlésAz volt az első gondolatom, hogy mennyi mindent elvettek tőlük... Nagyon elszomorító, hogy mindez már csak az emlékeinkben él.
VálaszTörlés2006-ban ekkora túljelentkezés volt, most meg nem tudtak új osztályt indítani a jelentkezők hiánya miatt, mi történt? Na ez is egy aktuális oktatási-nevelési kérdés a híres, nevezetes szakértőknek!
VálaszTörlés