2013. március 16., szombat

Durzi mama és az ő fiókái

Volt egyszer egy iskola, ott tanított pályája második felében Durzák Anna.


Szakmai életút
1973-ban az esztergomi Felsőfokú Tanítóképző Intézetben szerezte tanítói képesítését, majd 1976-ban Egerben ének szakos, 1986-ban Szombathelyen magyar szakos tanári diplomát kapott, Budapesten teológiát tanult és hitoktatói képesítésre tett szert.
Pályája első felében az esztergom-kertvárosi Arany János Általános Iskolában dolgozott, 1987-ben tevékenységét „Kiváló Munkáért” kitüntetéssel ismerték el. 1989-től  nyugdíjba vonulásáig az esztergomi Szent István Gimnáziumban tanított magyart, éneket és hittant, mindvégig osztályfőnök volt, énekkart és színjátszó kört vezetett.
Óraadó tanárként az Esztergomi Hittudományi Főiskolán mind a mai napig beszédtechnikát oktat.

A nevelés-oktatás terén elért kiemelkedő eredményei
  A Szent István Gimnáziumban létrehozta az énekkart, 1990-ben és 1991-ben Kárpátalján, 1995-ben Finnországban vendégszerepelt a kórus.
Szép sikereket ért el a város iskolai kórusainak évente megszervezett seregszemléjén, a Tavaszi Dalos Ünnep c. rendezvényen.
2000-től részt vett az iskolai énekkar a keszthelyi Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségeken, ahol többször arany minősítést kaptak.
2001-ben a "Játsszunk operát!" zenei műveltségi versenyen országos I. helyezést ért el a Szent István Gimnázium csapatával.
2006-ban a Kárpát-medencei Bartók Béla Műveltségi Vetélkedő döntőjében a gimnázium csapata III. helyezést ért el.
Majd két évtizedig vezette a gimnázium színjátszó körét, nem múlt el tanév színi előadás nélkül. Több alkalommal elnyerte a Színre alkalmazás díját, s 2000-ben a Rendezés nagydíját is. Több előadással szerepeltek az esztergomi Várszínház nyári programjában.
2007-ben, az iskola új, ideiglenes épületében létrehozta a Szent István Galériát, ahol havi rendszerességgel irodalmi, zenei programokat és kiállításokat szervezett.

Aztán 2008-ban nyugdíjba ment. Aztán rövid távon tönkrement az énekkar, a színjátszó csoport. (Viharos sebességgel a Szent István Gimnázium is.) De Durzi mama (ahogy Mafiától? vagy Gbz-től? hallottam a nevét) szavára ma is jönnek az egykori tanítványok, a "fiókák", mert most is fáradhatatlanul szervez: a Szentgyörgymezei Olvasókörben három hét alatt 6 estét betöltő programot "Nők hava" címmel. Ha nem lenne, ki kellene találni, ahogy mondani szokták. Mert "közösségteremtő és -formáló képessége az iskola arculatának meghatározó eleme volt, művészeti nevelő munkája diákjai és kollégái számára ma is mérce a helyére állók megítélésében" írtam egykoron. Szolgálat, a pedagógia szenvedélye... Kívánok sok Annát a jelen és jövő nemzedékének.


 
Március 16. 18 óra
Helyszín: Zsolt Nándor Zene- és Művészeti Iskola 
NŐK A ZENÉBEN – KONCERT           
Közreműködők a volt Szent István Gimnázium volt növendékei
Hangszeres kíséret: Rózsár Brigitta és Udvardyné Pásztor Ágnes




(Balról a két zenetanár, majd) Farkas Enikő (népdal), Karátsonyi Evelin (zongora), 
 Ispán Melinda (fuvola), Faragó Dóra (gitár), Konyicska Renáta (zongora), Papp Csilla (hegedű), Jurásek Enikő (hegedű) 

 Hárman közülük most érettségiznek, a többiek túl vannak rajta.  Boldog vagyok, hogy mindegyiküket tanítottam.



Mi, istvánosok. Jobb oldalon: Durzák Anna. 


(Fotó: Gyöngyös Péter)

1 megjegyzés: