Március idusán

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt Városlakók!

165 évvel ezelőtt havas esőben, az esernyők alatt megszületett a modern, parlamentáris Magyarország. Március 15. azonban nemcsak egy napot, hanem egy korszakot jelképez: a két évtizednyi reformkort, amely odáig vezetett, az azt követő szabadságharcot, amely utána következett. Az események láncszerűen kapcsolódtak egymáshoz: "Nemzetünk mozgalma egy órához hasonlított... Az óra kerekei Pozsonyban voltak az országgyűlésen és nemigen akartak forogni... Rugóra volt szükség, mely a kereket gyors mozgásba hozza. S e rugó volt a pesti forradalom. Ekkor a kerekek gyorsan és sebesen kezdtek forogni... Az óramutató Bécsbe nyúlt s a Metternich politikájának végperceire mutatott. Az óra ütött 300 éves hallgatás után, s ez lőn a bécsi kabinet halálharangja" – írta Vasvári Pál.

1848. március 15-én Pest-Buda az Európán végigsöprő forradalmi hullám egyik városa volt. A forradalom eredménye: a polgári átalakulás, a piacgazdaság, a civil társadalom, a parlamentáris állam megszületése Európa vérkeringésébe kapcsolta be az országot. S ezek az eredmények nem semmisültek meg – a túlerővel szemben vereséget a függetlenség szenvedett. A világosi fegyverletétel, a megtorlás, a nemzeti gyász, a dermedtség évei sem feledtették azonban, hogy az önálló, szabad Magyarországért folytatott küzdelemben megszületett a modern polgári nemzet.

 

Mindannyian gyerekkorunk óta halljuk a naphoz szorosan kötődő neveket: Petőfi, Jókai, Vasvári, Táncsics; a helyszíneket: Pilvax, jogi egyetem, orvosi kar, bölcsészkar, mérnöki kar, Nemzeti Múzeum, Nemzeti Színház; többé-kevésbé ismerjük a 12 pontot, könyv nélkül tudjuk a Nemzeti dalt. De…

„Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?
Ki meri meglátni, ki meri idézni
az igazi arcát?
Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak
Szűk folyosóin a szavak úgy lobognak,
mint az olcsó gyertyák.”

Diákkoromban március 15. nem volt munkaszüneti nap, a 70-80-as években a fővárosból az ünnephez kötődően „balhék”-ról lehetett hallani, rendőri előállításról, gumibotozásról… március idusa a rendszerrel kapcsolatos elégedetlenség kifejezésének alkalmául szolgált. S bár manapság március 15. újra nemzeti ünnep – a nemzet nem tud ünnepelni: a közmegegyezés hiánya, az acsarkodás azt bizonyítja: nem vagyunk méltók.

„Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,
de ma már maga sem tudja, hogy mit akar:
talány zaja, csöndje
és úgy támolyog az idők sikátorán,
mint átvezetett rab a fogház udvarán
börtönből börtönbe.”

Számomra március 15. mint jelkép a magyar történelem kivételes időszakát jelenti. Azt a kort, amikor a liberális nemesség túllépte saját árnyékát, amikor képes volt a közösség érdekeit saját osztályérdeke elé helyezni, amikor évtizedes, látszólagos helyben topogással a társadalomban megérlelte a változtatás szükségességének elfogadását. Ebben a korban olyan kivételes emberi nagyságok tevékenykedtek, mint Kölcsey, Wesselényi, Deák vagy Kossuth. Egy Széchenyi áldozta szellemi energiáit, vagyonát és egészségét Magyarország fejlődésére. S bár nem értettek egyet alapkérdésekben, Kossuth nevezte Széchenyit a legnagyobb magyarnak. Az első felelős magyar kormányt pedig nem egy történész minden idők legkiválóbb magyar kormányának tartja. 

S a márciusi ifjak? Radikális politikai elveket képviseltek, ők voltak a rugó, amely a pozsonyi országgyűlés óráját mozgásba hozta, aztán átadták a helyet a megalakuló kormánynak, s bírálták a tevékenységét. Különböző sors jutott nekik, különböző életpályát futottak be: Petőfi ott esett el a harc mezején, s ahogy megírta, a szabadságért feláldozta szerelmét is; Vasvári életét vesztette a csatatéren; Irányi Világos után emigrált, majd a kiegyezés után hazatért, s Pécs országgyűlési képviselőjeként az általános választójogért, a kötelező polgári házasságért, a vallási felekezetek egyenjogúsításáért harcolt; Pálffy Albert a kiegyezés után kormánypárti hírlapíró lett; Degré Alajos hű maradt ’48 eszméihez; Korányi Frigyes felhagyott a politikával, s az orvostudománynak szentelte az életét; Bérczy Károly visszavonult, megtanult oroszul és lefordította az Anyegint… Lisznyai Kálmán Görgey csapatában harcolt, büntetésül közlegényként besorozták az osztrák hadseregbe, aztán – bizonyára a pénzért –  1857-ben megírta a Magyarországra látogató Ferenc Józsefet köszöntő verset (amely felkérésre Arany válasza A walesi bárdok volt)…

Március 15. a nemzeti identitás fontos jelképe. A korszak szereplői rendkívüli emberek, akik alakították a történelmet, s átlagemberek, akiket felemel és elejt az idő. 165 év elmúltával is idézhetjük: „Legyen béke, szabadság és egyetértés.” Mert nem lőn. 

(A beszéd elhangzott volna délután 3-kor  a nyergesújfalui ünnepi megemlékezésen. Az időjárási viszonyok miatt erre nem kerül sor.

Felhasznált források: itt, itt és itt.)