Nekrológ

Mint az égbolt, tágúl a pillám,                                                      
    ha lecsukom:
fent s lent szállok, egyszerre minden
    csillagokon;
feledés mos, emel magamból
  s túl magamon.
Ember voltam. Csukom  pillám,
   és úgy hagyom.

(Szabó Lőrinc: Ember voltam)

                  

Két hete adta fel a test a küzdelmet, az értelem néhány órával korábban. Még nincs másfél hónapja, hogy nála járva azzal biztattam: jön a tavasz, a napsütés is segít a gyógyulásban; erős vagy, ki fogod bírni. "Már nem vagyok erős" – mondta. Pedig kivételesen erős ember volt: meg akart gyógyulni, vissza akart jönni dolgozni, még januárban is így tervezte.

Gálné Drajkó Mária született pedagógus volt. Egyetlen, GAMESz-nél töltött év kivételével az iskolában dolgozott: 8 évig iskolatitkárként akkori nevén az I.sz. Általános Iskolában, majd pedagógusként végigjárta a ranglétrát: 1987-től az Eternit Általános Iskolában volt képesítés nélküli nevelő, 1991-ben szerezte első diplomáját földrajz-könyvtár szakon, 1997-ben a másodikat magyar szakon, 2004-től az Eternit Általános Iskola, összevonás után, 2005-től a Kernstok Károly Általános Iskola eterniti telephelyének igazgatóhelyetteseként dolgozott, ebben az évben szakvizsgázott és közoktatási vezető képesítést szerzett. 2012 januárjában magam mellé választottam nevelési igazgatóhelyettesnek.

Szót értett gyerekkel, kollégával, szülővel. Mindenkit ismert, mindenkinek segített, igazi közösségteremtőként folyamatosan azon törte az fejét, hogyan lehet az adott lehetőségekből többet, jobbat kihozni. Nem kergetett délibábokat, tudta, hogy minden eredményért keményen meg kell dolgozni – erre tanította saját tapasztalata, ezt közvetítette tanítványainak is. Józan volt és realista, olyan, akinek helyén az esze és a szíve. Neve összeforrt Eternittel, bevitte a városrészt az iskolába, és kivitte az iskolát a városba: meghonosította a családi napot, a falukarácsonyt, kialakította a hagyományt, hogy jeles napokon a gyerekek műsort adjanak az idősek otthonában.

A közösség értékelte munkáját: 1994-ben „Nyergesújfalu Ifjúságáért” kitüntetést kapott, 2010-ben az Önkormányzati Minisztérium Miniszteri oklevéllel ismerte el a település érdekében végzett munkáját, ugyanebben az évben a város „Nyergesújfalu Ifjúságának Kiemelkedő Neveléséért” kitüntetést adományozott neki, 2012-ben pedig megkapta a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Vályi István-díját a hátrányos helyzetű romagyerekek beilleszkedésének, felzárkóztatásának érdekében végzett munkájáért.

Teljes életet élt, család és iskola volt életének ikercsillaga, hihetetlen energiával gardírozta mindkettőt. Példamutató akarattal és optimizmussal küzdött, hogy legyőzze a betegséget, mert még feladata volt. Februárban jutott oda, hogy kimondja: a legfontosabb mégiscsak a család, szeretné felnőni látni a fiát.

Az ember halad előre az életében, s amikor több van már mögötte, mint előtte, tudatosítja halandó voltát, készül az elkerülhetetlenre, s csak reméli, hogy megadatik az idő felkészülni, mielőtt kihuny az értelem. Marikának megadatott. S mi, túlélők, fájdalommal vesszük tudomásul, amin változtatni nincs lehetőségünk. Köszönjük a munkát, őrizzük a példát.  

Én, akinek még határa van,
És árnyéka egyenes, jár –
Én, aki mellől elmúlik most a nyár,
Aztán az ősz, a tél, az évek. –
Köszöntöm a térben árnyékát-vesztve
Megszületett új végtelenséged!

(Lászlóffy Aladár : Sermo super sepulchrum, részlet)