Kedves Osztályom!
Hát akkor mostantól nélkülem. Nem így terveztem, nem így gondoltátok ti sem. Nem megyek el az évnyitóra, nem akarom betenni a lábam abba az intézménybe, amit még egy darabig Istvánnak neveznek... (Annyi időt töltöttem ott, ahány évesek ti vagytok.) S nem tudhatom, hányan döntöttek közületek önszántukból hasonlóan. Megállítom az időt annál a pillanatnál, ahol nyár elején elváltunk, így rögzítem: az a csapat az osztályom: 32 élénk gyerek és ketten külföldön, akiket visszavárunk.
Nem mondhatni, hogy eseménytelen évek vannak mögöttetek. Három év alatt három igazgató. Még alig kóstolhattatok bele a gimnazista létbe, amikor költöznünk kellett. S költöztettétek a felszerelést, a bútorokat a szüleitekkel együtt. Egy év nem nagy idő, talán nem is a Kis-Duna-parti épület marad meg majd az emlékeitekben. (Bár ki tudja, megmarad-e egyáltalán valamelyik, hisz jövőre - állítólag - megint költöztök.) Visegrád, aztán Győr, most Eger (ha egyáltalán) az osztálykirándulások célpontja, a Győr utáni tapasztalatokon okulva tavaly év végén egy szóban elfogadott "szerződés" - most kellene írásban megerősíteni. A hetedikes szecskaavató, a nyolcadikos bemutatkozás, a kilencedikes műsor; színházlátogatások, farsangi buli, hangverseny, rendezvények a SzIG Galériában, István-napi sportverseny és bál... és órák, órák, órák.
Sok osztályfőnöki órán és bizonyítványosztáskor hallottátok tőlem: képességeiteket ajándékba kaptátok, nem tettetek érte semmit. Kiváló képességgel jelesnek, kitűnőnek lenni sokkal kisebb munka, mint átlagossal (nem nagy kunszt - így mondtam); de képességeink alatt teljesíteni hiba, nem engedhetitek meg magatoknak. Ti tudjátok, hogy az Istvánban sosem volt divat nem tanulni, s nem volt szokás nem tanítani sem - bármit is állítsanak egyes kívülállók.
Ti tudjátok, hogy én nem adtam könnyen ötöst, de talán nem tudjátok, hogy minden osztályozó értekezleten elmondtam: értelmes társaság, csak két kézzel kell fogni őket. Lehet, hogy nem dicsértelek benneteket eleget, mégis remélem, hogy éreztétek a szeretetemet. Ti tudjátok, hogy mi volt és mi nem volt sosem az óráimon, bár nyilván észrevettétek, hogy tavaly valahogy türelmetlenebb voltam.
Az idén tanítottam volna nektek - többek között - Berzsenyit. Búcsúzásul, útravalóul fogadjátok tőlem egyetlen sorát, álljatok meg egy pillanatra, s gondolkozzatok el az értelmén: "Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat."
P.S. Akinek szüksége lesz rám, megtalál.