"Az élet egyszer csak őrája gondolt..."

Szőke, vékony fiú volt. Előttem ült az ablak felőli padsor utolsó előtti padjában, mellette Csaba. Sötétkék rövid köpenyt hordott, hatalmas szendvicset majszolt a szünetben, közben hatalmasakat nevetett: Janoval egy általánosból jöttek, meg is maradt a barátság a gimnáziumi évek alatt, befogadták Patakit is, s a városi fiúk gyakran ugratták Bimbit. Pár lépésre lakott a gimnáziumtól – elég volt akkor kelnie, amikor mi, bejárók már túl voltunk az 50 perces utazáson –, utolsó pillanatban, gyakran elfeküdt hajjal érkezett. Édesanyja tanította a magyart, ezért gyakran faggattuk, fogunk-e felelni, ki vannak-e már javítva a dolgozatok... Bandi bácsinál külön is tanult rajzolni, nagyon tehetségesnek láttuk. Ani szobájában egy nagy méretű rajza, egy ördögfej lógott a falon. Történelemből OKTV-t nyert, heraldika volt a témája.  Húsvéthétfőn harmadmagával jött locsolkodni a szakali lányokhoz (hárman voltunk az osztályban).

  

Történelem-művészettörténet szakra ment, érettségi után a városból elkerülők csak a találkozókon számoltak be életük folyásáról: tudományos karrier, késői nősülés, a negyedszázados évfolyamtalálkozó idején egy gyermek...

Aztán "az élet egyszer csak őrája gondolt"... Ma kaptam a hírt, hogy Szabó Péter temetése holnapután lesz a szülővárosában, Balassagyarmaton. Bimbi, Zsike, Péter... "Hol volt, hol nem volt, a világon egyszer."

Őrség újra 3.

Templomok

Veleméren kimerítő ismertetést kapunk a templom történetéről, a freskókról, a fény útjáról. Azt mondja a helyi vezető, 77 lakója van a falunak, de a templomban gyakran tartanak keresztelőt, esküvőt. Az épület ugyan dombtetőn van, de sehonnan sem látni – a környező földeket nem műveli már senki, a természet visszahódítja eltulajdonított birtokát: a 70-es években kezdett visszanőni az égererdő.

Az őriszentpéteri templom fél négykor már csukva, a kórusra sem lehet felmenni kívülről sem. (Rajtunk kívül még két kocsival érkeznek turisták.) A plébánia egy percre van a templomtól, benn ég a villany. Az őriszentpéteri plébános helyében én büszke lennék arra, hogy egy Árpád-kori templom tartozik hozzám, s amíg világos van, lehetővé tenném, hogy legalább a kórusról bepillanthasson az, aki idáig zarándokolt. (És szorgalmaznám, hogy a több száz éves épülethez toldott sekrestyét lebontsák.)

A szentgyörgyvölgyi református templom öt éve teljesen rendben volt, két éve már látszott, hogy talajszinttől vizesedik a fal, most 1,5-2 méter magasságban kívül-belül le van verve a vakolat – benn dolgoznak, remélem, hathatós a segítség. A kék kazetták változatlanul gyönyörűek.

Hazafelé útba ejtjük Jákot. Lenyűgöz a hajdani építőmesterek, kőfaragók tudása, újra megcsodáljuk a bélletes kaput, a robosztus külső és a méretek mellett belül mégis meglep a vártnál kisebb tér. (Csak azt a két deszkát mint a kórus korlátját, csak azt tudnám feledni.) A sok viszontagság ellenére a templom lassan 800 éve áll (a kolostornak már nyoma sincs), őrzi építtetője, Jáki Nagy Márton nevét.

Őrség újra 2.

Ételek

A gyermek sokszor emlegeti az őrségi gombalevest a Határcsárdában: korábbi őrségi útjainkon máshol is megkóstoltuk, de mind közül itt a legfinomabb. (Ez akár a reklám helye is lehetne, mégis antireklám lesz.) Most is ízlik: sűrű, kicsit csípős, tejfölös, a levesbetét hajdina (a gombamennyiséghez elenyésző, máshol épp fordítva). Második fogásként Nóra marad a palacsintánál, én természetesen tejfölös dödöllét kérek, apa csülköt eszik pékné módra. Minden finom, de elrontja a kedvünk, hogy a pincér csal:  egy Soproni Démon és egy fél liter szódavíz nem kerülhet több mint ezer forintba (Széchenyi kártyával fizetünk, részletező számlát nem kapunk, az összeg nagyon kerek), az étel árát tudjuk. Nem reklamálunk, de egy fillér borravalót sem adunk, és többet ide nem jövünk – Nóra nagy bánatára.

A következő napokon így a Berekben eszünk. Zaza mellettünk a boxban nyugodtan marad. Köszöntőként egy kupica pálinkát és egy falat szalonnazsíros kenyeret kapunk. A kiszolgálás nem túl gyors (egyetlen fiatal pincérnő szolgál ki), de ráérünk. A vargányás hajdinaleves nem éri el a határcsárdainak a színvonalát, de a babgulyás és a fokhagyma-krémleves finom, a csirkemellfilé roston juhtúrós palacsintával, a pulykamellfilé roston tejszínes gombamártással, ill. kapomártással fenomenális (köretként persze dödöllét kérünk), a Gundel palacsinta, a tökös-mákos rétes és a gesztenyepüré rendben (utóbbi jó nagy adag). Az árak kicsit magasabbak, mint a Határcsárdában, mégis: szintén Széchenyi kártyával fizetünk, tételes számlát kapunk – minden korrekt. Szerdán délben az egyik asztalnál harmadmagával Lator László ebédelt – nem látszik rajta a kora.

Őrség újra

A "Vidéki ház", mint öt éve: egyedi, hangulatos, az apartmanban egy 3-4 fős család tartósabban is eléldegélhetne.

A galéria

Feljárat a galériára

             

Zazi lenn alszik, éjjel többször változtatja a helyét, szobatisztaságát idegen helyen is tartja. A gyermek "mese" közben elalszik.

Napközben járjuk a vidéket. Hamar sötétedik, ötkor itthon vagyunk. L. befűt, kávézunk, nemsokára halljuk, hogy esik. A még mindig dús növényzeten surrogó esőcseppek zaja, a kandallóban pattogó tűz a háttér a családi idillhez: a gyermek a galérián, apa a fotelban olvas, Zaza apa lábánál alszik, én a kályha mellett kötök.

A konyhaablakban

Kinézünk a kertbe: verőfény.

Memento mori

A balatonudvari temetőben

 

                                                   E tágas kert minden zugát bejártad.

                                                   A fák gyökere álmodik veled.

                                                   A fű is az, melyen taposott lábad,

                                                   s egymáshoz már ott vagytok közelebb. 

                                                   A zöld helyett a barna táj világa

                                                   közös veled és általad nagyobb

                                                   s így küldi levelek csokrát az ágra.

                                                   Új színnel írsz, ahogy suhog a lomb.

                                                   Romantikátlan, mint a vegytan,

                                                   mégis virágzón, mint a líra.

                                                   Szabályait némán kinyitja

                                                   a rejtett s mind-mind telve azzal,

                                                   mi egykor, de tisztább fokon

                                                   akár a rend és fény a csillagokon.

                                                              (Takáts Gyula: Szonettek a Styxn túlra. Akár a rend)