A gyermek sokszor emlegeti az őrségi gombalevest a Határcsárdában: korábbi őrségi útjainkon máshol is megkóstoltuk, de mind közül itt a legfinomabb. (Ez akár a reklám helye is lehetne, mégis antireklám lesz.) Most is ízlik: sűrű, kicsit csípős, tejfölös, a levesbetét hajdina (a gombamennyiséghez elenyésző, máshol épp fordítva). Második fogásként Nóra marad a palacsintánál, én természetesen tejfölös dödöllét kérek, apa csülköt eszik pékné módra. Minden finom, de elrontja a kedvünk, hogy a pincér csal: egy Soproni Démon és egy fél liter szódavíz nem kerülhet több mint ezer forintba (Széchenyi kártyával fizetünk, részletező számlát nem kapunk, az összeg nagyon kerek), az étel árát tudjuk. Nem reklamálunk, de egy fillér borravalót sem adunk, és többet ide nem jövünk – Nóra nagy bánatára.
A következő napokon így a Berekben eszünk. Zaza mellettünk a boxban nyugodtan marad. Köszöntőként egy kupica pálinkát és egy falat szalonnazsíros kenyeret kapunk. A kiszolgálás nem túl gyors (egyetlen fiatal pincérnő szolgál ki), de ráérünk. A vargányás hajdinaleves nem éri el a határcsárdainak a színvonalát, de a babgulyás és a fokhagyma-krémleves finom, a csirkemellfilé roston juhtúrós palacsintával, a pulykamellfilé roston tejszínes gombamártással, ill. kapomártással fenomenális (köretként persze dödöllét kérünk), a Gundel palacsinta, a tökös-mákos rétes és a gesztenyepüré rendben (utóbbi jó nagy adag). Az árak kicsit magasabbak, mint a Határcsárdában, mégis: szintén Széchenyi kártyával fizetünk, tételes számlát kapunk – minden korrekt. Szerdán délben az egyik asztalnál harmadmagával Lator László ebédelt – nem látszik rajta a kora.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése