Viszi, már viszi

 

Hollandiai benyomások

A hanyatló Nyugaton napokig tart, amíg a kelet-európai addig kapaszkodik, csimpaszkodik, amíg eléri azt a pontot, ahol a hanyatlás éppen tart; amíg túlteszi magát azon a frusztráción, hogy nem csökken a távolság.

***

Már a repülőgépről látszik, hogy minden rendezett: a téglalap alakú területeket csatornák választják el, füves, zöld térségek, a fák között tanyák, a városok határán túl kicsi kertek– annyira kicsik, hogy a mienkből három is kitelne –, kis házikók, kis üvegházak... Minden terület számít.

***

 

Mindenütt biciklik: a házak bejáratánál, a grachtok mentén, a hidakon,  a pályaudvaroknál emeletes tárolókban... Bicikliznek öltönyben és kiskosztümben, gyerekkel elöl és hátul, két gyerekkel hátul, tandemen... Ritkán látni új biciklit, jellemző az ütött-kopott, vastag láncokkal parkoltatják, elöl kosár, sok nőén a kosáron művirág... És száguldanak... Sokszor az utca és a járda között nincs szintkülönbség, fel sem tűnik, hogy kereszteződéshez értél – a kockakő vagy téglaburkolat nem jelzi (semmi mexikói kő, hi-hi), amíg el nem suhan előtted valaki.

***

Multikulti városok: különböző bőrszínű párok, fejkendős pénztárosok az Albert Heinjban, fekete biztonsági őr a Van Gogh Múzeumban... Mindenki beszél angolul, s milyen borzasztó, hogy te nem...

***

Belakják a teret, a kint a benthez tartozik: kiülnek az ablakba, teraszként/erkélyként használják a bejárat egy négyzetméterét, odakint szárad a ruha a nagymosás után a nagyvárosi erkélyen...

***

Virág mindenütt: a házak bejáratánál, a csatornák partján, a hidakon, a parkokban, az ablakokban, a fák tövében.

A beharangozott nyugalomban feszülten.

Három hét kert után az első két nap nehéz volt Zazának a lakásban: vadóc lett, harapni akart, mindenhová utánunk akart jönni... Ma már nyugodtabb, holnap meg újra kert. Kíváncsi vagyok, felismeri-e. A jövő hét közepétől aztán mehet sétálni. 

A doktornő tegnap megmérte: 2,20 kg, két hete 1,30 volt. Olyan, mint egy kisgyerek: hullafáradtra játssza magát, aztán eldől, négy lábát kinyújtva az oldalára fekszik, és egy szempillantás alatt durmol. Visszahozza a labdát, de nem mindig adja vissza. A kuckójába tett fürdőszobaszőnyeget hurcolássza magával a lakásban, néha iszonyatos méreggel cincálja, rágja, mint a keményfa pálcáját is. Pelenkán végzi a dolgát. Bemutattuk a szomszédoknak, nagy sikere van; Gy. ölbe veszi: csóválja a farkát, megnyalja az arcát. 

Két fontos kutyakönyvet vettünk, ill. kölcsönkaptunk, s Nórával váltva olvassuk: tanulunk kutyául.

István, a király

Erős, jól megcsinált előadás az Alföldy-féle István, a király. Az élő adás egyszeri tévéközvetítése is látványban, mozgásban, a színészek rezdülésének követésében magasan fölötte volt a Koltay-féle filmnek. Felfoghatatlan azonban az a primitív hozzáállás, hogy a színpadi feszültség első megteremtésekor 10 perc reklám zúz szét mindent, aztán ez még egyszer megismétlődik, miközben Szegeden a darab megy tovább.

30 éve ott voltam a Királydombon: az énekesek akkor is jók voltak, de a színészek többet tudnak, Alföldyről nem is beszélve.

"Szomszédolás"

Ilyenkor napi 15-16 órát kinn élünk, s óhatatlanul fültanúi vagyunk a szomszédok életének.

J. kora reggel locsol, I.-vel megvitatja a focimeccsek (rendszerint külföldiek!) minőségét, a felesége nagymosásra készül, unokákról vált néhány szót egy másik szomszédasszonnyal... Csendes, derűs emberek. Doktor habil a kertben molyol, a felesége zsémbel, de idegenekkel műkedves. P. tele van panasszal, sértődéssel. Az ősszel meghalt a férje – állandóan veszekedtek egymással, de P. életének értelme a róla való gondoskodás volt, s most megingott lába alatt a talaj. Nyár elején körbehordta a fájdalmát, aztán vendégeket hívott, vendégségbe ment... Meglátogatja a fia családja, Á. egy órán keresztül visít, percenként többször ordítja a nővére nevét – aki hangtalanul és nyilván folyamatosan szekírozza –, az apjuk Á-t rendszabályozza. Ha G. itt van, parancsoláshoz szokott hangon telefonál, szervez, irányít. Többnyire a gyereke(i) családja(i) élvezi(k) itt a nyarat, a lubickolás és locsolás zajaiba olykor az apa türelmetlensége vegyül. M. barátságos, mosolygós, jön-megy, mindenütt megáll egy-két mondatra, kora tavasztól késő őszig dologidő van a kertben. Gy. bácsi a nagyvárosban is megőrizte a parasztember föld iránti tiszteletét – munkája oda kötötte, de kertje több helyen is volt, most már csak ez van. Kitapasztalta, hogy itt mi terem meg, minden árvíz után újrakezdi, de higgadtan készül arra, ha nem bírja már. Csendes, derűs és bölcs, s olyan zajtalanul közlekedik a feleségével, hogy azt sem vesszük észre, mikor jönnek-mennek. V.-ék évente egyszer, ha itt vannak, a fiuk és társasága olykor megjelenik bulizni – az idén tűrhető volt az általuk keltett zaj. 

A szomszédok negyedét sem ismerem arcról; hangmozaikokból áll össze a szomszédság.

Hollandia királyság

"Királyság természetesen. Persze afféle reprezentáló, modern királyság. A király személye az állandóság és a stabilitás látszatát kölcsönzi az államnak, és ez nyugtatóan hat a lakosságra, nem kell újraválasztani, tehát néha az ország érdekei szerint is szólhat, valamint a médiatartalmak is előnyösen változnának, a királyi család magánélete, a királyfi szexuális tevékenységei stb. stb. A lakájok emlékiratai pedig pezsdítően hatnának az irodalmi életre is, ami ugyancsak ránk férne."

A  hágai szállodában a liftajtó fölött Beatrix – minden felirat nélkül.

A királyi palota Hágában. A gyermek sokáig állt előtte, nézte az ablakokat, hátha meglibben egy függöny, hátha látja a királynőt – egészen elszöntyömpöntyölödött, hogy nem. A királyokról a mesékből szerzett tapasztalatok jobban élnek benne, mint amit a történelemkönyvekből tanult (igaz, még csak az ókorig jutottak).

  A palotához vezető elegáns utcában (Noordeinde) ilyenek a lámpák.

 

Vilma királynő szobra a Noordeindéből nyíló téren – nem éppen szokványos ábrázolása egy koronás főnek. Valahol azt olvastam, hogy az erőt hivatott kifejezni.

Ez olvasható az emlékmű hátoldalán: hollandtudás nélkül is érthető, hogy 1898-tól 1948-ig uralkodott, akkor adta át a trónt a lányának, Juliannának.  S Julianna is követte a mintát: 1980-ban átadta lemondott első szülött lánya, Beatrix javára. Tetszik nekem ez a józan belátás.

Itt pedig már az új uralkodópár – Vilmos Sándor, Beatrix fia és felesége, Maxima – látható a Nieuwe Kerk, a koronázó templom falán.

A fotó az amszterdami királyi rezidencián készült (a gyermek áhítattal szemlélődött). Láttunk két rövid filmet is a Dam tér és a királyi család életének fontos pillanataiból – érdekes, hogy a lemondó nyilatkozatot annak idején csak Julianna és Beatrix írta alá, Beatrix férje nem; most pedig anyán és fián kívül a meny is. A rövid bejátszásokban úgy tűnik, hogy Maxima sütkérezik a kamerák fényében.