A hanyatló Nyugaton napokig tart, amíg a kelet-európai addig kapaszkodik, csimpaszkodik, amíg eléri azt a pontot, ahol a hanyatlás éppen tart; amíg túlteszi magát azon a frusztráción, hogy nem csökken a távolság.
***
Már a repülőgépről látszik, hogy minden rendezett: a téglalap alakú területeket csatornák választják el, füves, zöld térségek, a fák között tanyák, a városok határán túl kicsi kertek– annyira kicsik, hogy a mienkből három is kitelne –, kis házikók, kis üvegházak... Minden terület számít.
***
Mindenütt biciklik: a házak bejáratánál, a grachtok mentén, a hidakon, a pályaudvaroknál emeletes tárolókban... Bicikliznek öltönyben és kiskosztümben, gyerekkel elöl és hátul, két gyerekkel hátul, tandemen... Ritkán látni új biciklit, jellemző az ütött-kopott, vastag láncokkal parkoltatják, elöl kosár, sok nőén a kosáron művirág... És száguldanak... Sokszor az utca és a járda között nincs szintkülönbség, fel sem tűnik, hogy kereszteződéshez értél – a kockakő vagy téglaburkolat nem jelzi (semmi mexikói kő, hi-hi), amíg el nem suhan előtted valaki.
***
Multikulti városok: különböző bőrszínű párok, fejkendős pénztárosok az Albert Heinjban, fekete biztonsági őr a Van Gogh Múzeumban... Mindenki beszél angolul, s milyen borzasztó, hogy te nem...
***
Belakják a teret, a kint a benthez tartozik: kiülnek az ablakba, teraszként/erkélyként használják a bejárat egy négyzetméterét, odakint szárad a ruha a nagymosás után a nagyvárosi erkélyen...
***
Virág mindenütt: a házak bejáratánál, a csatornák partján, a hidakon, a parkokban, az ablakokban, a fák tövében.
Hollandia... na jó, még Svájc is, és Párizs is a szívem vágya. Ott élni...
VálaszTörlés