"Szomszédolás"

Ilyenkor napi 15-16 órát kinn élünk, s óhatatlanul fültanúi vagyunk a szomszédok életének.

J. kora reggel locsol, I.-vel megvitatja a focimeccsek (rendszerint külföldiek!) minőségét, a felesége nagymosásra készül, unokákról vált néhány szót egy másik szomszédasszonnyal... Csendes, derűs emberek. Doktor habil a kertben molyol, a felesége zsémbel, de idegenekkel műkedves. P. tele van panasszal, sértődéssel. Az ősszel meghalt a férje – állandóan veszekedtek egymással, de P. életének értelme a róla való gondoskodás volt, s most megingott lába alatt a talaj. Nyár elején körbehordta a fájdalmát, aztán vendégeket hívott, vendégségbe ment... Meglátogatja a fia családja, Á. egy órán keresztül visít, percenként többször ordítja a nővére nevét – aki hangtalanul és nyilván folyamatosan szekírozza –, az apjuk Á-t rendszabályozza. Ha G. itt van, parancsoláshoz szokott hangon telefonál, szervez, irányít. Többnyire a gyereke(i) családja(i) élvezi(k) itt a nyarat, a lubickolás és locsolás zajaiba olykor az apa türelmetlensége vegyül. M. barátságos, mosolygós, jön-megy, mindenütt megáll egy-két mondatra, kora tavasztól késő őszig dologidő van a kertben. Gy. bácsi a nagyvárosban is megőrizte a parasztember föld iránti tiszteletét – munkája oda kötötte, de kertje több helyen is volt, most már csak ez van. Kitapasztalta, hogy itt mi terem meg, minden árvíz után újrakezdi, de higgadtan készül arra, ha nem bírja már. Csendes, derűs és bölcs, s olyan zajtalanul közlekedik a feleségével, hogy azt sem vesszük észre, mikor jönnek-mennek. V.-ék évente egyszer, ha itt vannak, a fiuk és társasága olykor megjelenik bulizni – az idén tűrhető volt az általuk keltett zaj. 

A szomszédok negyedét sem ismerem arcról; hangmozaikokból áll össze a szomszédság.