2010. július 30., péntek

Cuius regio, eius religio?

Heti 10 testnevelésóra elrendelése a esztergomi általános és középiskolákban akkor is abszurdum, ha a gyerekeknek – mint a szüleiknek – 40 órás munkahetük lenne, ha egész napos iskoláról lenne szó. (Általános iskolában, kötelezően a napi egyet támogatnám.)

Ehhez a napi egyhez sem lenne elég azonban megkérdezni a testnevelő-tanárokat, az egyesületek vezetőit, egyhangúlag megszavazni az illetékes bizottságban, biztosítani a 24 új testnevelő bérét… Építkezni kellene: tornatermeket, sportpályákat, uszodát, sportcsarnokot… építeni, a különböző sportágak szükséglete szerint sok mindent; vásárolni kellene sok-sok új sporteszközt. S ezt kellene először, hiszen a mindennapos testneveléshez ezek a feltételek. Az elképzelés, az akarat, a határozat szükséges, de nem elégséges feltétel.

A mértékkel és a sorrenddel van baj.

A József Attilában pl. van 16 osztály, mindegyiknek lesz órarendileg 6 testnevelése – ez 96 óra. Az alsósok 2 órában úszni járnak az élményfürdőbe (ahol benn nincs úszómedence, a hatékonyságról is tudnék mesélni), vonjunk ki a 96-ból 8-szor 2 órát – marad 80. Az iskola tornatermét két részre lehet osztani, így 2-szer 40 órát kell megtartani délelőtt. Öt napra elosztva 8 órát kapunk: vagyis mindennap 1. órától a 8. órával bezáróan lesznek testnevelésórák (a 8. óra még délelőtt?). S ehhez jön még délután a 2-szer 2 óra a választott két sportágban. (Jó időben esetleg az udvaron is lehet valamit csinálni – csak olyan órarendet nemigen érdemes előállítani, hogy 3 osztály testnevelésórája fut párhuzamosan, mert mi lesz azzal a csoporttal, amelyik az udvaron lenne, ha esik, ha havazik …?)

A parlament a sokkal kisebb horderejű elképzelést meggondolta, a város kitart mellette.

„A polgármester jelezte, már gyermekkortól szeretnék megalapozni Esztergomban az oktatási rendszerben részt vevő fiatalok nevelését. Éppen ezért támogatják a határon túli osztálykirándulásokat, és a helytörténet-tankönyv után előkészítik a vármegye történetét bemutató könyvet is.
- Be kívánjuk vezetni a nemzetrajz oktatását, célunk a nemzetét, a jövőjét szolgáló fiatal, aki egészséges, aki ismeri szűkebb pátriája közösségét, és szülőföldjét – közölte Esztergom polgármestere.”

Helyes. De az ördög mindig a részletekben rejlik. Mérték. A nemzetrajzot pl. minden évfolyamon tanítani fogják a tervek szerint (ez van a jún. 24-ei előterjesztésben). Isten tudja, jobban szeretném, ha egy város képviselő-testületénél kompetensebb valakiken múlna, hogy a gyerekem mit tanul az iskolában.

4 megjegyzés:

  1. Ha majd egy zongorista kerül magas politikai pozícióba, akkor majd minden gyerek heti 10 órát fog zongorázni. Uram atyám, nincs a világon annyi zongora meg füldugó.

    VálaszTörlés
  2. Azért a polgármesternek nem sok köze van a sporthoz...állítólag fiatal korában kosárlabdázott...
    Ennyi erővel akár a zongoraórákat is bevezethette volna...
    Azon túl, hogy nincs elegendő tornatermi kapacitás(pl. Babitsban nem osztható ketté a tornaterem), még a sporteszközbéli ellátottság is hagy némi kívánnivalót, és nem csak a József Attilában...
    De ha a nagyvezér azt mondta, hogy tízet fog fialni a disznó, akkor annyit fog és kész...

    VálaszTörlés
  3. Névtelen júl.30. nem is rá gondolt szerintem.

    Volt nekem anno egy osztrák lektorom az egyetemen, aki a középkelet-európai gondolkodást a "Radfahrermentalität"-tel jellemezte. Ez van minden szinten, mert ha nem, mehetsz.

    VálaszTörlés
  4. Na, igen, írók alkossatok remekműveket, mondta a bölcs vezér. És az írók attól kezdve csak remekműveket alkottak? Így vagyok én is ezzel a heti 10 órás testneveléssel. Ezután csupa kigyúrt fiatalok országa leszünk 20-30 db olimpiai aranyéremmel?

    VálaszTörlés