2010. szeptember 21., kedd

Pártfüggetlen fiókszervezet, avagy pártfüggetlen arcél

A PDSZ nem fogadja el egyetlen párt irányítását, befolyását sem, a pártsemlegesség alapján működik.”

"A PDSZ-ről
A mindenkori hatalommal átellenes oldalon van a helyünk a tárgyalóasztaloknál."

"Látszik, asszonyom! az is
Valóban; látszik-ot nem ismerek."


2010. júl. 2.
"A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) jelentős előrelépésként értékeli azt a bejelentést, hogy csak a kétmillió forint feletti végkielégítésekre vonatkozik a közszférában a 98 százalékos különadó - közölte Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke pénteken az MTI-vel. Kerpen Gábor azt mondta, látszik, a kormánynak van érzéke, hogy méltányos legyen az alacsony fizetésűekkel. Az érdekvédők azt ugyanis elfogadhatatlan tartják, hogy az alacsony keresetű közszolgák végkielégítését megkurtítsák."

2010. júl. 4.
Levél a képviselőknek itt: Dokumentumtár – dokuments/adó (2).doc

"Nem ez a réteg visz haza jó erkölcsbe ütköző jövedelmeket, ellenben alacsony jövedelmük mellett gyakori elszenvedői a tartós munkanélküliségnek – különösen az utóbbi időszak létszámcsökkentései miatt...

Mindezért javasoljuk, hogy..."


2010. júl. 14.
"PDSZ: Méltánytalan lenne, ha az eredeti javaslatot fogadnák el a különadóról Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke kedden azt mondta: ha az eredeti javaslatot fogadják el, akkor az eléri a több mint húsz éve dolgozó, felsőfokú végzettségű közalkalmazottak egy részét, s azokat, akik egy esetleges elbocsátás után nem tudnak elhelyezkedni. Nem az ő végkielégítésük az, ami társadalmilag igazságtalan, de mégis őket sújthatja nagyon nagy arányban ez a törvény - hangsúlyozta. A PDSZ reméli, hogy még a zárószavazás előtt módosulhat a tervezet, s a nem magas fizetésű közalkalmazottak kikerülnek ebből a körből. Kerpen Gábor felidézte, hogy a PDSZ ötféle olyan indítványt tett le az asztalra, ami igazságosabbá tehetné ezt a javaslatot."

A PDSZ elnöke, Kerpen Gábor a TV 2 Mokka című adásában egyebek mellett arról beszélt: álláspontja szerint a törvény, amellett, hogy az alkotmányosság próbáját sem állná ki, még súlyos érdeksérelmeket is okoz. - A cél meghatározása jó, csak nem éppen azokat találja el, akiket céloz - fogalmazott."

2010. júl. 20.
"Az Országgyűlésnek még van esélye arra, hogy ne igazságtalan törvényt hozzon


A 98%-os különadó zárószavazására csütörtökön kerül sor, ezért a Házszabály 107.§-a alapján még megakadályozhatja, hogy havi 4 - 5 000 Ft-ból kelljen élnie sok munkanélküli kollégánknak, ha idén januártól kap végkielégítést, vagy ezután mentik fel és több mint 20 éve közalkalmazott - 180 000 Ft-os bruttó bér mellett.
A PDSZ arra kéri a képviselőket, hogy a különadóról szóló törvényt módosítsák a zárószavazás előtt!"

2010. júl. 23. (a szavazás másnapja)
"A társadalmi igazságosság leckéje

(...)
A PDSZ mindezért:
Az államfőhöz fordul – előzetes normakontrollt kérve, amennyiben az államfő másként ítéli meg a dolgot, akkor Alkotmánybírósághoz fordul, és ezzel egyidőben tovább folytatja a képviselők tájékoztatását, tanítását, mert az elsajátítandó leckét fontosnak tartjuk a közszolgálatban dolgozók és a közszolgálat érdekében. Azt szeretnénk ezzel elérni, hogy az őszi ülésszak során igazságossá váljon ez a törvényi szabályozás."

2010. júl. 29.
"Kerpen Gábort, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökét kérték fel az Oktatási Hivatal vezetésére - értesült a Népszabadság. A hírt nem erősítették meg."

2010. aug. 6.
"Az oktatási kormányzat elképzelései számos ponton egyeznek a PDSZ programjával, például az Oktatási Hivatal feladatait tekintve - mondta Kerpen Gábor, aki nem tartaná "átállásnak" azt, ha elvállalná a szervezet irányítását. Az érdekképviselet elnöke szerint, ha a jelenlegi oktatáspolitikai irány megmaradna, a hivatal vezetőjeként éppen azokat a terveket tudná megvalósítani, amelyeket a PDSZ-en belül is képvisel. "Ez nem a túloldalra való átülés, hanem a program végrehajtása lenne" - fogalmazott Kerpen Gábor."

2010. szept. 18.
"Mendrey Lászlót választották a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) új elnökévé a szervezet szombat délutáni kongresszusán - jelentette be a budapesti sajtótájékoztatón Kerpen Gábor leköszönő elnök. (…) Mendrey László elmondta, hogy a szervezet továbbra is kiemelten foglalkozik a bérek kérdésével, de emellett a pedagóguslét biztonságára fektetnek nagy hangsúlyt, úgy mint a munkahelyi, a megélhetési, a jogi, valamint a fizikai biztonság.
(...) Kerpen Gábor a távozásának okát firtató kérdésre elmondta, hogy valóban felkérték az Oktatási Hivatal elnöki posztjára. A két tisztség nem összeegyeztethető - mondta, hozzátéve, hogy a kinevezésről szóló döntés csak a jövő hétre várható."

2010. szept. 21.
Kerpen Gábor az Oktatási Hivatal új elnöke (...)
Olyan elnököt kerestek az Oktatási Hivatal élére, aki személyében reprezentálja azt a megváltozott értékrendet, amit az oktatásirányításban közvetíteni akarnak - fogalmazott a Hoffman Rózsa…”

***


"Alkotmánybíróság fordulni egyébként sokszor csak reklámfogás. A testület sajtófőnöke elárulta azt is, hogy több szervezet bejelenti ugyan a nyilvánosság előtt a normakontrollt, aztán elfelejti benyújtani az indítványát."

***


2010. aug. 24.
"A Pedagógusok Szakszervezete az Alkotmánybírósághoz fordult a 98%-os különadót megállapító törvény alkotmányos vizsgálatát kérve."

2010. szept. 21.
Ugyanennek a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének honlapján a mai napig semmi nyoma. A megválasztott új elnök rövid sajtónyilatkozatában erről nem beszél.

3 megjegyzés:

  1. E-mailben kétszer is megkaptam az alábbi kommentet.Nem tudom, mi az oka, hogy itt nem jelenik meg.

    Névtelen új megjegyzést írt a(z) "Pártfüggetlen fiókszervezet avagy pártfüggetlen ar..." című bejegyzésedhez:

    Kerpen Gábor már az István Gimnáziumi botrány és fegyelmik idején megmutatta, hogy mint szakszervezet és érdekvédelem egyenlő a nullával. Szemben más szakszervezetekkel, akik munkajogi ügyekben teljes körű, díjmentes ügyvédi segítséget adnak a szakszervezeti tagoknak. Ezért a PDSZ-nek egy fillért sem szabad fizetni.

    VálaszTörlés
  2. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a PDSz is teljes körű, díjmentes ügyvédi segítséget ad a szakszervezeti tagoknak. Egyikünket munkaügyi perében a PDSZ jogásza védi.

    Az első mondatoddal egyetértek, kiállásukat az István-ügyben elégtelennek éreztük, s le is vontuk az ebből adódó következtetést: kiléptünk.
    http://egyelettajairol.blogspot.com/2009/09/propos.html

    VálaszTörlés
  3. Még egy adalék Kerpen Gábor kinevezéséhez:
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=352873

    VálaszTörlés